Újra kell gombolni az európai mellényt

(…) Az Unióról:

A kérdés, amire az unió rosszul válaszol, az, hogy mire, milyen munkára választjuk meg ezeket a vezetőket. Európa abba a tévedésbe ringatta magát, hogy a politikában lejárt az erős karakterű, erős személyiségű vezetők, a Kohlok, Aznarok, Sarkozyk ideje, merthogy – mondják – az ilyen politikus nagyobb kockázatot jelent, mint amennyi hasznot hajt, és az unióban amúgy sem egy közösséget kell vezetni, hanem egy intézményrendszert, ami nagy, duruzsoló gépezetként – amiben mi kisebb-nagyobb fogaskerekek vagyunk – majd elirányítgatja az uniót.

Ez a nézet a probléma gyökere. Mert amíg a közös dolgaink jól alakulnak, addig ez a felfogás akár célravezető is lehet, de ha beütnek a kihívások, a veszélyek, ha rossz irányba billen a szekér, ott ez kevés, a bürokrácia nem tud reagálni, akkor oda erős személyiségek kellenek, kellenének. Európa 2008 óta válságból válságba tántorog, és nem ébred rá, hogy az intézményi rutin már elégtelen, mert teljesen megváltozott a közeg, amiben élünk.

   

A bevándorlási hullámról:

Nem vágytunk a kiemelt nemzetközi figyelemre. Boldogok lettünk volna, ha az uniós partnereink többsége kezdettől fogva egyetértett volna azzal, amit a magyar kormány gondol a helyzetről. Ha így lett volna, ma pár tízezer valódi menekült lenne Európában, nem pedig egymillió migráns. Az európai vezetők legtöbbje azonban a Willkommenskultur filozófiája mellé állt, és mire valamennyire változtatni tudtak a véleményükön, már csaknem kezelhetetlen lett a válság.

(…) Ha válság van, akkor csak határozott, világos válaszok és az ezeket megfogalmazni és végrehajtani képes, erős és elszánt vezetők segíthetnek. Amit a magyar kormány és jómagam is képviselek, az a józan ész és a mindennapi tapasztalások talaján áll. Ezért álltak mellénk az emberek itthon és Európa-szerte.

Angela Merkelről:

A német kancellár karakteres és erős vezető, ez kétségtelen. Mindenkinek, így nekünk, magyaroknak is jó okunk van arra, hogy tiszteljük és bízzunk benne. Az ő esetében nem a személyes tulajdonságok hiányoznak, hanem a mozgástér. Néha Gulliver jut róla eszembe, akit a lilliputiak ezernyi apró kötéllel és karóval kötöztek a földhöz. Angela Merkel ugyanis a legutóbbi német választások óta nagykoalícióban kénytelen kormányozni. És nemcsak az ő kereszténydemokrata pártjának, a CDU-nak nincsen többsége a berlini parlamentben, hanem magának a jobboldalnak sincs többsége.

A német – magyar kapcsolatokról:

(…) A politikát emberek művelik, és ha a politikusokban megvan a szándék, hogy a kapcsolatokból megmentsék, amit lehet, akkor a szövetség fenntartható. Szerintem ez a szándék megvan. Látható, hogy amit mi teszünk, az Németország érdekeit is szolgálja. Magyarország megvédte a határait, a visegrádi országokkal létrehozott egy régiós együttműködést e területen, támogatjuk Szlovéniát és Macedóniát, hogy ők is meg tudják védeni magukat, készek vagyunk támogatni Bulgáriát is – őket gyorsan fel kellene vennünk a schengeni övezetbe –, és mindez együtt jelentősen lassítja a migránsok áradatát, ami Németországnak is érdekében áll.

A magyarokkal szembeni kettős mércéről:

Minden népnek, így a magyarnak is megvan a maga sorsa. Lehet, hogy a nyelvi elszigeteltségünk az oka, lehet, hogy a származásbeli különbözőségünk, a földrajzi helyzetünk, a XX. századi politikai kútmérgezés, nem tudom, de nekünk a saját álláspontunk, a saját politikánk, a saját érdekeinkért történő kiállásunk elismertetéséért kétszer annyit kell dolgoznunk, kétszer bátrabbnak kell lennünk, kétszer nagyobb erőt kell mutatnunk, mint másoknak. De a végeredmény ugyanaz lesz.

