Marián Leško írása. A cikk szlovák eredetije a SME-ben jelent meg.

A megalakulása óta eltelt húsz év után ennek az országnak sürgősen mély változásokra van szüksége abban, ahogy igazgatják.

Az „országépítés” elmúlt 20 éve három részre osztható, melyeket a kormányfők nevével fémjelezhetünk. A Mečiari időszak hat évig tartott, mivel Jozef Moravčík kormánya ebben csak epizódszerepet jelentett. A Dzurinda nevével fémjelzett időszak furcsamód két évvel hosszabb volt ennél, csaknem két hivatali időszakot ölelve fel. A harmadik szakasz 2006 nyarán vette kezdetét, melyben Robert Fico dominál. Iveta Radičová kormányának kurta időszaka mindezt csak megerősítette.

Mi a hónap kommentára?

A hónap kommentára a Körkép sorozata. Rendszeresen, minden hónapban egy általunk legjobbnak, legérdekesebbnek tartott  kommentárt közlünk a szlovák sajtóból magyar fordításban. A sorozat eddigi részei: október, november, december.

S noha az egyes időszakok sokban különböznek egymástól, van egy közös mozzanatuk is: egyik sem volt képes erős és maradandó alapokra építeni az országot. Köztársaságunk húsz évnyi építőmunkát követően mára olyan állapotba került, hogy– Radoslav Procházka szavaival élve – hamarosan a fejünkre hullik.

Az elnöki névlista

Országunk legszörnyűbb és legveszélyesebb pillanatait közvetlenül a megalakulása után élte át. A hivatalos jelszó, miszerint államunk a polgárokért jött létre, csakhamar kiegészíthetővé vált egy nem hivatalossal is, miszerint ennek névlistáját a HZDS elnöke dolgozta ki. Minden, amit az ő garnitúrája csinált, világos céllal bírt. Az „országalapító” közeli ismerőseinek kellett profitálniuk belőle úgy anyagilag, mint politikailag. A politika és a csoportérdek összefonódása lesújtó formába deformálta a közéletet.

A cégprivatizáció, melynek célja a gazdaság fellendítése volt, és az nélkülözhetetlen reformokhoz szükséges anyagiak biztosítása, pártprivatizációvá korcsosult. Egy több mint 110 milliárdos korrupciós és törvénytelen vagyongyarapítási folyamat vált belőle. A politikai felügyelet alatt álló állami bankok egy másik, csaknem 130 milliárdos forrást is létrehoztak, a ”visszafizetetlen” hitelek felvevői számára. A korrupt kormányprojekt megfelelő politikai rezsim mellett valósult meg – Fared Zakaria, amerikai politológus ezt egy nem liberális demokráciáként definiálta, míg a hazai politikai kommentátorok sajátos, kárpáti-típusú demokráciának nevezték.

Ennek részét képezte az ellenzék elnyomása, az államigazgatásban végrehajtott tisztogatások, a kisebbségi jogok korlátozása, a titkosszolgálat bűnügyi célokra való felhasználása, a szakszervezetek, egyházak, újságírók, művészek, az akadémiai közeg és a civil szervezetek elleni támadások. Mivel a számos demars és egyéb külföldi figyelmeztetés is hatástalannak bizonyult, a meghiúsított népszámlálás után az EU és a NATO tagországai számára Mečiar garnitúrája elfogadhatatlanná vált a csatlakozási tárgyalásokhoz. Az akkor napirenden lévő kérdésre, miszerint orosz ügynök-e a HZDS elnöke, az újságírók sajátos feleltet adtak: Nem fontos, hogy ügynök-e vagy sem. A lényeg, hogy ha az volna, akkor sem cselekedne másképpen.

A mečiarizmus legnagyobb hozadéka az volt, hogy hihetetlen mértékben mobilizálta a közvéleményt vele szemben. A polgári mozgósítás eredménye végül nemcsak a szokatlanul magas – csaknem nyolcvanhárom százalékos – választási részvételi arány volt, hanem az addigi ellenzéki pártok egyértelmű győzelme.

Az alternatíva vége

Mikuláš Dzurinda első kormánya olyan dolgokat hajtott végre, melyekre óriási szüksége volt az országnak. Némi töprengést követően a gazdaságot stabilizáló csomagot fogadott el, melyet Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes készített elő. A csomagnak azonban súlyos szociális következményei voltak (a munkanélküliség mintegy tizenkilenc százalékra kúszott fel), segített viszont megújítani a makrogazdasági egyensúlyt és lerakta a gazdasági növekedés alapjait.

