Frissítve 00.30. Szlovákiában kilenc hónappal a parlamenti választások előtt az igazi téma a  2010-es kormányváltás előkészítése, hogy  kiűzzük végre Robert Ficot a paradicsomból.

Míg a média, a közéleti átlagbloggerek és átlagolvasó nagy része továbbra  is jól elvan a magyar-szlovák/magyar-magyar csalitémával (gyakran a saját gettóját építve, bár a napi klikkszám  azért megvan), a valódi véleményformálók ennél jóval előrébb tartanak. Szlovákiában kilenc hónappal a parlamenti választások előtt a Fico-Slota-Bajnai, vagy a Csáky-Bugár konfliktus helyett az igazi téma a  2010-es kormányváltás előkészítése. Magyarán elérni, hogy négy év után lapátra kerüljön ez a kormányt, mely ha marad, rövid időn belül csődbe viszi az egész országot. Ennek megakadályozása pedig csakis kormányváltással lehetséges.

Bár a Smer még mindig messze a legnépszerűbb párt, a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok  egyre reménykeltőbbek. Robert Fico szavazótábora elindult lefelé, a gazdasági válság, növekvő munkanélküliség, ill. ipari méretűvé vált korrupciónak köszönhetően 2009-ben több mint 10 százalékkal csökkent.

A Smer támogatottságának alakulása 2009-ben (százalékban)
január február március április május június augusztus szeptember
46,9 43,5 44,7 45,7 41,6 40,4 38,5 35,3
Forrás: Focus/SME

Ezt megszimatolva két vezető ellenzéki politikus is radikális lépésre szánta el magát, lehetséges alternatívákat felkínálva.

Daniel Lipšic: SDKÚ+KDH+Most-Híd+SaS

A KDH alelnöke szerint pártja és az SDKÚ összefogásával megakadályozható a parlamenti küszöb alatt táncoló kis pártok szavazatainak  esetleges elvesztése. Ezek ugyanis hiányozhatnak a kormányváltáshoz. Lipšic  ezért szorosabb együttműködést javasol a Most-Híddal és az SaS-el, háromféle lehetséges variációban – választások előtti koalíció, kis pártok a nagy pártok listáján, valamint SaS-Most összefogás.

 hirdetes_810x300  

Az MKP-t  eleve kizárta,  szerinte ugyanis az nem jobboldali, hanem etnikai párt, ráadásul attól sem kell félni,  mint mondta, hogy a magyarok parlamenti képviselet nélkül maradnak. Az MKP új vezetése  Lipšic szerinte radikalizálódik is, mely ha folytatódni fog, ellehetetlenítheti az ellenzéki pártokkal való szorosabb együttműködést.

Daniel Lipšic javaslata mint általában, most is nagy vihart kavart. A bibi csak ott van, hogy senkivel sem egyeztetett. Nem véletlen tehát,  hogy még a saját pártjában sem talált támogatásra. Július Brocka KDH alelnök szerint Lipšic inkább a saját  pártjával foglalkozzon, Ján Figeľ pártelnök reakciója pedig kimerült abban, hogy „ne más pártokkal, kis és nagykoalíciók kreálásával foglalatoskodjunk, hanem reális alternatívát kínáljunk fel a Smerrel szemben”.

Az egész  tehát egy eleve halva született ötlet, mely valós alternatíva helyett sokkal inkább egy kétségtelenül tehetséges, de a saját pártjában is rendre különutas,  bigott nacionalista, ráadásul roppant mód narcisztikus politikus újabb önprezentálása, mely várhatóan ugyanúgy végzi majd, mint az előző.

Mikuláš Dzurinda: SDKÚ+KDH+MKP+(HZDS)

Az SDKÚ elnöke ennél sokkal tovább ment. Szerinte ugyanis a Smerrel való közös kormányzásba belepusztulnának. A kis pártokra leadott szavazatok esetleges elvesztését firtató kérdésre visszadobta a labdát  Sulík és Bugár térfelére. Mint mondta,  új pártokat létrehozni szíve joga mindenkinek, de  vállalniuk kell  az ezzel járó felelősséget is. Majd hozzátette, hogy a kis pártoktól egyelőre nem hallotta, miként akarják kezelni ezt a felelősséget.

Az SDKÚ felelősségéről egyértelműen nyilatkozott: a Smerrel való együttműködés eleve kizárt, így a választások utáni szlovák nagykoalíció akár el is felejthető.  Iveta Radičová később azt is hozzátette, hogy a Ján Slota vezette SNS ugyanúgy szalonképtelen számukra. A hiányzó láncszemet pedig Ivan Mikloš szolgáltatta  a csütörtök esti Lámpában, melyben kerek-perec kimondta, hogy az SDKÚ számára elfogadhatóbb egy esetleges Mečiarral való közös kormányzás, mint Robert Fico második kormánya.

A képlet tehát többé-kevésbé világos: ha csak nem lesz árulás,  és folytatódik a Smer választóvesztése, az ellenzék pedig képes lesz az elnökválasztáshoz hasonló mértékben  mozgósítani szavazótáborát, a csillagok némileg szerencsés együttállása mellett jöhet a kormányváltás.

Ki lehet az áruló?

A gond csak ott van, hogy mint már annyiszor, a KDH most sem hajlandó egyértelműen nyilatkozni. Pedig az egész ellenzéki politizálás nagyot lendülne előre, ha a kereszténydemokraták  be mernék csukni azt a bizonyos kiskaput, és az SDKÚ-hoz hasonlóan világosan leszögeznék, hogy a Smerrel nem. Ráadásul továbbra is érvényben van az a 2006-os Országos Tanácsbeli határozatuk, mely még az előző kormányalakítás kapcsán hagyta jóvá a Robert Ficoval való közös kormányzást.

Mint látható, fél év alatt igencsak nagyot fordult a világ. Az akkor még majd 50%-os kényelmes többségben levő Smer mára nagyonis sebezhetővé vált. A kormányváltás elérhető közelségbe került, ha ezt mi magunk is elhisszük, az ellenzék pedig képes lesz együttműködni. Akkor pedig nemcsak Slota, de a nagy Robert Fico is kiűzhető végre a paradicsomból.

Kiűzetés a paradicsomból
Kiűzetés a paradicsomból

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!