Nyitókép:

 

A Ferencváros 1-0-s hátrányból várja a görög Olympiakosz elleni UEKL-rájátszás budapesti visszavágóját, amelyet a francia sztárbíró, Clément Turpin vezet majd. A találkozó előtti napon Dejan Sztankovics vezetőedző és Varga Barnabás válaszolt az újságírók kérdéseire.

 

Már a középkezdésre is felálltunk, mert a partjelző nem intett lest

 

emlékezett vissza a Görögörszágban az első percben les miatt érvénytelenített góljára Varga Barnabás.

 

 hirdetes_810x300  

Kellemetlen volt, de nem törte meg a csapatot, ugyanazt tudtuk játszani ezután is, amit szerettünk volna. Jót tett nekünk, hogy kihagytuk a hétvégi bajnokit, hiszen sokat kivett belőlünk a múlt heti mérkőzés. A csütörtöki lesz a szezon meccse. Biztos vagyok benne, hogy jó hangulat lesz, mi készen állunk. A felkészülés nagy részét kihagytam, de most már eltelt pár hét, egyre jobban érzem magam, közelítek a 100%-os formához. Mindenkinek célja a továbbjutás, csak ezzel foglalkozunk. Az 1-0 nem egy nagy előny ellenfelünknek. Itthon is hasonló játékot akarunk játszani. Athénban működött az a játék, amit kitervelt a mester, most is lesznek lehetőségeink

 

zárta gondolatait Varga Barnabás.

 

A támadó után a vezetőedzőt, Dejan Sztankovicsot kérdezték az újságírók.

 hirdetes_810x300  

 

Nem oszt, nem szoroz, hogy egyel több vagy kevesebb meccset játszunk

 

utalt arra Sztankovics, hogy míg az FTC elhalasztotta hétvégi bajnokiját, addig az Olympiakosz pályára lépett a PAOK ellen.

 

Mióta szeptemberben a csapathoz jöttem, soha nem volt ilyen hosszú munkahetem. Sokan azt mondják, ez lesz az év meccse, én a pillanat meccsének nevezném. Felkészültünk rá! Az athéni összecsapáson voltak dolgok, amik örömet okoztak, de olyanok is, amin javítanunk kell.

Mint mondtam, hosszú hét áll mögöttünk. A csapattal is átbeszéltük, min kell változtatnunk. Mindent aprólékosan elemeztünk, hogy semmi ne kerülje el a figyelmünket a felkészülés alatt. Ez lesz a nagybetűs meccs. Ebbe mindenkit szeretnék bevonni, az egész személyzetet, a klubot, a szurkolókat, mindenkit!

Amikor azt mondtam, legyen pokol itthon, ezt komolyan gondoltam. Ne csak nézzék az emberek, ne legyenek idegesek, ha nem sikerül egy passz, vagy egy beadás, hanem higgyenek abban, hogy győzhetünk, higgyenek a csapatban. Nem szabad úgy kezdenünk, hogy mindent egy lapra teszünk fel. Eljöhet a pillanat, amikor all int kell mondani, de az első perctől az utolsóig szervezetten, nagy hittel kell játszanunk

 

mondta a vezetőedző.

 

Az FTC – Olympiakosz mérkőzést február 22-én, csütörtökön 21.00-tól rendezik a Groupama Arénában. A zöld-fehérek telt ház előtt lépnek pályára.

 

A találkozó előtt B-Közép vezetője felhívással fordult a Fradi-szurkolók felé:

 

OLDALLELÁTÓ NÉPE!
Rátok is óriási szükségünk van csütörtök este, ahogy az egész FRADI CSALÁDRA!
Csatlakozzatok hát Ti is a Táborhoz a mérkőzés alatt, szóljanak oldalt is a dalok, rigmusok!
Az egész stadiont változtassuk pokoli katlanná, a tábortól, az oldallelátón és a családi szektoron át a VIP-et is!
DOBBANJON EGYÜTT A FRADI SZÍV!

 

 

fradi.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!