Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi miniszter az elmúlt időszakban sokszor hallatott magáról. A közelmúltban a pozsonyi körgyűrű és a komáromi Új Duna-híd bekötőútjának alapkő-letételénél pózolhatott a kamerák előtt.

 

Tegnap a Szlovák Rádión keresztül tudhattuk meg tőle, hogy a minisztérium novemberben postázza a matrica nélkül autópályán közlekedő sofőröket – bár megoldást az erősen ingatag matrica rendszerre eddig nem kínált. A minisztérium hivatalos álláspontja szerint Érsek most az autópálya-díjak emelését fontolgatja.

 

Nem egész két hete a Smerhez közel álló napilap, a Pravda hasábjain interjúvolták meg az autópályák építéséről, ami az INESS gazdaságkutató intézetnél, a Cena štátu portálnál és Eugen Jurzyca SaS-es képviselőnél is kiverte a biztosítékot.

 

 hirdetes_810x300  
arpimedvedov_most-hid_sk
Érsek Árpád (balról a második) a medvei híd azóta már átadott, javított szakaszán. Van mit foltozni még a Hídon… Forrás: most-hid.sk

 

Érsek az ellenzék segítségét kérné az adósságplafon feloldásához

 

Az autópályák építésének uniós finanszírozása néhány éven belül véget érhet, és a négysávos szakaszok építésére szánt keretet 2023-ig már kimerítették. A Most-Híd minisztere ennek ellenére egy sor új beruházást ígér, többek között a R7-es gyorsforgalmi út építésének megkezdését.

 

Ehhez azonban további milliókra lenne szüksége a közlekedésügyi tárcának. A kormánytól a minisztérium a költségvetési keretének 700 millió euróval történő megemelését kérte, a koalíció végül csak 110 millióval bővítette a tárca 2017-es költségvetését.

 

„A legrosszabb, hogy a telkeket állami pénzből vagyunk kénytelenek kifizetni, és ez hatalmas összeget jelent.”

 

mondta Érsek a Pravdának. Júniusban a DennikN arra hívta fel a figyelmet, hogy Bugár Béla (Most-Híd) házelnök épp az R7-es gyorsforgalmi út tervezett építése miatt tudott egyetlen telekvásárláson fél millió eurót keresni – a 2006-ban 25 ezer euróért vásárolt telket 2011-ben 528 ezer euróért adta el az államnak.

 

A további beruházások azonban a források nagyságától függnek. E tekintetben Érsek az ellenzék segítségére is számít.

 

„Ha egyezségre jutunk abban, hogy a kormány az ellenzékkel közösen feloldja az adósságféket, akkor azzal számolhatunk, hogy milliárdokkal növekszik a keretünk, ami után már sokkal intenzívebb [autópálya-] építésről beszélhetünk.”

 

Az adósságféket 2011-ben vezették be (még a Radičová-kormány idején) egy alkotmánymódosítás keretében, feladata, hogy megakadályozza a mindenkori kormányzat mértéktelen pénzszórását. Érsek – a pénzügyminiszter, Peter Kažimír véleményével összhangban – feloldaná a korlátozást, és az így szerzett többletforrást nyilván a telkek felvásárlására is fordítaná.

 

0eded83e2a5d492a3e09f4ec2901f83a_hn
Érsek és Bugár. Adósságpalfon eltörlése és telekspekuláció. Forrás: HNonline.sk

 

 A túlárazott olcsóbb, mint a meg sem épült?

 

Érsek az autópálya-építés költségeivel kapcsolatban megjegyezte,

 

A legdrágább autópálya az, amelyik nem épül meg

 

Eugen Jurzyca (SaS) parlamenti képviselő Facebook oldalán Érsek kijelentéseire reagálva azt írta:

 

„Más szavakkal a következőt mondja: Még ha a kormány a normális árnál 100-szorosan drágábban épít is autópályát, akkor is megérné, mert az még mindig előnyösebb, mint meg sem építeni. (…) Ezt mondja a kormány tagja, aki a ’Hodnota za Peniaze’ (Árért értéket) projekt szellemében akar eljárni, és aki azt állítja, hogy a kormánynak hatékonyan kell gazdálkodnia”

 

„De ha a valóságban a kormány úgy gondolja, hogy egy túlárazott autópálya vagy CT-berendezés nem hiba, szemben azzal, ha ezekre ki sem adjuk a pénzt, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy az adó- és járulékterheink gyorsabban nőnek, miközben az eredményeink nem vagy csak alig javulnak”

 

A Cena štátu portál arra hívja fel a figyelmet, hogy „[Az adósság] átszámítása egy dolgozóra vagy egy lakosra segítene [a miniszternek] meggondolni, hogy a túlárazott autópályák azt jelentik, nem jut elég pénz a többi tárcának”

 


Félelmek Dél-Szlovákia előnyben részesítésétől

 

Miközben az ország magyarlakta területein évtizedek óta elhanyagolják az infrastruktúra fejlesztését, a Smerhez közeli Pravda napilap riportere érdekes kérdést tett fel Érseknek az R7-es gyorsforgalmi úttal kapcsolatban – miután egy sor, északon épülő szakaszt kielemeztek.

 

A Pravda riporterének kérdése: „Vannak olyan félelmek, hogy ön [miniszteri] mandátumának ideje alatt inkább majd a dél-szlovákiai autópálya-szakaszokat részesíti előnyben. Indokoltak ezek a félelmek?”

 

Válasz: „(…) Biztosan bővíteni fogjuk az R7-es gyorsforgalmi utat, ahol nincs szükség mindenhol teljes profilra. (…) De amint láthatja, eddig több észak-szlovákiai projektről beszéltünk az R4-es, D3-as szakaszokon, úgyhogy biztosan ott is építünk majd.”

 

Körkép.sk

Nyitókép:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!