Borbély József: A komáromi nagygyűlés említése is vörös posztó volt a mindenkori MKP vezetés előtt

Nyitókép: Körkép.sk, montázs

30 évvel ezelőtt, 1994. január 8-án Komáromban gyűlt össze a felvidéki magyarság választott képviselőinek színe-java. Ekkor tartották a szlovákiai magyar választott képviselők, polgármesterek országos nagygyűlését. Ott, akkor, 30 évvel ezelőtt arról dönthettek volna legitim képviselőink, hogy Dél-Tirolhoz, a finnországi svédekhez, a baszkokhoz vagy a katalánokhoz hasonló önrendelkezés útjára kíván-e lépni a szlovákiai magyarság. Vagy inkább a lassú önfeladás, asszimiláció, a szlovák nemzetállamépítés áldozatává válik.

Ma már tudjuk, hogy ez utóbbi utat választották. Zsákutcába fordultak, ahol azóta is bolyogunk.

A Körkép.sk ezért a tisztánlátás végett oral history cikksorozatot indít a komáromi nagygyűlés 30 éves évfordulója alkalmából. Az akkor a helyszínen tartózkodó aktív szereplőket arra kértük,  írják meg nekünk, hogyan emlékeznek az akkori történésekre, melyek a komáromi nagygyűlés fő tanulságai a számukra, és mit kellene belőlük átmenteni napjainkba. Az elkövetkező napokban több akkori aktív szereplő írását közöljük. A Körkép.sk egyúttal teret kíván adni mindenkinek, aki résztvevőként, vagy szülőföldje iránti felelősségtudatból, hazaszeretetből úgy érzi, érdemi mondanivalója van a témában.

Borbély József visszaemlékezése a Körkép.sk számára:

Az év utolsó napján csörrent meg a telefonom és a vonal tulsó oldalán Király Zsolt, a Körkép tulajdonos főszerkesztője jelentkezett be. Mivel régtől ismerjük egymást személyesen is – azt gondoltam, hogy új évi jókívánságokkal fog meglepni.

Ez meg is történt kölcsönösen, de később a lényegre tért rá, ami nem volt más, mint a híres-hírhedt komáromi nagygyűlés és ennek apropóján a közelgő 30-ik, kerek évforduló 1994. január 8. (szombat). Tudta, hogy ott voltam, mint aktív szervezője is ennek a Trianon óta nem látott felvidéki magyar közösségi megmozdulásnak, mint önkormányzati képviselő és az Együttélés PM Dunaszerdahely járási alelnöke. Az emlékeimet, benyomásaimat szerette volna, hogy a széles közönség elé tárjam, hiszen, ha ma 100 embertől megkérdeznék, mi is történt azon a szombati napon, 99-en csak néznének!

Már korábban a fülembe jutott egy hír, hogy – minő meglepő, még vannak olyanok, akik emlékeznek erre a számunkra fontos történelmi eseményre – ami az lehetett volna, ha nem történik meg annak gyalázatos elárulása.

Ezért is írtam fentebb a hírhedt jelzőt! De, mikor a szervezők névsorát megláttam és abban Balódi Ladislav jelenlegi nemeshodosi polgármester nevét – a hírhedt magyar himnusz gyalázóét, nemzeti trikolorunk megbecstelenítőjét, Bugár Béla táskahordozójának nevére bukkantam, akkor a szívverésem majdnem leállt. Hát, a gazembereknél nincs semmilyen vörös vonal, át ne lépnének? Nincs!

Azok akarnak emlékezni, akik a sírásói a felvidéki magyarságnak a mai napon is? Igen, azok! Tisztelet a kevés kivételnek!

Akkor a tényekre, benyomásokra, emlékekre, melyek a mai napig meghatározzák tragikusan a felvidéki – lassan szórványban élő, magyarság sorsát!

Egy olyan esemény résztvevője voltam, amely a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is átlépte. Ilyen ma már elképzelhetetlen lenne. A nagygyűlésen 267 újságíró, köztük 118 külföldi – 15 európai ország,valamint az USA tudósítói- vett részt.

