Nyitókép: fradi.hu

 

Öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros–Olimpiakosz futballmérkőzés helyszínén Görögországban csütörtökön, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a hazánkból érkező szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.

 

Szijjártó ankarai útja előtt elmondta, hogy mintegy 700 vendégjegy kelt el a pireuszi Karaiszkákisz Stadionba, és a magyar drukkerek közül 330-an érkeznek charter-gépekkel, míg a többiek egyénileg oldották meg az utazást.

 

„Az ő figyelmüket szeretném felhívni arra, hogy öt konzul kollégánk fog ma szolgálatot teljesíteni annak érdekében, hogy senkinek semmi baja ne essen, vagy ha valakinek valamilyen segítségre lesz szüksége, akkor közvetlenül nyújthassunk segítséget”

 

mondta Szijjártó azzal, hogy két konzul az athéni repülőtéren várja majd az érkezőket, két másik a fradisták találkozási pontjánál, az Athéni Olimpiai Stadionnál teljesít szolgálatot, majd innen kísérik őket a stadionhoz, ahol már ott lesz az ötödik kollégájuk.

 

„És ugyanígy, mérkőzés után a repülőtérre való visszajutást, illetve az onnan való hazaindulást és annak gördülékenységét is segítik majd a kollégáim”

 

tette hozzá.

 

Olympiakosz-Fradi előtt – Ramírez: Családként kell küzdenünk a pályán

 

„Valószínűleg a Ferencváros szurkolói jobban tudják, mint én, hogy az Olimpiakosz szurkolóinak van – hogy is mondjam – híre és neve ebben a szakmában, ezért mindenkit arra kérek, hogy fokozott óvatossággal járjon el, és ha bármilyen segítségre van szüksége, akkor forduljon a konzul kollégáimhoz”

 

jelentette ki.

 

Szijjártó Péter megadta az érdekelteknek a diplomaták ügyeleti telefonszámát is. Ha bármelyik szurkoló segítségre szorul, a +36 30 387 0636-os telefonszámon kérhet segítséget.

 

„Fradi-győzelmet kívánunk, és mindenkinek azt kívánjuk, hogy a lehető legkevesebb konzuli intézkedéssel ússza meg ezt a mai napot!”

 

fogalmazott a miniszter.

 


Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.