(frissítve: 07.50) Mert nincs rá politikai akarat – mondhatnánk Bugár Bélásan. De itt most más a helyzet. Kifejtjük miért.

Cserbenhagyta a magyar kormány a felvidéki magyarokat. Hangzott el több helyütt az Orbán-Fico kormánytalálkozó után. Az elégedetlenkedők leginkább amiatt fanyalogtak, hogy a csúcs nem oldott meg egy csapásra mindent, ami a szlovák-magyar kapcsolatokat a kisebbségi ügyek terén évek óta terheli (kettős állampolgárság, kétnyelvű feliratok, status quo, stb.)

Kövesd a Körképet a Facebookon is!

A szlovák állampolgárságukat elvesztők közül volt, aki szomorúan csak megalázottságról beszélt, a balliberálisok (mifelénk „szlovmagyarok”) inkább a kényes témák kerülését, üres fecsegést és nulla érdekérvényesítést vetettek Orbán Viktor szemére. Ez utóbbiak részéről különösen álszent a szöveg, mert pontosan annak a politikai erőnek a holdudvaraként mondják mindezt, amely büszkén hirdeti, hogy a „problémáinkat itthon kell megoldanunk, nem Magyarországról.“ Hát akkor tessék. Ehelyett viszont a „spolupráca“ zsákutcája épül.

Bár hozzá kell tennünk, hogy azt azért a józanul gondolkodók közül is többen felvetették, hogy legalább egy mondat jól jött volna a magyar kormányfő részéről üzenetként a felvidéki magyarok felé, hogy helyre álljon a világ rendje. Annál is inkább, mivel Orbán korábban azt ígérte, 2013 a magyar szempontból szimbolikus, érzékeny témák éve lesz Ficoval. Nos, úgy néz ki nem lesz.

Orbán Viktor; FICO, Robert

Miért?

Ennyire cinikus lenne a határon túli magyar ügyek tekintetében a nemzeti összetartozás kormánya? Ennyire egy követ fújna Orbán és Fico? Vagy simán csak ennyire súlytalanokká váltunk a problémáinkkal? Nézzük meg közelebbről, mi vezérelheti Orbánt és Ficot a konfliktuskerülésben.

Robert Fico politikai szempontból egy sikeres kormányfő, aki feltételezhetően államfőjelölt lesz. Akinek integrálnia kell, nem pedig megosztania. Imázsként ez alapvető elvárás. Hogy mennyire hat, jól látható a parlamenti választások eredményén is, ahol leszámítva a dunaszerdahelyi, komáromi és párkányi körzetet Robert Fico a magyarlakta járásokban is tarolt.

Fazekas Sándor; Orbán Viktor; FICO, Robert

A szlovákiai magyarság parlamenti jelenléte azóta ráadásul tovább gyengült. Politikailag teljesen fel lett szalámizva, megosztottságában országosan egyre kevésbé tényező. A magyar kártyát ilyen helyzetben kijátszani valószínűleg már Fico számára sem akkora sportérték. (megj. ami a kormánybiztos, az Ifjú Szívek hidas igazgatója és néhány pártnomináns leváltásával történik, nem a magyarság elleni támadás. Inkább leszámolás Bugárékkal, ha úgy tetszik, az egyéjszakás kaland utáni reggel.)

Orbán Viktor ebből a szempontból más helyzetben van. Ő most elsősorban Brüsszellel, a nemzetközi tőkével, a baloldallal és a szocialistákkal harcol, lásd Tavares-jelentés. Nem pedig a kisebbségi ügyek miatt a nemzetközileg elfogadottabb, politikailag még túl sikeres szlovák miniszterelnökkel (főleg nem egyzerre mindkettővel). Majd eljön az érzékeny témák ideje is. Később. (Mondjuk azután, hogy Ficot államfőnek választják, a szlovák kormány meggyengül – Magyarország pedig, – amennyiben a gazdaságpolitikai hozza a vártakat  – megerősödik.)

Magyar-szlovák kormánycsúcstalálkozó Budapesten

Addig is, látszólagos pótcselekvés ide vagy oda, a bilaterális gazdasági, energetikai, határ menti együttműködési megállapodások akaratlanul is belekényszerítik Pozsonyt az országos átlagnál jóval elmaradottabb, déli magyarlakta területek infrastrukturális fejlesztésébe, ami munkahelyeket teremt(het).

És hogy a fanyalgókat is megnyugtassuk, igaz, nem a kamerák előtt, de a hivatalos Orbán-Fico találkozónak volt egy 40 perces négyszemközti része is, ahol bizonyára a kényes témák is felmerültek. Mint ahogy itthon sincsenek teljesen elfelejtve magyar szempontból megoldatlan témák. Legutóbb épp a szlovák köztelevízió vasárnap déli O 5 minút 12 műsorába sikerült Berényiéknek bevinniük a Beneš-dekrétumok kérdését a szerb gesztus kapcsán. Hogy Lajčák külügyminiszter és František Šebej (Most-Híd) hogy reagált minderre, szintén megér egy misét.

Király Zsolt

Fotók: MTI

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!