Az egyneműek közti regisztrált élettársi viszonyról szóló törvényjavaslat ellen szervezett szombati, olaszországi megmozdulás szervezői kijelentették, hogy a tömegtüntetés rendkívül sikeres volt és több mint 2 millió ember érkezett Rómába, hogy részt vegyen az eseményen.

 

 

Olaszország az utolsó olyan nyugat-európai ország, amely semmilyen formában nem legalizálta eddig a homoszexuális párkapcsolatokat. A rendkívül mély gyökerekkel rendelkező katolikus Olaszországot a helyzet megváltoztatására felszólította az Emberi Jogok Európai Bírósága és az ország saját legfelsőbb bírósága is.

 

Antonia Brandi a Pro Vita (Az Életért) katolikus mozgalomból úgy nyilatkozott, hogy minden eszközzel meg kell akadályozni minden, a homoszexuális kapcsolat elismerését kezdeményező próbálkozást, mert ez „egyszerűen az első lépés lenne a homoszexuálisok házassága felé, és a felé, hogy gyerekeket fogadjanak örökbe, mint ahogy azt már láthattuk Angliában, Argentínában, és más országokban”.

 hirdetes_400x285  

 

A törvényjavaslattal kapcsolatban kialakult politikai patthelyzet után egy évvel az olasz parlament felsőháza ezen a héten kezdett el újra foglalkozni a témával. A javaslat nem a házasságot teszi lehetővé a homoszexuálisok számára, hanem a házastársakéhoz hasonló jogokat biztosítana az ilyen pároknak – látogatási jog a kórházakban vagy a börtönökben, örökösödési jog vagy özvegyi nyugdíj a partner halála esetén.

 

A törvényjavaslat legvitatottabb része a gyermekek örökbefogadásának engedélyezése homoszexuálisok számára, ami azt tenné lehetővé, hogy a homoszexuális személy gyermekét adoptálja partnere gyermekét vagy gyermekeit.

 

Gandolfini a La Repubblica nevű napilapnak pénteken így nyilatkozott: „Nem akarjuk, hogy a gyerekeink azzal a gondolattal nőjenek fel, hogy különböző családmodellek vannak. Azt akarjuk, hogy a gyermekink tudják, hogy a családot egy apa és egy anya alkotja.”

 

 

postoj.sk

Nyitókép: facebook.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!