A magyar Országgyűlés elnöke 40 perces exkluzív interjút adott a Körkép.sk felvidéki magyar hírportálnak.

 

A nagyinterjú első részében többek között a beszélgetés helyszínét adó Martosi Szabadegyetemről, a nemzeti konzultáció tétjéről, Brüsszel és Budapest viszonyáról, az ország keleti és a déli nyitásáról, valamint a „renitens” országok együttműködéséről, a V4-ekről és azon belül Magyarország céljairól kérdeztük Kövér Lászlót.

 

A Martosi Szabadegyetem minden évben fővédnöki fórumot tartanak, melyen Ön is aktív szerepet vállal. Miért tartotta fontosnak a védnökséget a kezdetektől a tábor felett? Honnan indult, és hol tart ma Ön szerint céljai tekintetében a rendezvény?

 

Minden olyan kezdeményezést, amely a nemzet épülésére szolgál – legyen szó anyaországiról vagy az elszakított területek közösségei felől érkezőről –, azt magánemberként is, erőnkből telhetően támogatnunk kell. A magyar Országgyűlés a magyar emberek küldötteiből áll, annak az elnöke én vagyok, ezért a felkérés és annak elfogadása a szűkebb és a tágabb közösség egymás iránti megbecsülésének gesztusa, az összetartozásról szól.

 hirdetes_810x300  

 

A Martosi Szabadegyedem azoknak a gyülekező helye a Felvidéken, akik a nemzeti összetartozásban, együttműködésben gondolkodnak. Az elején egy kedves, kedélyes – nem bántó szándékkal mondom – „kézműves” tábornak tűnt, mostanra pedig már az új és területileg is kiterjedtebb helyszín és a táborlakók növekvő száma is jelzi, hogy egyre nő a rendezvény ismertsége és súlya. Ez egy jó kezdeményezés, s örülök, hogy itt lehetek.

 

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke és Király Zsolt, a Körkép.sk főszerkesztője a 2017-es Martosi Szabadegyetemen. Kép: Krizsán Csaba

 

Magyarországon most fejeződött be a nemzeti konzultáció egy fontos összeurópai témában. Mi volt a tétje, és mennyire elégedett az eredménnyel?

 

Elégedettek kell legyünk az eredménnyel, hiszen minden eddigi nemzeti konzultációval összevetve jóval több – összesen 1,7 millió – ember volt hajlandó kifejezni a véleményét. Az ellenzők azzal próbálták hitelteleníteni a konzultációt, hogy a kérdőív valójában olyan kérdéseket tartalmaz, amelyekre evidens a válasz, tehát nem tartalmaz valódi alternatívákat. De ezzel tulajdonképpen önmaguk is beismerték azt, hogy a magyar társadalom döntő többsége az ország szuverenitásának a védelmére irányuló, a brüsszeli túlközpontosítási kezdeményezésekkel szembeni kormányzati törekvéseket támogatta azzal, hogy véleményt nyilvánított.

 

Ha innen nézzük, akkor még értékesebb az 1,7 millió válaszadó embernek ez a fajta gesztusa, hiszen pontosan tudhatta mindenki, hogy ez egyúttal a kormány melletti kiállást is jelent, nem csupán semleges véleménykinyilvánítást. Az 1,7 millió ember 300 ezerrel több, mint amennyit a baloldal kapott az elmúlt választásokon, és 700 ezerrel több, mint amit a Jobbik, hogy az LMP-ről ne is beszéljünk. Az ellenzéknek tehát lenne oka a szerénységre és arra, hogy átértékelje a nemzeti érdekeket semmibe vevő politikáját.

 

Mit jelent mindez Budapest és Brüsszel, az Európai Unió és Magyarország viszonyát tekintve?

 

Nem is a Brüsszel–Budapest viszonyról beszélnék inkább, hanem Brüsszel és azon tagállamok viszonyáról, amelyek nem gondolják azt, hogy fel kellene adni az Európai Unió eredeti koncepcióját, amely mégiscsak a szubszidiaritás elvére épült. Azaz abban kell együttműködni, amiben a tagállamok önállóan nem képesek hatékonyan képviselni a maguk ügyeit és érdekeit. Minden másban pedig meg kell hagyni a tagállamok mozgásterét, legyen szó a nemzeti kultúra, önazonosság védelméről vagy az oktatásügyről, az alkotmányos szuverenitásról, a saját szokásaink, hagyományaink őrzéséről.

