Az idei megyei választások előtt két kulcsfontosságú feladat állt a Smer előtt: legyőzni Kotlebát Besztercebánya megyében és elvenni a jobboldaltól Pozsony megyét. Ennek a szövegnek a rendeltetése érdekében abból a bizonytalan feltételezésből induljunk ki, hogy a Smer mindkét esetben sikeres lesz. (…)

 

Először is Besztercebányáról ejtsünk néhány szót. A Smer ebben a megyében Stanislav Mičevvel állt elő. Jó választás volt, de valószínűleg a párton belül csináltak olyan felméréseket, melyekből kiderült, hogy Mičevvel mégsem fog működni a dolog, ezért hagyták, hogy a saját útját járja. Mindemellett a smeresek nagyon féltek attól, hogy úgy járnak a jelöltjükkel, mint négy évvel ezelőtt Maňkóval, így inkább Ján Luntert kezdték el támogatni.

 

(…) Így az egész úgy fest, hogy az „extrémistaellenes koalíció” feje az elejétől a végéig másokra hagyja az extrémisták elleni harc megvívását. Az eredmény a lehető legjobb lehet, de az érdem minimális.

 

Nézzük meg Pozsonyt. Egy szemernyi kétség sem fér ahhoz, hogy a Smerhez Milan Ftáčnik áll a legközelebb, mivel ő az egyetlen, valódi baloldali politikus a jelöltek között. Mindezek ellenére Ftáčník függetlenként indult, hiszen a Súmračná utcából érkező támogatás (ebben az utcában található a Smer bázisa – szerk. megj.) általában úgy hat az emberekre, mint a szúnyogirtó. A jobboldali Pozsony megszerzése azonban óriási szimbolikus jelentéssel bírna a Smer számára.

 

A Smer ehhez is igazította a taktikáját. Mivel a Smer tagjának esélye sem lenne Pozsony megyében, ezért a Súmračná utcai bázison csupán reménykedni fognak abban, hogy egy olyan jelölt fogja pirossá festeni a megyét, akihez formálisan semmi közük nincs. (…)

 

Denník N, Roman Pataj: Smer možno všetkých porazí, ale môže byť na seba aj hrdý?

Nyitókép: Foto N – Tomáš Benedikovič

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!