Ha a felvidéki magyarság helyzetét most, a tízes évek elején jellemezni kellene, akkor talán az apátia lenne rá a legmegfelelőbb kifejezés. Persze, ezzel nem mondok semmi újat, és nincs is nagyon min csodálkozni, közösségeinket nehezen sújtja (Csallóközt leszámítva) a magas munkanélküliség, az elvándorlás, politikai téren pedig a pár évvel ezelőtt bekövetkezett pártszakadás, majd az MKP kiesése a parlamentből, amely jelentősen csökkentette érdekérvényesítő képességeinket.

Ami viszont leginkább aggasztja a határon inneni és túli magyar eliteket, az a magas asszimilációs arány. Tény ugyanis, hogy a Kárpát-medencében a leggyorsabban éppen a mi közösségünk olvad és mára talán már nem is maradt olyan magyar ember Szlovákiában, akinek ne lennének közelebbi vagy távolabbi szlovák, vagy elszlovákosodott rokonai, családtagjai.

Kövesd a Körképet a Facebookon!

A problémák valós megoldása továbbra is várat magára

Természetesen, a magunk módján próbálunk ez ellen tenni valamit. Vannak, akik a kétnyelvűségért matricáznak, kampányolnak, vannak, akik a magyar gyerekek számára beiratkozási kampányt szerveznek, mondván „magyar gyereket, magyar iskolába”, mások pedig valahogyan össze szeretnék fogni a felvidéki magyarságot, ezért kerekasztal-tárgyalásokat rendeznek… Reménykedni, küzdeni, tenni a megmaradásért lehet sőt, kell is, na de elégendőek lesznek a fent felsoroltak az asszimiláció megállítására? Aligha. És ezt tudjuk. Amit eddig tettünk, és amit most is teszünk, az legfeljebb csak ügyes taktikázás, vagy válságkezelés, rosszabb esetben pedig pótcselekvés, de nem valós megoldása a problémának. Ha pedig figyelembe vesszük a trendeket, tudjuk, hogy ha belátható időn belül nem történik valami, akkor pár évtizeden belül egyszerűen elfogyunk. Ezért talán nem véletlen, hogy főleg az utóbbi időben sokan az autonómiát kezdik emlegetni, mint egyfajta panaceát, gyógyírt minden bajunkra.

DAC-stadion, DAC szurkolók

Főleg az utóbbi időben szólal meg boldog-boldogtalan ebben a témában, mondván milyen fontos lenne, milyen jót tenne nekünk és milyen előnyök származnának belőle… na de álljon itt meg egy picit a menet, van nekünk egyáltalán fogalmunk arról, hogy miről is beszélünk? Tudjuk, hogy milyen autonómiát akarunk, ha akarunk egyáltalán?

Mit értünk autonómia alatt?

 hirdetes_810x300  

Elég lenne számunkra a „kulturális” autonómia, kisebbségi önkormányzatokkal, mondjuk úgy, mint Magyarországon, esetleg kibővítve egy, az alkotmány által garantált kvótával a költségvetésből? Nyilván nem, legalábbis akik megszólalnak autonómia-ügyben, azok általában nem ezt értik alatta, hanem egy külön magyar közigazgatású és/vagy többségű területet szeretnének kihasítani a szlovák nemzetállamból. Hát, ezzel pedig több probléma is van.

Véleményem szerint, míg a „kulturális” autonómia egyes elemeiről (kisebbségi jogok, pénzelosztás, stb.), ahogy az utóbbi két évtized gyakorlata is megmutatta, egy megfelelő összetételű és támogatottságú szlovák kormánnyal valószínűleg a jövőben is lehetne tárgyalni, addig egy „területi” autonómia minden valamirevaló szlovák politikus számára teljes mértékben elfogadhatatlan. Persze, tudom, vannak értelmes szlovák barátaink, akikkel jól el lehet beszélgetni egy pohár sör mellett, na de mégiscsak, ki gondolja komolyan, hogy akadna olyan szlovák partner, aki önként beleegyezne a szlovák nemzetállam felosztásába? Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, egy magyar területi autonómia pedig igenis ezt jelentené. Láttuk, hogy mekkora cirkusz volt a megyerendszer alakításakor, vagy Nyitra-megyében a megyei választásokkor.

