Mérgező anyag a Dunaszerdahelyi járás felső részében található ivóvízben. Az illetékes hivatalok hetekig nem tájékoztatták a lakosságot. Okkal felháborodott polgárok. Áldatlan állapotok az érintett településeken.

 

A helyi lakosság 2017. december közepe óta nem használhatják a csapvizet fogyasztásra Bakán, Csallóköznádasdon, Dercsikán, Egyházgellében, Lúcson és Sárosfán. A talajvízben határértéken túli értéket mutatott az atrazin szintje, ami az egyik leggyakrabban használt növényvédő szerek egyike.

 

A Nyugat-szlovákiai Vízművek már 2017 novemberének elején, s az azt követő hónapvégi vízminta alapján megállapította, hogy a vezetékes víz emberi fogyasztásra nem alkalmas. A helyzetről ekkor értesítették a járásbéli Regionális Közegészségügyi Hivatalt, amelynek munkatársai vízfogyasztási tilalmat rendeltek el, majd erről csak december közepén értesíttették a lakosságot. Ezt követően a napokban romlott a helyzet, hiszen a víz atrazin értéke meghaladta a megengedett szintet még a helyi kutakban is – értesíti minderről a lúcsi önkormányzat a polgárait.

 

 hirdetes_810x300  

Solymos László, környezetvédelmi miniszter a 2017. december 22-i Csallóköznádason tett látogatása során bejelentette, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel rendkívüli ellenőrzésekre kerül sor a térségben található mezőgazdasági üzemekben. Egyúttal jelezte, a polgármesterek számíthatnak a minisztérium támogatására.

 

Solymos: Akkor ébredünk csak, amikor már ég a ház

 

Majd 2017. december 27-én blogbejegyzésében Solymos azzal kapcsolatban fogalmazott meg kritikát, hogy a víz-, a levegő-, sőt a környezetünk védelmére csak akkor kezdünk több figyelmet fordítani, mikor már bennünket is érint a probléma.

 

Solymos László csallóköznádasdi látogatása során biztosította az érintett települések vezetőit a minisztérium támogatásáról (Fotó: Sólymos László közösségi oldala)

 

A gyomirtó vízbe kerülésének lehetséges okát mindenesetre már a szlovák környezetvédelmi inspekció és a rendőrség is vizsgálja. A Most-Híd minisztere szerint a növényvédő szer csak emberi tevékenység által kerülhetett a vízbe.

 

A szlovák környezetvédelmi inspekció munkatársai most azt vizsgálják, hogy a potenciális szennyező anyagok alkalmazása megfelelt-e a törvényi előírásoknak. Anna Marčeková, főellenőr azt is elmondta, hogy a tárolt anyagok milyenségére, a kezelés, ill. a tárolás módjára összpontosítanak.

 

A vízművek munkatársai a közeljövőben víztisztítás céljából szűrőberendezést telepítenek az érintett víztározókba. Az említett községekben decembertől a mai napig lajtoskocsikkal biztosítják a lakosság vízellátását. Az önkormányzatok a kocsik érkezésének időpontjairól és helyszínéről a hangosbemondóban, a községek honlapján értesítik a polgárokat.

 

Az mindenesetre még mindig rejtély, hogy a Szlovákiában mintegy 13 éve tiltott gyomirtó hogyan kerülhetett az ivóvízhálózatba. Az elkövető, vagy elkövetők szigorú büntetésre számíthat, hiszen a vízszennyezés bűncselekménynek számít Szlovákiában.

 

A polgárok bosszúsak

 

A polgárok bosszankodnak egyrészt azért, mert a kialakult helyzetről csak hetek múltán értesítették őket, s napokig fogyasztották a szennyezett vizet, másrészt azért, mert nem ismert a válsághelyzet időtartamának vége, a vízfogyasztási tilalom feloldásának időponta.

 

 

Az idősebb lakosság elkeseredetten tapasztalja, hogy koruk és egészségi állapotuk ellenére, amennyiben nincsenek segítőkész rokonaik, nekik kell a megtöltött víztartályokat hazaszállítaniuk.

 

Ma, azaz január 8-án, hétfőn egy, a témát érintő lakossági fórumra kerül sor Csallóköznádasdon, a helyi kultúrházban 17.00 órától. Meghívott szakemberek mondják  el meglátásaikat, ismertetve az atrazin hatásait, a vízminták értékével kapcsolatos tudnivalókat. A fórumra több politikus érkezése is várható.

 

A Körkép.sk természetesen szintén beszámol majd az elhangzottakról olvasóinak.

 

Lassan újra iható a csallóközi víz, de a helyiekben maradtak még kérdések – Lakossági fórumon jártunk

 

Gyorshír: Lakossági fórum – Mától iható a fertőzött csallóközi víz. Az érintettek a szaktárca illetékeseinek részvételét hiányolták

 

Laky Erzsébet

Források: pravda.sk/dennikN/sme.sk/lucnaostrove.sk/webnoviny.sk/24.hu

Nyitókép: Hazajáró Honismereti és Turista Egylet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!