Ľudovít Galbavý romaügyi kormánybiztos saját állítása szerint nem  roma. A TA 3 hírtelevízió csütörtöki értesülései szerint Galbavý  már hivatalos életrajza második sorában igyekszik leszögezni, hogy márpedig ő szlovák, nem roma. Még akkor sem, ha kinevezésekor maga a miniszterelnök-helyettes, Dušan Čaplovič emelte ki pozitívumként cigány  származását.

A romák honi biztosának havi  fizetése 1 966 euró, mely további 131 eurónyi  átalányösszeggel is kiegészül, adómentesen. Ez valószínűleg jóval több annál, mint eddigi karrierje során egyetemi tanárként, vagy járási rendőrparancsnokként  kereshetett. Tavaly augusztus óta kormánybiztosként szép kis összeget, bruttóban mintegy 20 000 eurót vághatott zsebre. Hála az itt élő több százezernyi romának, akikkel, ha a nemzetiségről van szó,  már kevésbé szolidáris. A pénznek,  mint tudjuk, nincs szaga, a származásnak,  a főroma esetében már annál inkább.

Ľudovít Galbavý saját bevallása szerint a nemzetisége az ő magánügye, mely senki másra nem tartozik. Tegyük hozzá, hogy közszereplőként azért nem mindegy, ki milyen példával jár elő.

galbavy
galbavy

Jövőre népszámlálást tartanak Szlovákiában. Az itt élő magyarok közül vajon hány  „Ľudovít Galbavý” vallja majd magát  szlováknak vagy más nemzetiségűnek?

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!