Nyitókép: katolikus.ma

 

A szlovák nemesség támogatása nélkül István sosem lett volna király. Sőt az a Magyarország sem alakulhatott volna meg, amelyben Szlovákia és mi, szlovákok 800 éven át egyenértékű államalkotó elemek voltunk. Pozsony kétszer olyan hosszú ideig volt Magyarország fővárosa, mint Budapest, emellett Pozsonyban kétszer annyi királyt koronáztak meg, mint Budapesten. Mégis hogyan alakult meg Magyarország?

 

A magyarok bejövetele

 

 hirdetes_810x300  

A magyarok harcos nomád nemzetként érkeztek a Kárpát-medencébe. Több csata után 907-ben véglegesen sikerült legyőzniük II. Mojmírt, s ezzel együtt megdöntötték a Nagymorva Birodalom központi hatalmát is. 907 nyarán Pozsony mellett három csatában a magyarok ellen folytatott harcban a legyőzött II. Mojmír testvére, II. Svätopluk – a Nyitrai Fejedelemség fejedelme – is beszállt a harcba a bajorok oldalán. Amennyiben Pozsony mellett a bajorok II. Svätoplukkal legyőzték volna a magyarokat, akkor a Nagymorva Birodalom minden bizonnyal továbbra is létezhetett volna. (…)

 

A magyarok viszont sikeresen győzedelmeskedtek Pozsony mellett és folytatták hódító hadjárataikat nyugatra. (…) Amikor a magyarokat 955-ben a Lech folyónál véglegesen legyőzték, ismét visszatértek a Kárpát-medencébe. Az átmeneti időszak évtizedeiben a magyaroknak bele kellett tanulniuk a letelepedett életmódba, s eközben a törzsfőnökeik között harc dúlt a hatalomért. A 10. század végén Gézának a saját uralma alatt sikerült egyesítenie a magyar törzseket. Géza székhelye a mai Esztergom területén volt.

 

955-ben Géza Nyitrára küldte a fiát, Vajkot, hogy a Nyitrai Fejedelemséget irányítsa. A Vajk keresztnévnek kétféle eredete van. Az egyik verzió szerint a török „bay“ szóból ered, melynek jelentése „úr, hős“. A másik verzió szerint a Vajk a szlovák Viačeslav keresztnév rövidített változata. A Viačeslav görög változata Stefanos, és Vajk a keresztség során éppen az István (Štefan) nevet választotta.

 

(…)

 

István fogadása a szlovákokra, a szlovákok fogadása Istvánra

 

Géza halála után István ellen fellázadtak a dunántúli pogány magyar fejedelmek. István ekkor tette meg élete legfontosabb stratégiai lépését: ismét visszatért szlovák földre, pontosabban Nyitrára, ahol hatalmi szempontból a szlovák nemesség két fő képviselőjére, Hontra (Hunt) és Pázmányra (Poznan) támaszkodott. Ők ketten voltak azok, akik Istvánt lovaggá ütötték és elfogadták őt uralkodójuknak. A Nyitrai Fejedelemség István és a szlovák nemesi családok, illetve nemzetségek közös megegyezése alapján István hatalmának központjává vált.

 

István a mai Bény környékén egy katonai tábort építtetett fel, melynek az akkori időkhöz képest hatalmas volt a kiterjedése – több mint egymillió négyzetméter. Istvánnak Hont és Pázmány segítségével végül a lázadó pogány fejedelmeket is sikerült az ellenőrzése alá vonni. A fő katonai bázis feletti vezetést István átadta Hont fiának, Bénynek, akinek a nevét a jelenlegi település őrzi.

 

A helyzet megszilárdítása után 1000 karácsonyán Istvánt az új állam királyává koronázták. Az első pénzérméit Pozsonyban verette. Egy felvilágosult uralkodó volt, aki bevezette a vármegyerendszert – a várak irányítóközpontokká váltak. Egyes források szerint István ezt a fajta felosztást a Nyitrai Fejedelemségtől vette át, ahol ilyen rendszer működött a Nagymorva Birodalom idején is.

 

István magabiztosan támogatta a kereszténységet. Segítette a kolostorokat, személy szerint a zobori bencéseket. Elrendelte, hogy minden tizedik település építsen egy templomot, melynek a felépítését anyagilag is támogatta. István uralkodása alatt több új püspökséget alapítottak, emellett megerősítette Szlovákiának a nyugati, keresztény civilizációhoz való tartozását.

 

(…) Egyetlen fia, trónörököse, Imre herceg pár nappal a koronázása előtt egy vadászaton szerzett sérülés következtében hunyt el. Ezután I. István király élete utolsó éveit szomorúságban és imádságok közepette élte le. Mindezek ellenére a királysága még kilenc évszázadon át fennállt.

 

István üzenete a szlovák történelemben

 

István uralkodása alatt Magyarország a Nagymorva Birodalom geopolitikai utódja lett. Magyarország történelme során Szlovákia a királyság legfontosabb gazdasági és hatalmi elemét képezte. István ugyanis nagyon jól tudta, hogy ki segítette őt hatalomra. István gondoskodott arra, hogy a szlovák őseink az állam egyenlő értékű részeseinek érezzék magukat Magyarországon. Ezért hivatalos nyelvként bevezette a latint.

 

Fiának, Imrének ezt tanácsolta: „Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. … Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod.Addig, amíg az utódai ezt a tanácsot követve kormányoztak, nekünk, szlovákoknak ebben a magyarokkal közös államunkban nagyon jól ment a sorunk. Azonban 800 év után, a 19. század elején a magyarok többé nem tartották tiszteletben István tanácsát, s megpróbálkoztak a magyarosítással. Magyarország pedig száz év alatt meg is szűnt.

 

Egy jól működő állam számára ekképpen fogalmaznám meg István király szavait: Tartsd meg a szavad, az ígéreteiddel összhangban kormányozz, és a hatalmad csúcsán ne feledkezett meg azokról, akiknek a segítségével sikerült megszerezned a hatalmat. (…)

 

Postoj.sk, Milan Krajniak: Slovenská stávka na Štefana Uhorského. Dejiny slovenských činov (2)

 

Milan Krajniak államfőjelölt, emellett a Sme rodina párt frakcióvezetője.

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!