Meg fogjuk kapni a tiszteletet és az elismerést, el fogják fogadni az álláspontunkat, csak kellően szívósnak és kitartónak kell lennünk. Ha állandóan a nyugalmas terepet keressük, ha minden ügyben meghátrálunk az első pengeváltás után, akkor soha nem jutunk sehová.

A visegrádi négyekről:

Közép-Európa ugyanis sikeres. Ez a térség adja most az európai gazdasági növekedés többségét. A húsz éven át lesajnált, állandóan problémaforrásnak tekintett Közép-Európa köszöni az elmúlt két évtizedben kapott lehetőséget, hálás az együttműködésért, de e pillanatban a saját jogán áll a lábán, és a saját jogán versenyképes. Nem élünk még olyan jól, mint Nyugat-Európa, a kommunizmus és a szovjet megszállás következményeként nincs akkora tőkeerőnk, mint nekik, de meggyőződésem, hogy az utóbbi évek válságaira és kihívásaira ez a régió jobban reagált. A másik ok az eltérő értékrend.

Létezik egy választóvonal, ami a Baltikumtól indul, és végigfut Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Szlovénia nyugati határán. Ettől a vonaltól nyugatra olyan országok vannak, amelyek például a családvédelmet már feladták, a vonaltól keletre viszont mindenhol családbarát politika érvényesül, és sehol nem elfogadott, mondjuk, az azonos neműek házassága. Itt mindenki érti azt is, hogy nem engedhetünk be magunk közé tömegesen olyanokat, akikről nem tudjuk, hogy valójában kik és mit akarnak. Nyugaton ezt nem értik, ott a befogadást részesítik előnyben, és ebből még nagy baj lesz.

A bevándorlási kvótáról:

Ma néhány ezer, holnap tízezer, holnapután százezer, ezt pedig nem bírjuk el. Olyan ez, mint az árvíz. Ha átszakad a gát, már késő. A migránsok beengedése aligha kijavítható hiba. Ráadásul ez elvi kérdés; előfordulhat-e, hogy valaki Magyarországon kívülről azt mondhassa nekünk: márpedig nektek, magyaroknak együtt kell élnetek olyan emberekkel, akikkel amúgy nem akartok együtt élni. Ez független attól, hogy tíz, száz vagy egymillió emberről van szó. Itt is a nemzeti szuverenitásunkat védjük. Ha a magyar parlament úgy dönt, akkor majd befogadunk menekülteket, de azt semmiképpen nem hagyjuk, hogy Brüsszelből kvótarendszert erőltessenek ránk.

A migránskvóta problémáiról:

Eleve vannak olyan politikusok, akik az uniótól a nemzetállamok meghaladását várják. Közép-Európában mi inkább úgy gondoljuk, hogy azért jó az EU, mert mi, a nemzetek egyenként és együtt is erősebbek leszünk benne. Az első nézet hívei örülnek a migránsok bevándorlásának, hiszen így megrendülhetnek a nemzetek etnikai alapjai, és ez szerintük nem rossz, hanem jó. Mi ezt éppen fordítva látjuk. A második csoportja a politikusoknak, akik új szavazatokat várnak és kapnak a bevándorlóktól.

Az elérhető felmérések szerint a bevándorlók nagy többsége baloldali szavazó lesz. Ez a tényező az egész, keresztény talapzatról kifejlődött európai pártpolitikát megrendíti. Tíz év múlva a most beengedett emberek állampolgárok lesznek családtagjaikkal együtt. Azt jól meg kell értenünk, hogy az iszlámból jött ember nem fog keresztény alapvetésű pártra szavazni, mi sem tennénk ilyet fordított esetben. A baloldalra fog húzni, mert ott legalább nem kell szembesülnie a keresztény talapzattal.

