Nyitókép forrása: Csíksomlyó, 2024. május 18. Résztvevők a magyar Himnuszt éneklik, jobbról Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (j5), Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (k), Habsburg György párizsi magyar nagykövet (j4), Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (j6) és Korodi Attila csíkszeredai polgármester (j7) a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Hármashalom-oltárnál, a Kis- és Nagy-Somlyó-hegy közötti hegynyeregben 2024. május 18-án. MTI/Kátai Edit

 

A békéért imádkoztunk, a békét kértük a csíksomlyói Szűzanyától a pünkösdszombati csíksomlyói fogadalmi búcsún a zarándokokkal – jelentette ki a közmédiának nyilatkozva a zarándokok között jelen lévő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

 

A Kereszténydemokrata Néppárt Csíksomlyóra rendszeresen visszatérő elnöke rámutatott: a litániában is azt imádkoztuk a hívekkel, hogy a Szűzanya a béke királynője, és a hegynyeregben több százezren kértük tőle a békét. „Hogy segítsen minket abban, hogy végre békesség legyen, mert ez az emberiségnek és nekünk, magyaroknak is a létérdekünk” – fogalmazott.

 

A miniszterelnök-helyettes aláhúzta, hogy a csíksomlyói búcsúba Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, az anyaországból, az Egyesült Államokból, mindenhonnan érkeztek magyarok. „Ez megerősít minket magyarságunkban, összetartozásunkban és kereszténységünkben” – összegzett Semjén Zsolt a közös együttlét erejét hangsúlyozva.

 

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a közmédiának nyilatkozva elmondta: a Csíksomlyóhoz közeli Csíkkarcfalva szülöttjeként számára a zarándoklat távban rövidebb, de lélekben ugyanolyan hosszú és mély, mint bárkinek, aki bárhonnan Csíksomlyóra zarándokol.

 hirdetes_810x300  

 

Emlékeztetett: a csíksomlyói búcsú jó alkalom elcsendesedni, imádkozni és arra gondolni, hogy a jövőt illetően mire van szüksége a magyar közösségnek a Kárpát-medencében ahhoz, hogy építkezni tudjon.

 

„Azt gondolom, 2024-ben annál fontosabbat nehezen lehetne mondani, mint hogy legyen béke, mert a béke az életnek a támogatását, életpártiságot jelent. És aki az élet pártján van, az az építkezés pártján van, és az tulajdonképpen a Teremtő pártján van, a Teremtő mellett áll” – foglalta össze Kelemen Hunor.

 

Az RMDSZ elnöke szerint óriási feltöltődést nyújt, ha az ember része lehet a nagyon sok emberből összeálló zarándokseregnek. Úgy vélte, ha több százezer ember egyszerre gondolkodik, imádkozik, annak biztos, hogy van eredménye a lelkekben, a közösségben.

 

MTI

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!