 

Ma azt látjuk, hogy nem csupán a migránskérdésben, hanem a gazdaságpolitika meghatározásában is egy ezzel ellentétes törekvés érvényesül. Az adókat is szeretnék egyneműsíteni vagy központosítani. Hovatovább már a munkavállalóknak kifizetendő bérek tekintetében is olyan uniós döntéshozatali eljárásokat kívánnak elindítani, amelyek csökkentik a kelet-európai, volt szocialista országok versenyképességét.

 

Azon ritka területeken egyébként, ahol egyáltalán az elmaradottságunkat, a lemaradásunkat előnnyé tudtuk kovácsolni, éppen azon okból, hogy a munkavállalóink adott esetben hajlandók többet tűrni, hajlandók – ha lefordítom magyarra – kevesebbért is elvégezni ugyanazt a munkát, mint a nyugat-európai alkalmazottak többsége.

 

 

Fontos, hogy a sokszor demokrácia-deficittel, a demokrácia leépítésével bennünket vádoló uniós bürokraták szembesüljenek azzal, hogy ezekben a kérdésekben az emberek többsége mögöttünk van. Nem Orbán Viktorral hadakoznak, nem Fico miniszterelnökkel, nem Kaczyński úrral Lengyelországban, hanem azokkal az emberekkel, azzal a társadalommal, amelyik ezeket a politikai erőket, ezeket a politikusokat demokratikus választásokon az ország élére emelte.

 

Magyarország a tradicionális uniós gazdasági-politikai partnerei mellett keleti és déli irányban, ázsiai és arab államokkal is fejleszti a kapcsolatrendszerét. Milyen célja van Budapestnek e téren, és miben mások az európai és az úgynevezett keleti nyitással jellemzett elvárások?

 

Folytatás kattintás után…

 

[stw]

 

Magyarország méretéből fakadóan is egy exportorientált gazdasággal rendelkező ország. Külkereskedelmi volumenének 80-90 százalékát az Európai Unió országaival bonyolítja le. A pénzügyi-gazdasági válság döbbentett rá bennünket arra, hogy minél több lábon áll egy gazdaság, annál kevésbé sérülékeny. Ma egyelőre jó passzban vagyunk, hiszen leginkább a német gazdasághoz kötődünk, mint ahogy az egész visegrádi négyek gazdasága is, és a német gazdaság évek óta stabilan növekszik.

 

Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy jó lenne, ha a világ más feltörekvő régióival is kiegyensúlyozott és egészséges kapcsolatrendszert tudna kiépíteni a magyar gazdaság. Itt is van egyfajta kettős mérce, ahogy mondani szokás. Azoknak az országoknak a politikusai, akik szemrebbenés nélkül bárkivel hajlandók kereskedni, ha saját gazdasági érdekeikről van szó – és közben nem kerülnek szóba például Kína esetében az emberi jogok, nem kerül szóba Oroszországgal kapcsolatban a Baltikum, vagy a Lengyelországot ért fenyegetés, illetve Ukrajna kérdése, de Törökország vagy Irán esetében is kevésbé finnyásak – azonnal egyfajta kollaboránsként aposztrofálják azt a „kis országot”, amely saját nemzeti érdekeit követve ugyanezt teszi.

 

Vagy olyan politikusnak állítják be képviselőjét, aki csak azért megy el Moszkvába, azért fogadja Erdogant, azért áll szóba minden „diktátor-gyanús” emberrel, mert ő is hasonló ambíciókkal rendelkezik, vagy hasonló értékrendet vall. Ezek a vádak elég nevetségesek lennének, ha nem tudnánk, hogy egy-egy ilyen politikai kirohanás vagy fenyegetőzés mögött azért komoly hatalmi szándékok is vannak.

 

Ön legutóbb Ázsiában járt, meglátogatta Kínát, Hongkongot, Makaót. Milyen lehetőségek kerültek szóba és milyen eredményekről tud beszámolni?

