Nyitókép: sita/SITA/Jakub Julény

 

Štefan Harabin volt igazságügyi miniszter, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke ismét indul a szlovákiai államfőválasztáson. A hírről szerdán számolt be sajtótájékoztató keretében, ahol azt is elmondta, hogy az induláshoz szükséges aláírásokat pénteken, január 26-án tervezi leadni.

 

Harabin 2019-ben is indult az elnökválasztáson, ekkor az első fordulóban harmadik lett.

 

„Nehéz újra indulni a tisztségért, belevetni magam a politikai küzdelemnek nevezett játékba a választók szavazatáért”

 

mondta. Döntését azzal indokolta, szeretné, ha megtisztulna az igazságszolgáltatás, az a szándéka, hogy megvédje a nemzetet, a hazát és az állam szuverenitását.

 

Kijelentette, nem fogja hagyni, hogy belerángassák Szlovákiát egy Oroszország elleni háborúba.

 

„Szlovákia szuverenitása államérdek, mint ahogyan a jó nemzetközi kapcsolatok és az ország békéje, egészséges gazdasága is”

 

tette hozzá.

 

Harabin kampányának üzenete: béke, Szlovákia méltósága, jog és igazságosság mindenkinek, család és kenyér.

 

A külpolitikával kapcsolatban Harabin azt mondta, Szlovákiának nincsenek ellenségei, és nincsenek területi vitái a szomszédaival. Azt is hozzátette, az országnak nem fűződik érdeke ahhoz, hogy katonai erővel oldjon meg bizonyos problémákat.

 

Az elnökválasztás első fordulója március 23-án, szombaton lesz. Az esetleges második fordulóra április 6-án kerül sor. Zuzana Čaputová köztársasági elnök mandátuma 2024. június 15-én lejár. Čaputová nem indul újra a tisztségért.

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!