Középiskolások tüntetést szerveznek Soros György egyeteme mellett.

 

A DenníkN arról ír, hogy jövő hét kedden, 17.30 órától Pozsonyban, a Kormányhivatallal szembeni Szabadság téren CEU melletti tüntetést szerveznek középiskolás diákok.

 

A tudósítás szerint néhány diák szomorú volt amiatt, hogy Szlovákiában semmilyen megmozdulásra nem került sor „a régió egyik legjobb egyeteme mellett, melyet az Orbán kormány bezárással fenyeget.“

 

 hirdetes_810x300  

Cikkünk arról, hogy a rendszerváltás után Soros György azon gondolkodott, hogy Pozsonyban alapít egyetemet.

 

A megmozdulás főszervezője a 18 éves Michaela Weberová, aki szerint nem kell akkora méretű tüntetésre számítani, mint az e heti korrupcióellenes tüntetés volt.

 

A CEU budapesti épülete. Kép: Körkép.sk

 

A rendezvényen pódium sem lesz, politikusokat és színészeket sem hívnak. Főleg középiskolai diákok és néhány CEU-t végzett diák szólal majd fel. A szervezők nem számítanak nagy tömegre.

 

„Ha négyszázan leszünk, azt már sikernek könyveljük el”

 

– nyilatkozta a főszervező a DenníkN-nek.

 

A jövő keddi tüntetésnek nincs köze a néhány nappal ezelőtti korrupcióellenes tüntetéshez, mindkettőt más-más csoport szervezi.

 

DenníkN/Körkép.sk

 

További ajánlott írások:

 

Soros György a rendszerváltás után azon gondolkodott, Pozsonyban alapít egyetemet

 

Nyitókép: DenníkN (Michaela Weberová és tanára, a CEU-n genderelméletet tanult Kristína Kállay)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!