Tehát a világ szeme rajtunk volt és az ország az EU előszobájában várakozott bebocsájtásra. Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni,mert Duray Miklós – mikor az MKP kibukott a parlamentből, meglátogatott saját házamban és a nagygyűléssel kapcsolatban azt állította: azért nem lépték meg az autonómia kikiálltásának első lépéseit, pl.a 100 tagú kvázi magyar „parlamentet”, mert a sportcsarnokot fegyveres kommandósok vették körül és nagy volt a veszélye annak,hogy a tömegbe lőnek.

Erre a banalitásra csak nevetni tudtam. Miért?

Fentebb említettem, hogy a világsajtó jelen volt. A többit az olvasóra bízom. Vonja le ő a következtetéseket! Egyébként Duray Miklós nem szólalt fel, ami számomra már akkor furcsa volt. Ahogy az is, hogy a gyűlést levezető elnök Pásztor István, Komárom város polgármestere a megnyitójában azzal kezdte, hogy „mindenki jól gondolja meg, mit is fog felszólalásában mondani”.

A habot a tortára az a Bugár Béla tette fel, akit a gyűlés alatt nem lehetett látni, de üzenetet küldött, hogy a sportcsarnokban bomba van elhelyezve, mely bármelyik pillanatban működésbe léphet.

Hogy az átverésünk teljes legyen Rózsa Ernő együttéléses parlamenti képviselő szót kérve kijelentette: „a komáromi nagygyűlés határozatait ,,teljesítettük!” Igen, múlt időben mondta.

Az előzményekhez tartozik még az is, hogy a „mecsiari” hatalom mindent elkövetett annak érdekében, hogy a résztvevők ne tudjanak Komáromba eljutni. Bennünket Dunaszerdahelyről indulva 2 alkalommal is megállítottak kitalált indokokra hivatkozva.

Nos ezeket az élményeket tudtam felidézni 30 év távlatából.

Ami cáfolhatatlan tény a mai napig. 1994. január 8-ra a mindenkori felvidéki magyar érdekképviselet fekete fátylat borított a felejtés gyalázatos fátyolát!

A későbbiek során a komáromi nagygyűlésnek az említése is vörös posztó volt a mindenkori MKP vezetés előtt. Csak egy példa a sok közül.

Török Elemér ismert kultúraszervezőt, Dunaszerdahely város képviselőjét kizáratta a pártból Csáky Pál, mert szóba merte hozni az autonómiát. Duray Miklós a témát egy laza legyintéssel szokta lezárni „nem aktuális”!

Csak zárójelbe jegyzem meg, hogy Duray Miklós a nálam tett látogatása során a magyar állampolgárság felvételének lehetőségét kategórikusan elutasította. (Persze neki megvolt)

Hosszasan sorolhatnám még a nagygyűlés után történteket. Azokat – jómagamat is ide számítva -, akiknek a torkán az árulást nem tudták lenyomni egyszerűen kizárták a pártból. A bizonyítékok sorát tudnám még idézni azzal kapcsolatban, hogy mik is voltak a feltételei a Dzurinda-féle 8 éves kormánytagságnak. Többek között örök homályba kellett a komáromi nagygyűlést helyezni. És megtették. Valamennyien!

Csáky Pál 8 évig volt miniszterelnök-helyettes. Feladatai alá tartozott a kisebbségi ügyek agendája is. Semmit nem tett, semmit 8 év során!

2001-ben itt járt az EU egyik delegációja Nelly Maes flamand képviselő vezetésével, hogy a magyar közösség helyzetét megvizsgálja. (MVSZ küldöttségének tagjaként jómagam is kint voltam Brüsszelben ügyünket képviselve.)

Az EU küldöttségét Duka Zólyomi Árpád fogadta és komandírozta Szlovákia szerte és azt állította, hogy a magyar kisebbség helyzete példaértékű!

A végére csak egy megjegyzés: „kell még valamit mondanom Ildikó?”

Borbély József