Nézegetem a minap közzétett felmérés adatait – a Csehországban tanuló, illetve az ott dolgozó magyarokról – és lehangolt vagyok. Korábban persze már céloztam rá, hogy a külföldi felsőoktatási intézményekben tovább tanuló felvidéki magyarok sokszor nem éreznek késztetést arra, hogy az egyetem elvégzése után visszatérjenek a szülőföldjükre, de hogy ez ilyen arányú, az megdöbbentő és elgondolkodtató. Nem volt módom a közvélemény-kutatás és szociológiai felmérés eredményeit részletesen tanulmányozni, de az interneten is megtekinthető néhány kördiagram alapján is sok észrevételt lehet megfogalmazni.

Kövesd a Körképet a Facebookon!

Hogy az eredetileg 800 személyhez eljuttatott kérdőívet végül csak 300 valahányan töltötték ki, talán még javítja is az összképet, mivel nagyon valószínűnek látszik, hogy sokan éppen azért nem kívántak még anonim formában sem „színt vallani”, mert eleve tudják, hogy nem fognak visszatérni Szlovákiába és szerették volna elkerülni, hogy ezt meg kelljen indokolniuk. Miután a továbbtanulás helyének megválasztásánál az egyik fontos szempont az volt, hogy az egyetem „minőségi oktatást” nyújtson, ebből logikusan arra következtethetünk, hogy az átlagosnál jobb képességű fiatalok választották a csehországi helyszínt, elvégre a nagy távolság és a cseh nyelv eleve megfontolásra késztetheti az embert, és csak akkor vág bele, ha érez magában elég tehetséget és kitartást is.

Export van, import nincs

Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni a további adatok ismeretében, mert már a helyszín megválasztása sejteni engedi, hogy a felvidéki magyarság „szellemi tőkét exportál” külföldre és ebből nem származik majd komolyabb „bevétele”. A visszatérni szándékozók a válaszadóknak csupán egy ötödét alkotják, de ezt is feltételes módban fejezték ki, tehát a helyzet végeredményben még rosszabb.

A Csehországba tartó vonatokon egyre többen utaznak. Kép: szentkoronaradio.com

Nyilván a legérdekesebb része a felmérésnek az indokok firtatása. Erről ezt-azt megtudunk, de két markáns ok eléggé szembeötlő: Csehországot élhető országnak tartják, míg Szlovákiát kevésbé és nemcsak azért, mert itt valószínűleg nem lenne nekik való munka és olyan fizetés, amelyről álmodnak, hanem úgy általában a közhangulat nem olyan mint odaát. Magyarnak lenni a mai Szlovákiában – ezt őszintén ki kell mondani – nem éppen boldogító érzés. A kormányfő legutóbbi, nagy felhördülést kiváltott beszéde csupán feltette a koronát arra, amit igazából nagyon sok szlovák polgár már szinte gyerekkora óta gondol a cigányokról és a magyarokról.

Hogy e két népcsoport sokak szemében szinte egybeforrt, azt e sorok írója az elmúlt évtizedekben számtalanszor megtapasztalta. Az ilyen összefüggésekre természetesen a szociológiai felmérések nemigen szoktak kitérni, mint ahogy a mostani sem ásott mélyebbre, amikor a külföldön maradás okainak ezt a vetületét kellett volna alaposabban körbe járni.

Értelmiségi szerepvállalás

Aztán van még egy árulkodó adat a felmérésben, ami közvetve ugyancsak indokolhatja, hogy a felvidéki magyar egyetemi hallgatók miért nem igyekeznek visszajönni a tanulmányaik végeztével. Ez pedig az értelmiségi szerepvállalással kapcsolatos. Most két mondatot idéznék az interneten olvasható összefoglalásból: „A legtöbben azzal a megállapítással értettek egyet, hogy az értelmiség fáklyavivőinek feladata, hogy hivatásukból és kedvtelésükből adódó aktivitásukkal gazdagítsák környezetük életét. A megkérdezettek számára legkevésbé az a lehetőség elfogadható, hogy a szóban forgó embereknek környezetük politikai vezetőivé kellene válniuk.

