Az előre jelzett provokáció menetrendszerűen megérkezett, zavarkeltő neonácik szűk csoportja megkóstolta a bevetett vízagyú jeges vizét és a tömegoszlatás egyéb eszközeit. Mégis hiba lenne, ha a pénteki Gorilla-tüntetés tudósításai kizárólag a megmozdulás hivatalos részét követő rendbontásokról szólnának. A Körkép csakúgy, mint múlt héten, most is az események sűrűjében volt. Mi így láttuk kint, a sarkvidéki hidegben.

Míg egy hete 5 ezer ember vonult utcára (szerk. megj.  míg Budapesten ugyanez legfeljebb egy rosszul sikerült LMP-tüntetésnek felel meg, addig ez Pozsonyban hatalmas siker, hisz évek óta nem tüntetett kint ennyi ember egyszerre), pénteken immár országszerte 8 helyszínen (Kassa, Zsolna, Nyitra, Zólyom, Trencsén, stb.) tízezrek, köztük Pozsonyban több mint 15 ezren üvöltötték, mit is gondolnak a gorillák markában levő politikai elitről.

4_1.jpg

1_2.jpg

3_1.jpg

5_0.jpg

Megjegyeznénk, hogy külön kell választani a tüntetés két szakaszát. Az egyik maga a hivatalos rész volt, mely kb. 18.00 óráig tartott és a kormányhivatal épülete előtt ért véget. Csúcspontja a SZNF-terétől a kormányhivatal épületéig tartó felvonulás volt, ahogy az emberek higgadtan, fegyelmezetten, egymást erősítve adtak hangot egyértelmű véleményüknek. A másik, kevésbé fényes része csak ezután kezdődött, az elnöki palotánál folytatódott, majd a parlament előtt ért véget. Egészen addig, amíg a rohamrendőrök fel nem oszlatták.

10_2.jpg

11_2.jpg

13_2.jpg

Jellemző példa, hogy miután a kormányhivatal előtt a szervezők befejezettnek nyilvánították a tüntetést, majd látva az eltakart arcú „furcsa emberek” viselkedését, akik petárdázva, rakétázva, transzparenst gyújtogatva megpróbálták feltépni a bejárati kaput, maguk hívták ki rájuk a rendőröket. A tömeg eközben a „Nerobme si hanbu! Nerobme si hanbu!“, azaz „Ne csináljunk szégyent, ne csináljunk szégyent“ skandálta a rendbontók néhány tíz fős csoportja felé.

lásd 1.07-től.

Ezt követően, tehát immár hivatalos programon túl vonultak pár ezren az elnöki palota elé, majd onnan néhány százan tovább a szlovák parlamenthez. Itt szabadultak el végleg az indulatok, banánok és tojások mellett macskakövek, vasrudak repkedtek. Az összecsapásokban jelentések szerint három rendőr is megsebesült, a karhatalom  a vízágyút is bevetette.


druhy-protest-proti-gorile.jpg
 

Milyen volt benn a tömegben?

druhy-protest-proti-gorile2.jpg

A Körkép a múlt heti egyértelműen pozitív hangulathoz képest jóval vegyesebb érzésekkel tért haza.  Bár az első tüntetés tömegét tekintve jóval szerényebb volt, spontaneitásából adódóan mégis sokkal hitelesebbnek tűnt, mint ezúttal.  A szervezők újat nem tudtak mondani, a provokatőrök ellenben rákészültek. Az első sajtóreakciók alapján úgy néz ki, agressziójukkal el is érték, amit akartak. Sikerült áttematizálniuk az egész Gorilla-tüntetés lényegét, azaz az érintett politikusok távozását a közéletből, és büntetőjogi felelősségre vonásukat. 

druhy-protest-proti-gorile5.jpg

Mi jöhet még?

A Gorilla tüntetés-sorozat amennyiben így folytatódik, céljait tekintve halálra van ítélve. Pénteken számunkra kiderült, hogy a gorilla a szervezőknél is erősebbnek bizonyult. A társadalmi hullám irányítására a tüntetés szervezői a jelek szerint képtelenek, hiányzik közülük a vezéregyéniség. Eredményt a mínuszban órákig kint fagyoskodóknak nem mutattak, ugyanúgy motivációt sem, miért volna érdemes újra eljönni. A neonácik ellenben cselekedtek, és pontosan azt érik el, amire a gorilláknak szükségük van.

(Cseh)Szlovákiában általában húszévente van forradalom (1968, 1989). Péntek este úgy láttuk, nagy eséllyel nem 2012 lesz a következő.

Király Zsolt

Fotók: SITA és SME

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!