Egy idő után pedig, ha elegen lesznek, meg fogják szervezni a saját politikai érdekképviseleteiket, amelyek ugyanezen okokból a baloldallal működnek majd együtt. A kontinensünk hagyományos politikai egyensúlya, ami a baloldal és a jobboldal szellemi és politikai versenyére épül, fel fog borulni. A jövő nagy kérdése, hogy Európa és különösen az Európai Néppárt politikusai és szavazói hogyan fognak erre reagálni.

Európa jövőjéről:

Európa keresi a helyét az átrendeződő világban. Azt az időt éljük, amikor új sorszámot kapnak országok, új katonai, geopolitikai és gazdasági centrumok emelkednek fel. Szembe kell néznünk azzal, hogy a közeli jövőben az első számú gazdasági világhatalom Kína lesz. Néhány év, és ez a katonai erejére is igaz lesz.

Vajon tudja-e valaki, hogy milyen világ lesz az? Milyen lesz a világunk, ha elpárolog az angolszász dominancia? Milyen lesz a kínai érdekérvényesítés? Európa vajon hátsó udvara lesz ennek a világnak vagy előkertje? És mi lesz a hatalmas területtel és katonai erővel rendelkező Oroszország tájékozódási iránya? A jelcini idők, a szétesett Oroszország korszaka nem tér vissza, az oroszok megtanulták a leckét. Európa érzékeli ezt a változást, érezzük, hogy csökken a pozícióink értéke és súlya, de még csak ott tartunk, hogy próbáljuk feldolgozni, ami velünk történik. Már ez sem könnyű, mert évszázadok óta nem volt ilyesmire példa.

Evidencia volt az, hogy a mi civilizációnk a legerősebb, a legéletképesebb és a leginnovatívabb. Ma már nem az. Tehát itt, az unióban nem a minket elválasztó kérdésekben kellene dűlőre jutnunk, mert azokban nem tudunk. Nincs értelme erőltetni az egyszínűséget. Az EU-nak sikerekre van szüksége. Ha több ügyben leszünk sikeresek, mint amennyi nézetkülönbségünk van, akkor van jövőnk. Az unió magja az eurózóna, nekik kellene újabb sikereket elérniük.

Ezek az országok sokáig jól haladtak a mélyebb integráció irányába, de ez a folyamat mára elakadt. Ha ki tudnak szabadulni ebből a kátyúból, akkor az unió jövője szép is lehet. Ha nem, akkor viszont valóban súlyos kérdésekkel kell szembenéznünk egész Európában. Akkor újra kell gombolni az európai mellényt. (…)

Az Ákos-ügyről:

Megfontoltam, hogy mi a helyes reakció, és gondolkodtam azon is, hogy amit végül tettünk, nem tűnik-e majd eltúlzottnak. De engem nem az bosszantott, hogy egy Ákos nevű énekest megtámadtak, mert van, aki kedveli a személyét vagy a zenéjét, és van, aki nem. Ez magánügy.

Hanem az, hogy velünk, magyarokkal megtörténhet-e, hogy itt, a mi országunkban a véleményünkért megbüntet minket egy gazdag és erős valaki, aki külföldi, nem itt él, itt csak működteti a vállalkozását. Ha úgy gondoljuk, hogy ez nem történhet meg, márpedig a kormány így gondolta, akkor azt világosan és határozottan jeleznünk kellett.

Karácsony üzenetéről:

Először is inkább biztatnám mindannyiunkat. Szép céljaink elérésére jövőre megint több esélyünk lesz. Csökken a személyi jövedelemadó, növekszik a kétgyermekes családok adókedvezménye, és elindítjuk az új otthonteremtési programot. Ami a kívánságot illeti, oka van annak is, hogy minden karácsonykor békességet szoktunk kívánni egymásnak. A béke nemcsak a háború hiánya, az igazi béke alapja az igazság, és az igazságon alapuló békességből fakadhat a derűs élet. Tehát igazságosabb világot, több békességet és derűsebb életet kívánok honfitársaimnak.

Magyar idők: Interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel