A zajtalan halál: Mérges gázok a második világháborúban - Körkép.sk
Kristóf, Jakab
    |    
HUF: 376.25
Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A zajtalan halál: Mérges gázok a második világháborúban

2021. aug. 14. 16:33

Nyitókép: A Wehrmacht már a háború előtt is a gázháborút gyakorolta – a képen a tiroli Landeck körzete (PIXPAST)

 

Az első világháborúval ellentétben a második világháború évei alatt harci gázok nem kerültek széles körben bevetésre a fronton. Azonban a harcoló felek mindegyike tárolt nagy mennyiségben mérges gázokat és azok használatának gondolatával is eljátszott, sőt mi több: a szövetségesek akár németek millióinak halálát is bevállalták volna a győzelemért.

 

Mi történt Bariban?

 

Bari, délolasz város az Adria partján, 1943 vége. A város ekkor a Monte Cassinonál harcoló brit 8. hadsereg legfőbb utánpótlási bázisa. December 2-án mintegy 30 hadihajó horgonyzott a helyi kikötőben, köztük több amerikai teherszállító. A rakomány még nem került kirakodásra, a hajók gyomrában töménytelen mennyiségű fegyver és lőszer tornyosult. Ezen hajók legalább egyike, az „SS John Harvey”, mindazonáltal egy sokkal veszélyesebb szállítmányt is rejtett magában, méghozzá 2 000 darab, egyenként 32 kilogrammos mustárgáz-töltetet.

 

A német elhárításnak nagy valószínűséggel nem volt tudomása a különleges rakományról, azt azonban tudták, hogy Bari kikötője a szövetséges utánpótlás gócpontja, amit a német Luftwaffe – légierő – nem hagyhatott figyelmen kívül. Röviddel este fél nyolc előtt 105 Junkers Ju-88 bombázó jelent meg a horizonton és a németek 20 perc leforgása alatt 17 hajót küldtek a tenger fenekére, további hatot súlyosan megrongáltak. Két lőszerszállító hajó a találatok nyomán a levegőbe repült.

 

Az amerikai „John Harvey”egy telitalálatot követően szintén süllyedni kezdett. […] A detonáció ereje felszakította a gáztöltetek falát, így a folyékony mustárgáz kontrollálatlanul a kikötő vizébe szivárgott – mindeközben számtalan tengerész küzdött az olajos, égő vízben az életéért. A támadás után mintegy 800 személy szorult orvosi ellátásra, a legtöbbjük viszkető és megduzzadt szemekre panaszkodott, rövidesen többen elveszítették a szemük világát. 18 órával a támadás után már halálesetekről érkeztek a hírek, összesen 83 fő hunyt el gázmérgezésben. A második világháború kitörése óta most először […] újra megmutatkozott a gyilkos gáz megsemmisítő ereje, ami 1915 és 1918 között milliókat tartott markában.

 

A Bari elleni német légitámadás egy korabeli fotón. (wikipedia)

 

Elhallgatott gázkészletek

 

A szövetségesek abban egyetértettek, hogy a Bari városánál lezajlott balszerencse soha nem kerülhet napvilágra: a sajtó hallgatott és Winston Churchill az összes idevágó iratot, köztük a halotti bizonyítványokat, megsemmisítésre ítélte.

 

Habár mind a tengelyhatalmak, mind a szövetségesek tetemes vegyi fegyverkészlettel rendelkeztek, nyilvánosan egyik fél sem akart állást foglalni, főleg, hogy a mérges gázokra az első világháború tapasztalatai után megvetéssel tekintett a világ. Noha a 1925-ös genfi protokoll keretében a nagyhatalmak vállalták, hogy lemondanak a vegyi és biológiai fegyverek bevetéséről, igazából egyik fél sem tartotta magát az ígérethez. Olaszország a 30-as évek gyarmati összecsapásaiban Etiópiában és Líbiában is mérges gázokat vetett be, ami tízezrek életébe került, a japánok Kína elleni hadjáratairól nem is beszélve.

 

De maga a genfi protokoll egyik legelső aláírója, Németország is komoly kutatásokba kezdett a két világháború közötti időszakban. Az I. G. Farben kémikusa, Gerhard Schrader már 1936-ban kifejlesztette a Tabun névre hallgató idegmérget, ami minden addigi mérges gázt túlszárnyalt. A Szarinnal (1938) és a Szománnal (1944) együtt a Tabun az idegmérgek azon csoportjába tartozik, amelyek az idegrendszert azonnal megbénítják és már kis mennyiségben biztos halált jelentenek. Hitler kezében ezek a harci gázok életbiztosítással értek fel, amennyiben a konvencionális hadászat csődöt mondana és katonai vereség fenyegetne.

 

Gázgyártás felsőfokon

 

A Breslau melletti Dyhernfurthban már 1940-ben egy titkos gyár épült, ahol 1942-től Tabun került előállításra. […] A háború végéig a dyhernfurthi létesítmény 70 000 tonna Tabunt gyártott le, amiből 11 000 tonnát bombákba illetve gránátokba töltöttek. Ehhez jött mintegy 41 tonna mustárgáz (1941-es állapot), ezen felül a berlin melletti Falkenhagenben egy Szarin-gyár építésébe kezdtek, ami 1945-re szinte teljesen elkészült.

