Videóval frissítve. A mai nap, szeptember 1. államünnep. Szlovákia 17 évvel ezelőtt elfogadott alkotmányának a napja. Azé az alkotmányé, melynek preambuluma szerint a Szlovák Köztársaság területén  kizárólag egyetlen nemzet él, ez pedig a szlovák. A „Mi, a szlovák nemzet…” preambulum lényegében egy XIX. századi eszméjű vegytiszta nemzetállamot feltételez, figyelmen kívül hagyva másodrendű állampolgárokként kezelve többek között az  itt élő magyarokat. Azé az alkotmányé, melynek 4. része 33. és 34. cikkelye értelmében az itt élő kisebbségeknek joga van az anyanyelven való információszerzésre, művelődésre, és a hivatalos érintkezésben történő anyanyelvhasználatra, amiről sajnos,  szégyenszemre oly gyakran mondunk le mi magunk.

Az Alkotmány mint tudjuk, mindig csak egy keretet jelent. Az adott kérdésekben érvényes további konkrétumok külön törvényi szabályozás szerint történnek. Ezek adják az ország fejlettségi szintjét, bennük lehet lemérni az adott állam demokratizálódásának mértékét is.

A mai nap, szeptember elsején egy másik fontos eseményre is sor kerül. A fentiekben mutatkozó sorozatos deficitek ugyanis arra kényszerítették  a szlovákiai magyarokat, hogy országos nagygyűlést tartsanak. Példátlan megmozdulásról van szó, melyhez hasonló méretű, a saját jövőnk, szülőföldünkön való megmaradás érdekében  fontos rendezvényre az elmúlt pár évben  nemigen került sor Szlovákiában. Szervezői az MKP és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala.

A mai nappal életbe lépő szlovák nyelvtörvény nem tekinthető másnak, mint jól átgondolt államhatalmi támadásnak nyelvi jogainkkal szemben.

Ezért tartjuk fontosnak, hogy minél nagyobb számban ott legyünk Dunaszerdahelyen, ezért tartjuk fontosnak, hogy minél egyértelműbben kimondjuk: Elég volt, és egyenjogúságot követelünk!

Úgy gondoljuk, hogy az ilyen megmozdulásoknak akkor van értelme, ha a cél érdekében, melyet képvisel, képes megszólítani az itt élő többséget, a haladó gondolkodású szlovák demokratákat is. Hisz a legutolsó dolog,  – legyünk akár szlovákok vagy magyarok –  melyre szükségünk van, az a nyelvi gettó. Ezért is külön öröm számunkra, hogy hozzájárulhattunk ahhoz, hogy a mai nagygyűlésen, a DAC-futballstadionjában mégis lesz szlovák felszólaló. Mégpedig az egyik legavatottabb honi polgárjogi harcos, a Konzervatív Intézetet képviselő Ondrej Dostál személyében.

 hirdetes_810x300  

Vannak dolgok, melyekért (tekintet nélkül a körülményekre) érdemes, és ki is kell állni. A mai megmozdulás ilyen.

Találkozunk 15.00 órakor a lelátókon.


Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!