Nyitókép forrása: archív

 

Távozik a TA3 hírtelevíziótól Richard Dírer, a csatorna vasárnapi politikai vitaműsorának, a Politikában műsorvezetője. Ezt maga Dírer közölte a közösségi oldalán.

 

A Instagramon azt írta „szüksége van rá, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét”. Azt is közölte, hogy az elmúlt hetekben különösen nehéz volt készülnie a vitaműsorokra, amelyeket két éven át vezetett.

 

A homoszexualitását nyíltan vállaló Dírer jó ideje aktív tagja a szlovák médiatérnek. Kezdetben a Deutsche Welle szlovák tudósítója volt, aztán a köztévénél, majd a Best FM-nél dolgozott. Egy ideig Pozsony egykori főpolgármesterének tanácsadója is volt.

 

Dírer távozására nem sokkal (nagyjából fél évvel) azután került sor, hogy a csatornát novemberben otthagyta Rastislav Iljajev, a vitaműsor másik (szintén bevallottan meleg) műsorvezetője.

 hirdetes_810x300  

 

Dírer elég megosztó műsorvezető volt, az általa moderált vitaműsorokban többnyire a progresszív érveléseknek szerzett érvényt. A 2023-as előrehozott választások előtt a vitaműsorok elején a műsorvezetők rövid felvezetőket közöltek, amolyan alaphangot megadó összefoglalót, amelyeket jóindulattal sem lehetett kiegyensúlyozottnak vagy objekítvnek mondani. Sőt, Dírer nem egyszer az egész szlovák nemzetet kritizálta, mert nem az általa elképzelt módon értelmezte a politikai történéseit.

 

A tavalyi választási kampány talán legemlékezetesebb és az objektivitás hiányát leginkább bizonyító jelenete is Dírerhez kötődik, aki egy szivárványszínű betűkkel szedett „Dögvész” feliratú pólót adott át a KDH elnökének, Milan Majerskýnek az egyik vitaműsor elején, amiért az az LMBTQ ideológiát (és a progresszív sajtó állításával ellentétben, nem az LMBTQ-személyeket) dögvésznek nevezte.

 

„Viselje néhanapján. Próbálja ki, milyen ebben a társadalomban úgy élni, hogy céltábla az ember. És hogy hogyan érzi magát, amikor a politikusok támadják”

 

mondta akkor.

 

Dírer jövőjével kapcsolatban egyelőre nincsenek konkrét információk, ám a vitaműsorok fosodor felé elfogult műsorvezetői gyakran kötnek ki valamelyik progresszív-atlantista politikus mellett tanácsadóként vagy sajtószóvivőként.

 

Körkép.sk

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.