Talán néhányunknak eszébe jutott már, hogy mit tennénk, ha a szoba sarkából épp velünk szemező pók hirtelen kutya méretűre nőne és dermedtségünket kihasználva lassan hálójába göngyölne. Félelmeinket mintegy megerősítve tucatnyi film közül választhatunk, melyekben az óriáspókok megpróbálják uralmuk alá hajtani a Földet, vagy legalábbis a film helyszínéül szolgáló aktuális amerikai kisvárost.
Van azonban egy olyan élőlény, mely ugyan nem annyira ismert, mint nyolclábú szobatársaink, mégis messzire elkerülnénk, ha egy véletlen során kilépne a minivilágból. Ő nem más, mint a medveállatka.
A medveállatkák (Tardigrada) az ízeltlábúak (Arthropoda) testvércsoportja. Annak ellenére, hogy viszonylag kevesen ismerik őket, mindenütt ott vannak. Megtalálhatók a tengerek mélyén és a balatoni nádasok algabevonatában, az Arktiszon és Antarktiszon, de könnyen összefuthatunk velük a szél által felkapott finom törmelék közt is, amint éppen a következő mohamezőre igyekeznek. Kiváltságosnak érzem magam, hogy szakdolgozatom készítése során közelebbről is megismerhettem ezen parányi élőlények életét.
A medveállatkák mérete huszadmilliméterestől a másfél milliméteresig terjed, így csak mikroszkóppal vizsgálhatók. Ugyan apró élőlények, de nagy számban fordulnak elő, s így jelentős szerepet töltenek be az ökoszisztémában. Hozzájárulnak a korhadó anyagok lebontásához, elősegítik a talaj morzsás szerkezetének kialakulását és növelik a talaj mésztartalmát.
S hogy miért maradt ez a törzs szinte teljesen a zoológusok figyelmén kívül? Ez valószínűleg abból adódott, hogy gyűjtésük és tenyésztésük igen nehézkes. Formailag hihetetlenül változatosak, különböző test, karom, testpáncél és fejfüggelék formáik nem evilági külsőt kölcsönöznek nekik.
Igazi túlélők
Amikor pedig az egyszeri természetkedvelő azt hinné, már nem tudják őt meglepni, akkor szembesül „szuperképességükkel”. Ha ugyanis a medveállatkák vízhiányt érzékelnek, egy csökkent aktivitású életformába, úgynevezett anhidrobiózisba lépnek. Ebben az állapotukban elveszítik víztartalmuk 90 százalékát, anyagcseréjüket pedig a mérési határ alá csökkentik. Ez egyszerűsítve annyit jelent, hogy bármely modern eszközünkkel vizsgáljuk őket, nem tudjuk bizonyítani, hogy élnek.
Ebben a különleges állapotukban elviselik a -200 °C-ot, de akár a +151 °C-ot is, a fagyasztás és kiolvadás különböző fázisait, roncsoló kémiai anyagok hatását, ionizáló sugárzást, de kiállják az emberre halálos mértékű röntgen sugárzás ezerszeresét, a vákuumot, vagy akár az óceán legmélyebb pontján lévő nyomás hatszorosát is.
A Tardis (Tardigrades in space) program keretein belül a medveállatkákat az űrbe is kilőtték, mivel azt feltételezték, hogy ők lehetnek az egyedüliek, akik bárminemű védőfelszerelés nélkül képesek túlélni az ott uralkodó zord viszonyokat. A medveállatkák azonban túlszárnyalták elképzeléseiket. Nemcsak sértetlenül visszatértek, de egy kis víz hozzáadása után újra képesek voltak szaporodni is.
Művészek múzsái
Azt, hogy ezek az élőlények nemcsak a kutatókra vannak nagy hatással mi sem jelzi jobban, minthogy pár évvel a szakdolgozatom leadása után egy furcsa felkérést kaptam. Egy végzős „filmművészetis” csapat keresett meg, hogy szuperhősfilmet szeretnének forgatni a medveállatkákról. Az én segítségemre szakmai konzultánsként számítottak. Természetesen nagy örömmel mondtam igent az ambiciózus tervre. Az ELTE egyik laborjában fel is vettünk pár képkockát, de a film készítése sajnos ezek után megszakadt.
Alig telt el egy év, és újabb megkeresést kaptam. Martin Henrik szobrászművész kért fel, hogy nyissam meg Budapesten a Képzőművészeti Egyetem kertjében tartott szobrászkiállítását. Be kell vallanom az ember biológusként viszonylag kevés szobrászkiállításon szokott részt venni, de lelkesedésem egycsapásra megtöbbszöröződött, amikor kiderült, hogy a fő mű egy andezitből faragott medveállatka lesz.
A múlt évben végre a filmvászonra is felkerült a medveállatka. A sokat kritizált, és a rajongók által többször a Star Trek kánon meggyalázásával vádolt Star Trek: Discovery központi szerepet játszó karaktereként. Bár háttértörténete minden tudományos alapot nélkülözött, maga az állat felépítése és viselkedése éppen olyan, mint ahogy annak idején a laborban a kollégákkal elképzeltük.
Képzeljük magunk elé az állatot még egyszer. Mostanra már bizonyára rájöttünk, hogy egy jó objektív, mikroszkóp, vagy csupán nagyító is elég lehet, hogy a fantáziavilág sötétebb szegletéből előbújjon egy furcsább teremtés.
Kováč Barnabáš
Nyitókép: https://twitter.com/trekonlinegame/
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.