Brigita Schmögnerová miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter drága bankkonszolidációs folyamatot indított el. A bankok privatizációja egyúttal a piacgazdaság szervezeti kereteit is létrehozta. A külföld értékelte, hogy Mečiar ballépései után a kormányzás demokratikus hiányosságok nélkül zajlott. Ezért már az 1999. decemberi EU-csúcson meghívást kapott az ország a csatlakozási tárgyalásokra.

Azonkívül, hogy  a kormány megtette, amit a köz érdekében cselekednie kellett, olyan dolgokat is véghezvitt, melyek csoportérdekeket szolgáltak. A 2006-os parlamenti választásokat megelőzően az Európai Bizottság képviselője egyetértett Szlovákia amerikai nagykövetével abban, hogy Dzurinda kormánya ugyan a NATO és az Unió irányába kormányozza az országot, de „a korrupció az egyik legnagyobb probléma, melyet meg kell oldani“. Noha az SDKÚ választói előtt is ismert volt, hogy Gabriel Palacka pénztáros annak tudatában cselekszik, milyen háttere van az adott ügyletnek a pártra nézve, a választások végül úgy alakultak, hogy az SDKÚ újra miniszterelnököt állíthatott.

A második Dzurinda-kormány bejutatta az országot az Unióba és a NATO-ba, a kormányfő politizálása miatt azonban elvesztette többségét. Nyilvánvaló volt, hogy minden fontosabb szavazásnál, tehát a reform-törvények esetében is, megvásárolják a képviselők szavazatait. A rendszerszerű korrupció a kormányzás részévé vált. Pontos elképzelést arról, hogyan működött akkoriban a rendszer, csak 5 év eltelte után, a Gorilla irat nyilvánosságra kerülése után kaptunk. A krízis, melyben 2006 végén a Dzurinda-kabinet befejezte kormányzását, olyan mély volt, hogy azonnal előbukkant újra, még ha az új jobbközép kormányt már nem Dzurinda vezette. Iveta Radičová bukása és az előrehozott választások bebizonyították, hogy ebben a felállásban ez a formáció már nem jelent életképes politikai alternatívát.

A közjavak megkaparintása mindenekelőtt

Robert Fico annak köszönhetően aratott győzelmet 2006-ban, hogy a politika erkölcsi hanyatlását hangsúlyozta, a választóknak pedig az örökzöld „szélsőjobboldali vezetés rémét” vázolta fel, mely csak a gazdagokra gondol. Amikor döntenie kellett, hogy valamelyik jobbközép párttal alakítson-e koalíciót, vagy azokkal, akik a 90-es években Szlovákiát fekete lyukká tették Európa térképén, az utóbbit választotta.

Kormányának semmiféle stabilizációs csomagot nem kellett elfogadnia, mivel a gazdaság akkoriban rekord gyorsasággal nőtt. Az előző garnitúráktól eltérően, melyek elsősorban a privatizációt használták ki, az új vezetés a közbeszerzések klientelista és korrupt kihasználására fókuszált. Három évnyi kormányzás után a Transparency International figyelmeztetett, hogy a károk, melyeket eközben okozott, makrogazdasági méretűek, és nemcsak az ország társadalmára jelentenek veszélyt, de a további gazdasági fejlődésre is.

Fico olyan magyarázattal legitimizálta a pártklientelizmust, hogy a politika a közjavak megkaparintásáról és azok politikai célokra való felhasználásáról szól. A megannyi ügy felfedte, hogy a SMER-SD ezek közül a legtöbbet saját támogatóinak és „befektetőinek“ juttatott. A közjavakat többek közt arra is felhasználta, hogy növelje a helyi és regionális pártstruktúrák esélyeit a választásokon, mivel, ahogy maga a miniszterelnök mondta „erről szól a politika és az egész világ így működik”.

A közjavakat arra is felhasználta, hogy jutalmazza választói csoportjait, melyek még nagyobb mértékben támogatták őt. Az első négy évben úgy kormányzott, hogy saját magát „adja el“ az országnak, mint kormányfőt. A következő kormányzási időszakban csak egy dolog változott: mindent azon célnak vet alá, hogy a választóknak önmagát a legjobb köztársaságielnök-jelöltként kínálja fel.