 

Németország komoly fejlesztéseket hajtott végre a vegyi fegyverek terén, a nemzetszocialista vezetés azonban a kezdetektől fogva viszolygott a biológiai fegyverek kérdésétől, annak ellenére, hogy azok hatékonysága sokszorosan felülmúlta a vegyi fegyvereket. A Wehrmacht Főparancsnokságának Hadinaplója megjegyzi, hogy Hitler már 1942 májusában megtiltotta a biológiai fegyverek fejlesztését, ellenben megparancsolta az azok elhárítására tett intézkedések maximalizálását.

 

Ami a szövetséges hatalmakat illeti, a mustárgázt, foszgént és leviszitet leszámítva semmiféle újtípusú harci gázzal nem rendelkeztek és ehelyett a biológiai hadviselésre összpontosítottak. Míg Nagy-Britannia például lépfene-baktériummal kísérletezett, addig a Szovjetunió a pestis- és kolerabacilusok hatását vizsgálta.

 

Visszajátszuk a történelmet: Vegetáriánus Hadművelet – Lépfenés „bocisüti“ Hitler ellen

 

Német szempontból ezek a tényezők már csak azért is aggasztónak bizonyultak, mivel a „Harmadik Birodalom” már a hagyományos vegyi fegyverek esetében sem tudta volna garantálni a polgárok biztonságát. A civil lakosság csak mintegy felének volt gázmaszkja, amely a mustárgáz ellen érdemben nem védett, az ideggázok ellen pedig teljesen hatástalan volt. További gázmaszkok gyártására pedig hiányzott a nyersanyag – mindenek előtt a kaucsuk. A valós veszélyt Winston Churchill […] 1944. július 6-án kelt memoranduma világítja meg:

 

„Mindent meg kell tennünk azért, hogy az ellenségnek a lehető legérzékenyebb veszteségeket okozzuk. […] Németországot mérges gázzal kell átitatni; és ha ezt megtesszük, akkor azt 100 százalékosan tegyük.”

 

[…]

 

A csapatok gázvédelme

 

Az esetleges vegyi hadviselés miatt a Wehrmacht már a háború kezdete előtt különleges intézkedéseket hozott. 1939 januárjában a Hadseregfőparancsnokság elrendelte az „ideiglenes utasítások gázponyvát, -álarcot és méregtelenítő anyagot érintő” szabályozását, tehát mindent, ami a harci gázok elleni felszerelést és azok alkalmazását érintette. Ezek a rendelkezések így mindenekelőtt az M 30 típusú gázmaszkok és a gázvédelmi ponyvák pontos használatát jelentette.

 

A gázálarc helyes viselete egy korabeli oktató brossúrában. (Gasalarm!)

 

A franciaországi hadjárat óta a fronton tartózkodó katonák minden esetben magukkal kellett, hogy hordják a gázvédelmi felszerelésüket, ide tartozott […]:

 

„Egy 30-as vagy 38-as gázálarc, egy csomag bőrméregtelenítő kenőcs vagy méregtelenítő szer, egy kis tartó a fegyver méregtelenítésére szolgáló anyaggal, valamint egy ponyva a hozzá tartozó táskával. A gázponyvát a katona mindig magánál tartja, mert az nemcsak a régebbi harci gázok ellen, hanem a foszforpermettől is véd.”

 

Félelem a megtorlástól

 

[…] Megválaszolatlan marad a kérdés, hogy végül miért nem kerültek széles körben bevetésre a vegyi fegyverek. […] Rolf-Dieter Müller német történész megjegyzi, hogy noha Hitler 1942-ben Tabun bevetésén gondolkodott a keleti front északi és középső szektorában, […] a támadás időpontját végül elhalasztották, végül teljesen feladták. […]

 

Az úgynevezett gázvédelmi ponyva használatának egyes pontjai. (Gasalarm!)

 

A gázálarc szabályszerű méregtelenítése. (Gasalarm!)

 

1945 után többször napvilágot látott az a magyarázat, hogy Hitler az első világháború alatt szerzett gázsérülései és személyes tapasztalatai miatt visszakozott a vegyi fegyverek bevetésétől, ám Hitler számára a harci gázok olyan ütőkártyát jelentettek, amit adott esetben gondolkodás nélkül bevetett volna. Hogy erre nem került sor, az egyrészt a szinte borítékolható megtorlással függött össze. A „totális gázháború” a német lakosság döntő részét érintette volna, amire a rezsim nem volt felkészülve. Másrészt egy gáztámadás harcászati szempontból már […] 1915 és 1918 között is igencsak kétélű fegyvernek bizonyult, nem is szólva arról, hogy a villámháborús elképzelésekbe a vegyi fegyverek nem passzoltak bele.

 

Mikor a hadiszerencse végül elfordult Németországtól, már késő volt. Igaz, a Wehrmacht továbbra is hatalmas harci gázkészletet birtokolt, de ezek sikeres bevetésére kevés eszköz állt rendelkezésre és az ellencsapás elhárítása megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Mindkét fél szerencséjére a második világháború úgy ért véget, hogy a rettegett gázháború felett végig megmaradt a kontroll.

 

Forrás: Gábor Orbán, Giftgas im Zweiten Weltkrieg: Der lautlose Tod. In: Militär & Geschichte Nr. 6/2018, S. 38-42.

 

Fordította: Orbán Gábor, MA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!

Szóljon hozzá!

Kövessen minket