 

A magyar Országgyűlés egy stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Kínai Országos Népi Gyűléssel, ami arról szól, hogy a kormányzataink kapcsolatépítése mögötti háttértámogató szerepben miképp tudunk jobban együttműködni. A kínai gazdaság egészen elképesztő ütemben fejlődik, szabad szemmel látható növekedést produkál az ország modernizációját tekintve, amit persze nem szeretnék egyoldalúan dicsérni, van ennek számos fonákja is, gondoljunk a fenntartható fejlődésre vagy az emberek életminőségére a nagyvárosokban, amelyek tényleg, mintha a földből nőnének ki.

 

Természetesen drukkolunk kínai barátainknak, hogy ezekkel a problémákkal sikeresen megküzdjenek, másik oldalról viszont szeretnénk, hogy a kínai elnök által megfogalmazott „egy övezet, egy út” gazdasági stratégiában, ami szeretné Kínát összekötni Közép-Ázsián keresztül az európai uniós piacokkal, mi is részt tudnánk venni. Akár a kínai tőke bevonásával az infrastrukturális fejlesztéseinkbe, akár azzal, hogy piacot találunk Kínában egy egészséges kereskedelmi viszonyrendszert kialakítva. Ez a kínai törekvés egyébként túlnyúlik az Európai Unión, hiszen a 16+1-es országcsoport azt jelenti, hogy Kína és 16 olyan közép- és kelet-európai ország működik együtt, amelyek között nem csak uniós tagállamok vannak, hanem az Uniós tagságra bejelentkezők is.

 

 

Az ősz folyamán Budapesten lesz egy újabb csúcstalálkozó a kínai elnök és az említett országok vezetőinek részvételével. Ez a közép-európai együttműködés olyan megerősítésére ad lehetőséget, amit egyébként is célul tűztünk ki, és része a magyar politikai stratégiának.

 

A V4-ek elnöki tisztségét most épp Magyarország tölti be. Mi Budapest legfontosabb küldetése ebben az időszakban?

 

Mihelyst a németországi választások lezajlanak, és az európai uniós politikusok kapnak egy kis levegőt, azt várjuk, hogy újra felerősödnek a központosítási törekvések. Fölerősödik Németország és Franciaország részéről az a szándék, hogy mind a migráció, mind pedig más ügyekben maguk alá rendeljék a „renitens” tagállamokat. E tekintetben ezeknek a tagállamoknak a megosztására irányuló törekvéseket is nagyon komolyan kell vennünk.

 

A magyar elnökségnek az a legfontosabb küldetése, hogy a visegrádi négyek kohézióját az említett választások után is erősíteni tudja. Szerintem a politikai együttműködés tekintetében jelesre vizsgáztak ezek az országok. A gazdasági és infrastrukturális együttműködés is kezd kibontakozni. A politikusok és a politikai erők megértették, hogy az országaik függetlensége és mozgástere attól függ, hogy egymással is csak nyugati nagyállam közvetítésével tudnak kereskedni, kommunikálni, vagy van egy észak-déli infrastrukturális, kereskedelmi, közlekedési csatorna is. E tekintetben is megtörtént már a gondolati fordulat.

 

A beruházások terén még sok az elmaradás, Magyarország és Szlovákia esetében is. De az igazi áttörést az jelentené, ha bekövetkezne egy lelki felszabadulás, ami elválaszthatatlan a múlt vélt vagy valós sérelmeinek földolgozásától, az egymással szembeni kiengesztelődéstől. Egymással szemben nagyobb a bizalmatlanság, mint bármely másik olyan nagyhatalommal szemben, amely mindig is a saját érdekei mentén, saját kénye-kedve szerint avatkozott be Közép-Európa történelmébe évszázadokra visszamenően. Amíg ez így van, addig ez az együttműködés mindig törékeny lesz, és praktikával, nagyhatalmi megosztással maguk alá tudják gyűrni ezeknek az országoknak az érdekérvényesítő törekvéseit.

 

Az interjú második felében, mely hétfőn lesz olvasható, a szlovákmagyar viszonyról, a mosolydiplomácia szlovákiai magyarokra mért hatásáról, az erdélyi és a felvidéki magyar politika különbségeiről, az idei megyei választások tétjéről, de Andrej Dankoról és Bugár Béláról is kérdezzük az Országgyűlés elnökét.

 

Körkép.sk/Király Zsolt

Nyitókép: Pócsa Hajni (Martfeszt)

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!