Ennyi?“- vettem kézbe a könyves üzletben „az év legjobban várt könyvét“, enyhe csalódással. Puha borító, silány kötés – édesanyám szerelmes-regényeinek a borítására jobban ügyelnek. 190 oldal. Hát ezért volt az a sok hűhó? Ezért a füzetecskéért?

Tom Nicholson Gorila című kötete a sok huzavona után július 23-án került a polcokra. „Az év legjobban várt kötete” – hirdeti a piros reklámcsík a borító bal sarkában. És valóban, az eredeti 27 ezres példányszámot augusztus első heteire el is kapkodták a könyvesüzletekből, jelenleg éppen az utánnyomásra kell várniuk a kevésbé fürge olvasóknak. Persze, a hangzatos szlogenek sokakat elcsábítottak. Mi is utána olvastunk, vajon miért is van az, hogy az irat főgorillája, a könyvben csak oligarchaként említett Penta vezér Jaroslav Haščák nem és nem adja fel a harcot, hogy elhallgattassa az egész sztorit.

Nyomasztó detektívtörténet

A Gorila hangulata pont olyan sötét, mint a borítója, az egész inkább egy nyomasztó detektívtörténet is lehetne a jobbik fajtából. Egészen addig, míg az ember be nem kapcsolja a tévét, és rá nem jön, hogy ezek az emberek, akikről azt a sok mocskot olvassa, nagyon is élő személyek. Ott virítanak, mosolyognak, sajtótájékoztatóznak a kamerák előtt.

A könyv története egy 1998-as esettel kezdődik, mikor is a szerzőt, a kanadai állampolgárként Szlovákiában élő Tim Nicholson megverték a kollégiumi szobáján. Talán a SIS, talán valaki más, de hogy ennek mi célja volt, illetve, hogy az egész hogyan passzol a történetbe nem igazán áll össze. Az események viszont robognak tovább, még abban az évben hatalomra kerül Mikuláš Dzurinda, és mindenki (többek közt maga Nicholson is) azt várja tőle, hogy ő lesz az „angyal”, aki kivezeti a „sötétség birodalmából” az országot. De az író megállapítja, hogy nem így történt, csak a mečiari éra pofátlanul nyíltszini lopásai után az új kormány megtanulta sokkal jobban leplezni a hasonló ügyleteket.

Korrupció, korrupció

Nos, ezután jönnek a piszkos korrupciós ügyek leírásai, és nekem átsuhan a fejemen, hogy ez az ember kegyetlenül utálhatja az ex-miniszterelnököt…

 hirdetes_810x300  

A mű egyik vitatott eleme ugyanis, hogy Nicholson kvázi egyenlőségjelet tesz Dzurinda és Mečiar közé, amely nézőponttal valahogy a könyv elolvasása és az összes korrupciós ügylet feltárása után sem lehet egyetérteni. Egymást követik az események, jönnek az egyes szavazatvásárlások, a pénzügyi csoportoknak való megfelelés, melyek közös ismérve, hogy eszerint kellett alakítani például az egészségügyi reformot, vagy a privatizációkat.

A könyvben visszaköszön, hogy Szlovákia mennyire kicsi ország mindenki valakinek a valakije, a kormányzó elitréteg pedig nagyon, de nagyon szűk. Így persze senki nem akar a rokon, ismerős, jóbarát tyúkszemére lépni, s ez vezet majd el ahhoz is, hogy a Gorilla kiszivárog a SIS-ből, illetve hogy az egyes rendőrségi vizsgálatok csak olyan tessék-lássék alapon nagyon felületesek. Szinte arcpirító az az érdektelenség, mellyel kezelik Nicholson 100 oldalas aktáját, akárhova fordul.

Hiányzó függelék

Nichsolson munkáján nagyon is meglátszik az „adjuk ki minél gyorsabban” elv. Például ez a könyv állítólag arra szolgál, hogy felnyissa a szemünket, mi folyik az országban. Az abban foglaltak viszont nagyon sok előzetes tudást feltételeznek, így a fiatalabb, tájékozatlan olvasónak komoly gondot okoz, hogy az egyes intézmények bürokratikus útvesztőiben, az állam működéséhez szükséges szervek, hivatalok hatásköreinek a bemutatásában kiigazodjon. A könyvnek mindenképp jót tett volna egy függelék, mely a vázolt hiányosságot pótolja, és ahol az összes rövidítés is egy helyen van. Nagyon sokszor felmerült bennem a kérdés, hogy rendben, hogy bizonyos személyek bizonyos pozíciókban milliókat tettek zsebre, de mire is szolgál pontosan az a hivatal vagy szerv, melynek az élén állt? Mire is specializálódik pontosan az adott hírszerző szolgálat? Kinek mi a hatásköre?

Ha Tom Nicholson komolyan gondolta volna a széleskörű tájékoztatást úgy, hogy Mari néni a boltból is megértse a dolgok menetét, aki csak a Vasárnapot forgatja a kezében. Elvégre a Gorilla egyedüli ellensége a széles nyilvánosság és a közvélemény nyomása.

Itt pedig el is érkezünk ahhoz, hogy OK, Nicholson kiadta a könyvét, és? Régen volt már az a februári nap, amikor a mínusz 10 fok ellenére közel 3000 ember özönlött ki Pozsony utcáira (Szlovák mércével ez rengeteg). Az egyes bűncselekményeket, a lehallgatott lakásban zajlott beszélgetéseket 6-7 év távlatából valószínűleg soha nem fogják kivizsgálni. Egyrészt, mert nincs rá akarat, hiszen ez a Gorilla túlságosan hatalmasra nőtt, és üvöltésétől sokan rettegnek, másrészt, mert hiányoznak azok a bizonyos „hangszalagok”, amelyek elsődlegesen bizonyítanák, ki járt a lakáson és mit mondott. A Gorilla ugyanis csak ezeknek a durva kivonata. Nem elég ahhoz, hogy komolyan kelljen venni.

A gorillák visszajöttek. Jobban mondva el, se mentek

A Gorilla-ügy az újkori Szlovákia történetének egyik legnagyobb korrupciós botránya. Olyan ügy, mely meztelen valóságában megmutatta, hogyan is működik mifelénk hosszú választási ciklusokon keresztül a politika és a gazdasági szféra kapcsolata. A gorillák védett állatfaj, nálunk is érinthetetlenek. Jópáran azóta újra visszatértek (Bubeníková asszony már Görögország privatizációs ügyleteinél osztogatja a tanácsot EU-s színekben, Végh Dániel a Nemzeti Vagyonalap élén csücsül), én pedig, választópolgárként kénytelen vagyok elkönyvelni, hogy Szlovákiában vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek. A gorilla üvöltése lassan elcsitul, a nép haragja tehetetlen dühvé silányul, Nicholson könyve bestsellerré válik, a dolgok pedig mennek tovább zavartalanul, ahogy eddig is. De vajon meddig?

Lengyel Diana

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához, de követhetsz minket a Tumblr-en és a Twitteren is!

 

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!