Az ország megalakulása óta eltelt húsz év után Szlovákiának sürgősen mély változásokra van szüksége abban, ahogy igazgatják. A politikai környezetben viszont egyelőre nincs erő, mely ezt elkészítené és megvalósítaná. Az eurózónában tapasztalható adósságválság és az Unión belüli recesszió által egy olyan kombináció jön létre, mely kritikus állapotokhoz vezethet. Hasonlóhoz, ha csak nem még borzasztóbbhoz, mint milyenben országunk húsz évvel ezelőtt, a kezdetekkor sínylődött.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

Marián Leško

A szerző a Trend politikai kommentátora

Fordítás: Körkép.sk

Az ország történetének legfontosabb politikai eseményei:

Szlovákia 1993 január 19-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagjává válik
Az előrehozott parlamenti választásokon többséget szerzett Vladimir Mečiar „Demokratikus Szlovákiáért Mozgalma“ (HZDS), Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja (SNS) ésJán Ľupták munkáspártja. (1994. Szeptember 30-a)
- Politikai utasításra, a SIS közreműködésével elrabolták és Ausztriába hurcolták az elnök fiát (1995. augusztus 31.)
- Politikai célzatú gyilkosságra került sor. Elhunyt Robert Remiáš, kinek autójában pokolgép robbant. (1996. április 29-e)
  • Mečiar kormánya meghiúsította a közvetlen elnökválasztásról és Szlovákia NATO-hoz való csatlakozásáról szóló referendumot. (1997. május 24.)
  • A helyettesítő köztársasági elnök V. Mečiar amnesztiát hirdetett a meghiúsított referendumra és ifjabb Michal Kováč elrablására. (1998. március 3.)
- A parlamenti választásokon alkotmányos többséget szerző pártok, az SDK, az SDL, az MKP és az SOP képviselői Mikuláš Dzurindát jelölték kormányfőnek 1998. szeptember 26-a)
- A kormány elfogadta a gazdaság élénkítését szolgáló megszorító csomagot– Mikloš-csomag. (1994.május 31.)
  • A szlovák kormány képviselői és az U.S. Steel megállapodtak az amerikai cég belépéséről a VSŽ-be, Kassa (2000. március 24.)
  • A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 90 képviselői szavazat mellett jóváhagyta a Szlovák Köztársaság terjedelmes alkotmányát, mely a későbbiekben lehetővé tette az ország számára a NATO-ba és z Európai Unióba való belépést. (2001. február 23.)
  • Összesen 124 milliárd szlovák koronányi összeggel sikerült talpra állítottani a szlovák bankokat. (2001 – 2002)
- M. Dzurinda kormányfő kijelentette, hogy Szlovákiában létezik egy „csoportocska”, mely az ország és az SDKÚ ellenében munkálkodik. Az események olyan hihetetlen lavináját inditotta el kijelentésével, melynek hatására az SDKÚ, SMK, KDH, ANO koalíció elvesztette parlamenti többségét. (2003. augusztus 5.)
- Szlovákia tagja lett a NATO-nak (2004. március 29.) és az Európi Uniónak (2004. május 1-je)
- A parlamenti választásokon Robert Fico pártja, a Smer-SD győzedelmeskedett, karöltve a Mečiar vezette HZDS-el és Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával. Gašparovič köztársasági elnök beiktatta Robert Fico kormányát (2006. lúlius 4-e)
  • Az euró hivatalos fizetőeszközzé válik (2009. január 1.)
A köztársasági elnökválasztás második fordulójában Ivan Gašparovič győzedelmeskedett, csaknem kilenc százalékos előnnyel Iveta Radičová előtt. (2009. április 4.)
- A parlamenti választásokon többséget szerzett az SDKÚ-DS, az újonnan alakult SaS, valamint a Bugár Béla vezette Most-Híd párt. (2010. június 12-e)
- Az eurómentőövről szóló szavazást a kormányfő, Iveta Radičová a kormánnyal szembeni bizalmi szavazással kötötte, a jelenlévő képviselők közül az SaS küldöttei, az OKS három képviselője és Igor Matovič nem szavazott bizalmat a koalíciónak. (2011. október 11.)
- Az interneten Gorilla néven megjelent a SIS egyik titkos dokumentuma (2011. december 21)
- Az előrehozott parlamenti választásokon a Smer-SD több mint ötven százalékos fölénnyel nyert (2012. március 10.)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!