Földrajzilag hogy nézne ki?

Na jó, hagyjuk ezt az „apróságot” most figyelmen kívül és folytassuk a gondolatkísérletet. Ha már területi autonómiát, akkor pontosan milyen és mekkora területet értünk alatta? Elég lenne, mondjuk a dunaszerdahelyi és komáromi járás, esetleg kibővítve a párkányi csücskével? Ezen a területen kb. 150-200 ezer magyar él, mi lenne a „maradékkal”? Persze, el lehet képzelni valamivel nagyvonalúbb területi megoldásokat is, mondjuk az első bécsi döntés által odaítélt területen, ezen viszont már aligha alkotnánk többséget.

Tüntetés a komáromi Klapka-téren a kettős állampolgárság lehetősége mellett

Menjünk viszont még tovább – mi lenne ennek az autonóm tartománynak a székhelye? Komárom, Dunaszerdahely? És kik ülnének az autonóm kormányban/kormányzatban? Csak nem ugyanazok a leszerepelt hidas és mkp-s politikusok, akik a szlovák parlamentben is ültek? Miből élnének, hol dolgoznának a tartomány állampolgárai? Köztudott, hogy a pénzek, támogatások, beruházások már most is elkerülik a magyarlakta régiókat. A fél ország Pozsonyban és környékén, vagy külföldön dolgozik. Lehet érvelni, ahogy nemrég Farkas Iván, hogy az autonómiák szerte Európában gazdaságilag sikeresek, jó észrevétel, csak éppen az ok-okozati összefüggéseket állította feje tetejére.

Az általa említett autonómiák nem azért virágoztak fel gazdaságilag, mert függetlenebbek voltak, hanem azért követelnek/követeltek függetlenséget, mert már eleve gazdagabbak, lakóik pedig rendelkeznek egy erős regionális és/vagy nemzetiségi tudattal, amely a történelem során általában különféle, akár erőszakos függetlenségi törekvésekben is testet öltött. Mi felvidéki magyarok rendelkezünk ilyesmivel? Mármint egy erős regionális tudattal? Nem.

Van rá igény? Életképes lenne?

A „Felvidék” nem egy egységes tájegység, ebből kifolyólag a „felvidéki” is legfeljebb gyűjtőfogalom. Vannak csallóközi, komáromi, barsi, honti, gömöri vagy bodrogközi magyarok, de azon kívül, hogy magyarok, nem köti őket össze semmi. Gazdaságilag pedig vajon „megérné”? Életképes lenne az autonóm terület? Székelyföld kapcsán már felmerült ez a kérdés, akik autonómiáról beszélnek, jó lenne, ha ezt is végiggondolnák.

Amúgy viszont van egyáltalán igény autonómiára? Avagy, ha mondjuk arról lenne szó, hogy ki kell állni tüntetni, hány emberre lehetne számítani? Sokra biztosan nem. Igen, természetesen lehet ezt is a magyarság megfélemlítéssel magyarázni, de mindnyájan tudjuk, hogy ez nem igaz. Akik autonómiáról beszélnek, azok mindenképpen egy apró kisebbséget képeznek. A valóságban az embereink többségét ez a téma egyáltalán nem is érdekli, megosztottak vagyunk, értelmiségi és műveltebb rétegeink jelentős része (a szó nem pejoratív értelmében) kollaborál a szlovák állammal, gazdasági elitünk pedig nem szervezte meg önmagát, és Szlovákiába, mint államba integrálódott. Nekik megfelel a status quo. De ha ezt a status quo-t meg akarja valaki változtatni, akkor elsősorban a saját elitünknek és középrétegünknek kell alternatívát kínálni. Valós alternatívát, mert a propaganda ehhez önmagában kevés.

Vhailor

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket a FacebookonTwitteren, és Tumblren is!

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!