Valószínűleg megbotránkozással vegyes kétkedést kelt a cím nem egy olvasóban, pláne akkor, amikor koalíciós válságról harsog a sajtó. Pedig a téma pont az ilyen pillanatokban aktuális, amikor meginog a hatalmat gyakorló társaság alatt a bársonyszék. Bár esetünkben nem csak ilyenkor.

Az utóbbi hónapokban több józanul gondolkodó választópolgár szívesen leváltotta volna már párszor a Fico vezette kormányt. Az utóbbi napokban pedig már dörzsölni is kezdte a kezét a koalícióban mutatkozó válság egyre élesedő jeleit látva. A kását természetesen ezúttal sem eszik olyan forrón, ám a Robert Fico mielőbbi távozását remélők s vizionálók táborában egy alapvető kérdésnek el kellene hangoznia. Egy kérdésnek, mely meg kell, hogy előzze a kormány leváltását, s amelyre első hallásra meghökkentő választ kaphatunk. Ki váltja majd fel a most regnáló társaságot, ha távoznia kell? Pontosabban: ki tudja felváltani ezt a felállást?

A kérdés első látásra megdöbbentően naiv és megválaszolása egyszerűnek tűnik: az ellenzék. Hiszen ez a dolga. De melyik ellenzék? Akármennyire is fáj valakinek – s akármennyire is erős kilátástalanságot von maga után a felismerés –, be kell látni: a jelenlegi ellenzék amortizálódott. A Fico kormány ellenzéke enervált, későn reagáló, belső vitáktól terhes csapata már megharcolta a maga forradalmát tíz évvel ezelőtt, kormányzott egy jót – amiért köszönet jár neki –, de egy újabb csatára már fogatlan. A vele kapcsolatban az előbb felsorolt jelzők pedig nem múló betegségek, hanem a kiégettség s idejétmúltság tünetei.

Olybá tűnik, Szlovákiában már csak így járja, hogy a társadalom progresszívabb részének minden tíz évben meg kell vívnia a maga harcát. 89 eszerint nem az utolsó csata, csak a küzdelmek kezdete volt. Egy társadalmi „háborúé“, amely talán a következő harc után véget ér. Habár óvatosságra kell, hogy intsen, hogy legutóbb, 1998-ban is ezt hittük.

1989-ben egy társaság kivívta a szabadságot és a demokráciát. Akkor úgy tűnt, jönnek a szebb idők. Csak pár év kellett ahhoz, hogy egyre több ember számára váljon nyilvánvalóvá, a kommunizmus eltűnésével, ám annak szellemi örökségének romjain egy újabb izmus nőtt ki. A mečiarizmust 1998-ban nagy harcok árán sikerült legyőzni s fokozatosan a demokrácia után megteremteni az egészséges gazdasági fejlődés alapjait is és integrálni országunkat az európai és transzatlanti struktúrákba. Úgy néz ki, a következő évek egy újabb harcról fognak szólni, amelyet a posztkommunizmus és mečiarizmus romjain építkező új izmussal kell majd megvívni. A vezér után nevezhetjük ezt akár ficoizmusnak is, de a név itt nem oszt, nem szoroz.

Ehhez a politikai harchoz viszont egy új csapatnak kell érkeznie. Ugyanúgy, ahogy a bársonyos forradalmat sem a 68-asok nyerték meg, és 98 harcát sem a 89-es elitgárda. 1989-ben Dubčeket már csak múzeumi relikviaként, tiszteletből mutogatták, mint egy korábbi időszak merész (?) alakját. Ő már nem döntött. 1998-ban sem az egykori rendszerváltó társaság győzte le Mečiart és holdudvarát, hanem az új hullám. Nem Čarnogurský és a régi VPN-es alakzat volt a nyerő, hanem az agilis, politikailag még viszonylag zöldfülűnek számító Dzurinda körül formálódó társaság. Az a társaság, melyben mind konzervatív (Palko, Fígeľ, Hrušovský), mind liberális (Mikloš, stb.) oldalról friss, életerős politikusok jelentek meg, akiknek akkor még lehetett hinni. Akik új víziókkal jöttek. Akik füle mögött nem volt margarin. Mostanra ez a generáció kifulladt, részben hiteltelenné vált. Fico és a körülötte formálódó politikailag szűz titánok csapata (Maďarič, Kaliňák, stb.) pedig úgy hengerli át az ellenzék egykori nagyágyúit, mint anno a robusztus és ütőképes Mečiar tette ezt a 90-es évek elején és közepén a rendszerváltó nemzedékkel.

Ugyanúgy, ahogy Dubček és reformátorai nem tudták volna 89-ben megdönteni a kommunizmust, úgy 98-ban sem tudott volna Fedor Gál, Ján Langoš vagy Ján Čarnogurský Mečiar felett diadalmaskodni. Ezért vizionálhatjuk nyugodtan, hogy 2010 tájékán sem fog tudni a 98-as nemzedék egy újabb győzelmet bevinni. Ezzel a ténnyel meg kell barátkoznunk. Illetve, elsősorban a magukat most még mindig egyedüli alternatívának érző ellenzéki élpolitikusoknak kellene ezen erősen elgondolkodniuk. Ha elfogadjuk e gondolatmenetet, akkor már csak az a kérdés: akkor ki vált majd? Hát… ez azt hiszem még egy ideig kérdés marad. Sajnos.

 hirdetes_810x300  

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!