Alig pár nappal több mint egy éve a facebookon tettük fel a kérdést, ki felvidéki jönne el Budapesten egy pohár borra. Az eredmény: nyolc ember, abból hat a Felvidékről. A másodikon már talán egy tucatnyian is voltunk. Aztán megtudtuk, hogy helyi baráti társaságok tartják a kapcsolatot, járnak ki együtt szórakozni, sőt, vannak csehszlovák sörözések is, ahol Budapesten – legnagyobbrészt – dolgozó felvidékiek találkoznak.

Magyarok külföldre szakadt csoportjainak tanulmányozása nem újkeletű dolog, ugyanezt külön a felvidéki magyarokra vizsgálni már kevésbé szokványos. A Diákhálózat Szlovákia és Csehország egyetemi városaiban működő hat tagszervezetében pezsgő élet folyik. Az ott tanuló magyarok számára nagy összetartó erőt jelent a magyar nyelv, és a kulturális különbségek se elhanyagolhatóak. Ez nem csak a diákokra vonatkozik, éppúgy a dolgozó korosztályra is. De magyar környezetben, például Budapesten, mi tartja össze az egyébként más-más régióból származó, más-más érdeklődési körrel rendelkező felvidékieket? Egyáltalán, összetartja  őket valami? A tapasztalat azt mutatja, hogy létezik ez a kohéziós erő, nem csak nálunk, de például az erdélyi magyarok közt is. Nem feltétlenül jelent ez negatív viszonyulást a többségi magyar társadalommal szemben, még ha sajnos sokszor tapasztalhatjuk a határon túliakkal kapcsolatos "sajátos" hozzáállást (talán a több mondatos kifejtés helyett inkább ez a legmegfelelőbb kifejezés rá). Egyszerűen más. Sok mindenben különbözik a budapesti és a felvidéki ember, mentalitásban, de a nyelvhasználatban is, ki erősebben érzi ezt, ki kevésbé. Van az egészben valamiféle "Englishman in New York" hangulat. Nincs ebben semmi mélymagyar felhang, sem szánalom a budapesti "táposokkal", "jaffásokkal" szemben, sem az, hogy mi "szlovákok lennénk". Egyszerűen csak felvidéki magyarok, és ez a csipetnyi különbség pont elég.
 
 
Amikor különféle baráti társaságokat szólítottunk meg, hogy tereljük a felvidéki diákságot egy ernyő alá, legnagyobbrészt pozitív volt a fogadtatás. A csoportdinamika jól megfigyelhető volt a társaság alakulásában: habár a facebook-csoport gyorsan meghízott majd' kétszáz főre, a találkozókon részt vevő emberek száma már lassabban nőtt. Egyedül az ember nem megy el találkozóra, viszont baráti társasággal együtt már igen. Aki egy csoporttal már eljött, az a következőre hozott egy másik társaságot is, és így tovább. Főleg, ha van kofola is 🙂
 
Az igényt látva fogalmazódott meg a szándék – ami valamennyire cél is volt azok számára, akikkel az egészet elindítottuk -, hogy a szlovákiai és csehországi egyetemek mellett működő magyar ifjúsági klubokhoz hasonlóan Budapesten is hozzunk létre egy diákkört, csak épp a felvidéki magyarok számára. Emellett pedig, hogy beletartozzunk ebbe a nagy családba, ahol nemcsak a közös szórakozás a mérvadó, de távoli célokat is teljesítsünk, kovácsoljuk egybe a leendő szlovákiai magyar értelmiséget, építsünk ki kapcsolatokat köztük és segítsük otthon tartani őket.
 
Épp az utóbbi pont lényeges Budapesttel kapcsolatban. Az EU-ba való belépést megelőzően évente csupán fél-egytucatnyi szlovákiai magyar diák tanulhatott ingyen, azaz nyert ösztöndíjat Magyarországon. Az uniós csatlakozás óta viszont bármely tagállam diákjaira ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint az adott ország állampolgáraira. Így lassan elkezdett nőni a Magyarországon tanuló felvidékiek száma, akiknél viszont eléggé kérdéses a hazatérés. Nem vagyok zárt gondolkodású, szerintem is ki kell használni azt, hogy a világ szinte a lábunk előtt hever, és szabadon utazhatunk tanulni és tapasztalni szinte bárhová. A felvidéki magyar közösség viszont többszörösen hátrányos helyzetben van, és ha nem akar fejetlenné válni, szüksége van arra, hogy az egyetemistáinak minél nagyobb része – időben és távolságban akár jókora kitérőt téve – hazatérjen. Ezt persze nem lehet erőszakkal elérni. Viszont, ha sikerül kapcsolatokat kiépítenünk, és ezeket erősítenünk a Budapesten tanuló felvidékiek között, illetve a magyarországi diákság és a Szlovákiában és Csehországban tanuló társaik között, már közelebb vagyunk a célhoz. Másrészt pozitív példák bemutatásával (például beszélgetéssel olyan emberekkel, akik Magyarországon tanultak, de sikeres karriert tudtak befutni szülőföldjükön, Szlovákiában) motiválhatjuk a leendő értelmiséget a hazatérésre.
 
A Kaszás Attila Diákkör – ami egyben a Rákóczi Szövetség egy tagszervezeteként született meg (itt is köszönjük az együttműködést) – így azzal a céllal jött létre, hogy összefogja a Budapesten és annak vonzáskörzetében tanuló felvidéki diákságot. Hogy megteremtsük annak feltételeit, hogy a felvidékiek (természetesen minden barátunkkal együtt) együtt lehessenek, kapcsolatok alakulhassanak ki, együtt bulizhassunk, túrázhassunk, járhassunk kulturális rendezvényekre, szervezzük, amire igény mutatkozik, és persze gondoskodjunk arról, hogy minél több dologra legyen igény. Tervből van bőven: nemsokára vége a szemeszternek, szeretnénk élőzenével búcsúztatni az elmúlt hónapokat. Jó az idő, már túl vagyunk egy éjszakai túrán a Budai hegyekben, most ki kéne menni bringázni, például Szentendrére. Már felvettük a kapcsolatot az első leendő előadónkkal. A Diákhálózat – nekik is külön itt megköszönve – megelőlegezve a bizalmat, a  tagjai közé fogadta a KAD-ot. Örülnénk, ha nyáron minél többen képviselnénk Budapestet a DH Gombaszögi Nyári Táborában.
 
Rengetek ötletünk van, de továbbiakat is várunk. Ahogy szintén mindenkit , aki csatlakozni szeretne. Pár naposak vagyunk (így legalább sűrűn lehet ünnepelni a kerek nap-, hét- és hónapfordulókat), még készül a honlap, de a Facebookon újonnan alakult oldalunkon már megtaláltok minket.
/Geroj/
Stubendek Attila
Ha tetszett a cikk, csatlakozz  a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!