Ladislav Bašternák vállalkozó – akitől Robert Fico a lakását bérli – gyanús adó-visszaigénylési ügyleteinek esete nem volt megfelelően felderítve. Mégpedig František Imrecze, a Pénzügyi Főigazgatóság elnöke és helyettese Daniel Čech által kifejtett nyomásgyakorlás miatt – írja a Sme-sk a DennikN hírportálra hivatkozva.

 

A sajtó a Pénzügyi Főigazgatóság egyik volt alkalmazottjának leveléből értesült a fenti információkról. 

 

Az ellenzéki OĽaNO-NOVA a történtek fényében alkotmánymódosító javaslatot készít elő a parlament következő ülésére. Vizsgálóbizottságokat szeretne létrehozni.

 

Ezt Daniel Lipšic (OĽaNO-NOVA) jelentette ki azzal, hogy szerinte ez az egyetlen járható út, mivel a bűnfelderítő szervek nem végzik megfelelően a munkájukat.

 

„Ügyekből sok van, könnyen dokumentálhatóak, de a hatóság mégsem cselekszik. Ilyen vizsgálóbizottságok más országokban is léteznek. Behívják a tanúkat, akiknek meg kell jelenniük, eskü előtt vallomást kell tenniük,  a nyomozóknak pedig  figyelembe kell venniük a bizottságok megállapításait. A bizottságok ugyanakkor nem emelhetnek vádat vagy nem ítélhetnek el, de megnyithatják és valóban felderíthetik az ügyeket” – mondta a tervezett javaslattal kapcsolatban Lipšic.

 

Az alkotmánymódosításhoz legalább 90 szavazat szükséges, az ellenzéknek 69 mandátuma van.

 

Szőnyeg alá söpört adócsalás

 

„A Nemzeti Bűnüldözési Hivatal (NAKA) megkapta a Pénzügyi Főigazgatóság beadványát, miszerint adóelkerülés történt 2 millió euró értékben. A NAKA elutasította a vizsgálatot. A standard eljárás szerint az állam képviseletében a Pénzügyi Főigazgatóság az ilyen döntés ellen óvást nyújt be. Ebben az esetben azonban a NAKA döntése ellen soha semmilyen óvás nem történt”, mondta Lipšic.

 

Szerinte a magyarázat abban a levélben olvasható, melyet a Pénzügyi Főigazgatóság egyik volt alkalmazottja fogalmazott meg. A levél szerint az alkalmazottak javasolták a óvás benyújtását, de a hivatal vezetői azt leállították azzal az indoklással, hogy további előrelépés nem történt az ügyben.

 

„A levélben két másik alkalmazottról is szó esik, akikre nyomást gyakorolt a Pénzügyi Főigazgatóság vezetése, és amikor az ügyet a szőnyeg alá söpörték, a két alkalmazottat magasabb beosztásba helyezték. Ezek a tények még jobban megerősítik a gyanút, hogy az egész adócsalási ügyet módszeresen a szőnyeg alá söpörte a Pénzügyi Igazgatóság, a NAKA és a Speciális Ügyészségi Hivatal” – állítja az ellenzéki politikus.

 

Fico költözzön ki a polgároktól lopott pénzen épült lakásból

 

Az OĽaNO-NOVA elnöke, Igor Matovič  a sajtótájékoztatón felszólította Robert Ficot, hogy azonnal mondja fel a Bašternák-tól bérelt lakás bérlését. „Ha nem teszi meg, megerősíti azokat az információkat, miszerint ez az ő lakása, amit a csalások elkendőzéséért kapott. Nincs a világon olyan ország, ahol a kormányfő vagy más magas rangú politikus saját akaratából olyan lakásban élne, melyet a polgároktól ellopott pénzen építettek fel”, fogalmazott Matovič.

 

Sme.sk, Körkép.sk

nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!