Kövér László vasárnapi, egyes vélemények szerint nőellenes megnyilvánulásával a Fidesz-kongresszuson magyar nők ezreit haragította magára, amire Kovács Ákos, népszerű dalszerző-énekes  az Echo Tv ArcKép című műsorában rátett egy lapáttal.

 

Ákos arról beszélt, hogy a nőknek nem az a feladatuk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak, hanem hogy gyereket szüljenek. Íme az interjú ominózus része:

 

Riporter: Megütötte egy szó a fülemet, amikor azt mondtad, hogy emancipáció. Holott egy kilencven valahányas videóban kijelentetted, hogy nem hiszel az emancipációban, a férfi-nő közötti egyenjogúságban. És erről téged, amíg élsz, senki nem fog meggyőzni.

 hirdetes_400x285  

 

Ákos: Igen, egyetértek magammal, annak ellenére, hogy ezt ma tilos kimondani. Egy olyan szabad világban élünk, ahol képtelenség a dolgokat a nevükön nevezni. Velem egyáltalan nem kell egyetérteni. Ezt úgy hívjak, hogy normalitás. Azt is megtanultam, hogy ami a normalitáson kívül van, az nem normalitás, az nem normális. Mi több: abnormális.

 

Itt van egy kétezer-éves kultúra, amiben élünk, akkor is ha már csak a romjain, de az még mindig itt van. Van az abszolút jó. Erről tudósít bennünket egy egész hitvilág, ami ezt a jobb sorsra érdemes Európát majdnem kétezer éven keresztül szervezte. (…)

 

A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak – én így érzem.

 

 

Riporter: Nem az a dolguk? Mi a dolguk a nőknek?

 

Ákos: Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni. Anyának lenni.

 

Riporter: A kettő kizárja egymást?

 

Ákos: Nagyon úgy tűnik, igen. Hogy leszel anya, hogy töltesz a gyerekeiddel elég időt, hogyha vezető állású nem tudom ki vagy, nem tudom hány forintért. (…)

 

Ákos: Ez nem azt jelenti, hogy nő és férfi nem egyaránt fontosak. Ott van Mózes könyvében, hogy férfinak és nőnek teremtette az embert az Úristen, a maga képére és hasonlatosságára. Amennyiben ez így van, egyformán fontosak vagyunk. De hol következik ebből, hogy férfinak és nőnek egymással versenyeznie kéne a munkaerőpiacon. Vajon miért van az, hogy a nőknek szélesebb a csípője, a férfiaknak meg a válla? Míg világ a világ, ez így lesz. Nőnek azért szélesebb a csipője, hogy ő szülje a gyereket, a férfinak azért széles a válla, hogy ő vigye a gerendát.

 

Kövér László a vasárnapi Fidesz-kongresszuson többek között szintén arról beszélt, hogy „tudjuk, mit akarunk, és mit nem”. „Nem akarjuk a Soros-félék nyitott társadalmát”, „nem akarjuk a genderőrületet”, és azt sem – fogalmazott –, hogy Magyarország olyan jövőtlen társadalommá váljon, ahol „férfigyűlölő nők” és „feminin férfiak” a gyermekekben, családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják. „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.”

 

kover

 

A történet innentől kezdve önálló életre kelt, a nők a közösségi médiában indult hullám hatására tömegesen váltanák vissza jegyeiket Ákos koncertjeiről, amire az énekes menedzsmentje is reagált.

 

A dolgok további menetét itt követheted figyelemmel.

 

Ti egyébként mit gondoltok, mi a nők feladata a mai társadalomban?

 

Körkép.sk

Nyitókép: reprofoto: echoTV

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!