A politikával, illetve a politikusi létformával szembeni averzió a közép-európai rendszerváltások óta eltelt közel negyedszázad tapasztalatai alapján érthető is lenne, de a csak részlegesen megszervezett, „intézményhiányos” kisebbségi társadalomnak éppen a tehetséges, már-már karizmatikus értelmiségi „iránymutatókra” lenne szüksége.

Prága, főpályaudvar
Kép: casopisstavebnictvi.cz

Mivel sokan gondolják úgy, hogy az ilyen feladatokat kizárólag politikusként végezhetnék el, de mert ehhez nem éreznek késztetést, eleve távol maradnak a közügyektől. Igaz, újabban a civilkezdeményezések egy-két figyelemfelkeltő akciója felvillantott egy másfajta problémakezelési és érdekképviseleti lehetőséget is, de a fiatal értelmiségiek egy jelentős része még ilyen formában sem szeretne aktívan bekapcsolódni a munkába. És hogy ennek még a lehetőségét is elkerülje, illetve, hogy ne tegye ki magát a kisebbségi társadalom – talán jogosnak is mondható – „szemrehányásának”, inkább fizikailag is távol marad.

Mélyinterjúk kellenek

Tudom, ez inkább szubjektív benyomás, de az egyre nagyobb méreteket öltő elvándorlást látva, ezt sem lehet kizárni. Nem kétséges, hogy ha egy csapat újságíró arra szánná el magát, hogy mélyinterjúkat készítsen a csehországi magyar egyetemisták és fiatal értelmiségiek szülőföldjükhöz való viszonyáról és általában a terveikről, akkor még sokkal árnyaltabb kép tárulhatna elénk. Sajnos a gond az, hogy ilyen vállalkozásra nemhogy a csehországi magyarok, de még szlovákiai magyarok körében sem kaphatók a sajtó munkatársai. Pedig a szociológiai felméréseket mindenképpen a szociográfiai helyzetjelentésekkel együtt kellene tanulmányozni.

Egy hasonló felmérés a Magyarországon tanuló felvidéki magyar fiatalok körében alighanem még kiábrándítóbb statisztikai adatokat szolgáltatna. Nincsenek pontos információim arról, hányan is tanulnak jelenleg a különböző magyarországi főiskolákon és egyetemeken, de szerintem jóval többen lehetnek, mint azok, akik Csehországban diákoskodnak. Ők még kevésbé szeretnének ide visszajönni, és ha Magyarországon esetleg nem tudnának maguknak egzisztenciát teremteni, inkább Nyugat-Európa felé veszik majd az irányt.

brunn
Kép: ekobrana.ecn.cz

Paradox módon a legkevesebbet azoknak a magyar fiataloknak a gondolkodásmódjáról és terveiről tudni, akik Komáromban, Nyitrán, Pozsonyban és más felvidéki egyetemi városokban tanulnak. Több ezer emberről van szó, nagy részük (legalább 75-80 százalékuk) aktívan nem tevékenykedik egyik diákklubban sem. Azt is mondhatnánk, hogy nehezen leírható, szinte alaktalan tömeget alkotnak. Alighanem egy következő szociológiai felmérésnek ezt a nagy létszámú csoportot kellene megcéloznia és behatóbban megvizsgálnia.

Természetesen a kérdések még „konkrétabbak” lehetnének, esetleg a közvélemény-kutatásba adatgyűjtőként bekapcsolódó fiatalok maguk is felvethetnének olyan szempontokat, amelyek nyomán még árnyaltabb kép rajzolódna ki a vizsgált csoportról. Ez a felvidéki magyarság jövője szempontjából is nagyon fontos. Tervezni, célokat kitűzni, nemzetstratégiát megfogalmazni csak akkor tudunk majd, ha megbízható és széles körű ismereteink lesznek – önmagunkról.

HOMÉROSZ

A sorozat korábbi részei:

1. A tőrbecsalt jövő – 1. rész

2. A tőrbecsalt jövő – 2. rész

3. A tőrbecsalt jövő – 3. rész

4. A tőrbecsalt jövő – 4. rész

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!