Király Zsolt írása

 

Országértékelő beszédébe se fértek bele a felvidéki magyarok Andrej Kiskának. Magyarországról  (és így közvetve rólunk is) viszont néhány szó erejéig említést tett, amiből rosszabbul jött ki, mintha nem mondott volna semmit.

 

Baráti és korrekt a kapcsolatunk Magyarországgal, melyet szeretnénk is megtartani. Magyarország már jó ideje nem idézi fel a múlt szellemeit és hasznos lenne mindkét ország számára, ha a kétoldalú kapcsolatokat a jövőben tettekkel és gesztusokkal szélesíthetnénk“ – mondta szó szerint Andrej Kiska egy órás beszédének vége felé (videón itt visszanézhető).

 

 hirdetes_810x300  

Hogy mi a gond ezzel a gondolattal? Három is.

 

1. Andrej Kiska a sorok között valójában azt mondja, hogy dicséretes, ha Magyarország nem bolygatja a múltat. Értsd, a mindenkori magyarországi politikai vezetés jó, ha nem hozza szóba a felvidéki magyarsággal kapcsolatos jogsértéseket (a Malina Hedvig-ügyet, a szurkolóverést, azt, hogy az alkotmány előtt másodrendű állampolgárok vagyunk), a Beneš-dekrétumok kérdését, a magyarlakta térség kiéheztetését, a kétnyelvűség teljes hiányát, a gyorsuló asszimiláció problémáját, stb. stb. A szlovák államfő szerint az a dicséretes, ha a rendezetlen témákról szó sem esik.

 

kiska2
Andrej Kiska országértékelő beszéde közben a szlovák parlamentben júnous 18-án. Kép: Andrej Kiska fb-oldala

 

2. Andrej Kiska államfőként ugyanezt a „nem látok, nem hallok“ álláspontot képviseli a felvidéki magyarsággal kapcsolatban, mint amit államfőjelöltként is vallott (lásd, a Körkép.sk-nak adott korábbi nagyinterjút tavaly márciusban államfőjelöltként.)

 

3. Andrej Kiska ezek szerint a jövőre nézve is a konfliktuskerülő, közhelyekkel, üres frázisokkal,  gesztusokkal tarkított álláspont híve a magyar témákban. Konkrét tettekről ugyanis hivatali ideje első évében nem beszélhetünk.

 

A fentiek közül egyik sem kecsegtet túl sok optimizmussal számunkra.

 

Kétségtelen, hogy Kiska elődeihez képest sok mindenben jóval magasabb színvonalat képvisel. A magyarok irányába viszont továbbra is ALIBISTA és egyelőre nem látni, hogy ezen változtatni akarna.

 

Képek: Andrej Kiska Facebook-oldala

 

További ajánlott írások:

 

1. Andrej Kiska a Körkép.sk-nak: Az emberek érezzék jól magukat az országban, ahol élnek

2. Mire számíthatnak Kiskától a magyarok?

3. Andrej Kiska és a magyarok: essünk tőle hasra?

4. Kiska Komáromban a Körképnek

5. Ezért szavazok Andrej Kiskára

 

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!