I. rész

Miért éppen Izland? – avagy az előzmények és az első napok

Még 2010 első felében volt szerencsém pontosan négy és fél hónapot eltöltenem Izlandon egy diákcsere-program keretein belül. Azt hiszem, soha életemben nem volt rám semmi olyan hatással, mint a jég és tűz országa, ahogy általában Izlandot jellemzi a közvélemény.

Az elkövetkező pár élménybeszámolóban megpróbálom az olvasónak olyan közel hozni ezt a kivételes országot, amennyire csak erre saját emlékeimből telik, ezzel is fölelevenítve pár végtelenül kedves emléket.

Ami azt illeti, jómagam is nagyon keveset tudtam az országról azelőtt, hogy lehetőségem nyílt erre a nagyszerű utazásra, hiszen, valljuk be őszintén – Izlandról általában amúgy is vajmi keveset tud a közép-európai ember. Talán a legáltalánosabb jellemzői a nagyvilágban: gejzírek, gleccserek, vikingek, örökös sötétség, az ebből fakadó depresszió, na és persze a hideg. A nagyon nagy hideg.

Visszagondolván az igazi ihletre, ami végül arra vezérelt, hogy Izlandon kössek ki, azt hiszem a legnagyobb hajtóerő épp az óriási kíváncsiságom volt és a vágyódásom az ismeretlen után. Nem ismerek senkit a környezetemben, aki valaha ott járt volna, és nagy kihívásnak tekintettem, hogy én magam térképezzem föl ezt a számunkra ismeretlen területet.

Továbbá, azért mégis volt pár dolog, amibe mint motiváció kapaszkodhattam: például az izlandi zene. A legtöbb ember még ma is ámul azon a határozott állításomon miszerint az izlandi zenei kultúra az egyik legkiforrottabb és legigényesebb zenei kultúra az egész világon. A képlet egyszerű(nek tűnik): valami ok folytán az izlandi emberekben ott van a kreativitás, és ez általában a zenében nyilvánul meg. Gondoljunk csak a Sugarcubes-ra, Björkre, Jónsira vagy éppen a Sigur Rós-ra. Ezek az együttesek/énekesek, jóllehet nem a popszakmában, de a saját zsánerükben egyértelműen ikonikus előadóknak számítanak (aki látta a Heima című Sigur Rós dokumentumfilmet, máris érti mire gondolok). Mindezt a kulturális igényességet és a szinte már mértéktelen kreativitást mindenképp a saját szememmel akartam látni.

Természetesen a kíváncsiság, illetve a kultúra megismerésének „éhsége” mellett, joghallgató lévén, akadt még egy, meghatározó mozgató rugója az izlandi tanulmányi út iránti lelkesedésemnek: a csereprogram által lehetőségem nyílt nemzetközi és Európa-jogot hallgatni egy olyan országban, ami pontosan nemzetközi jogi szempontból, és főként Európa-jogi szempontból mérföldkőnek felfogható dilemma előtt áll: belépni vagy nem belépni az EU-ba? Az a kérdés, hogy vajon hogy látják az ottani jogprofesszorok ill. jogtudósok a lehetséges integrációt, csak megerősített abban a meggyőződésemben, hogy meg kell próbálnom eljutni erre a gyakorlatilag félreeső helyre, így hát belevágtam a cserediák-programba, és Istennek hála, elértem a célom: 2010. január 4-én elindultam Izlandra, életem legnagyobb kalandjára.

Az útvonal Dunaszerdahely – Bécs – Párizs – Keflavík (itt található Izland nemzetközi repülőtere) volt, röpke 10 óra alatt abszolváltuk is, és délután 4-kor a naplemente(!) kellős közepette végre valahára földet értünk a célországban. Köztudott, hogy télen Izlandon kb. 4 – 5 órára bújik elő a nap, így esett meg az, hogy mire a buszunk begördült Reykjavíkba délután 5-kor, már gyakorlatilag koromsötét volt. Nagyon sokan csodálkoztak az úti célomon még odahaza, a legtöbben épp a kibírhatatlan sötétre hivatkozva, de őszintén szólva, magamat is meglepve azt konstatáltam mihelyt kiléptem a buszból, hogy ha a sötét szokatlan is, egyáltalán nem depresszív, esetleg tragikus. Lehet, hogy abból adódóan volt rám meglepően jó hatással ez a sötétség, mivel annyira nyitott voltam az újra, hogy bármilyen idő fogadott volna, lehet válogatás nélkül jó benyomást tett volna rám, de ha visszagondolok, sokkal jobban lehetett elviselni azt amikor naponta 19 óra sötétség volt, mint a kb. 4 hónappal későbbi napi 20-21 órás napfényt (igen, ez azt jelenti, hogy este 11-kor még nincs, hajnali 2-kor pedig már nincs közvilágítás, mert egyszerűen nincs értelme – olyan erős napfény volt, hogy úgy éreztük, mintha éjjel is délután lett volna).

Az első benyomás, a sötét után jöttek az újabb felismerések: elsősorban természetesen a hideg. Ám ez a hideg más volt mint a világ bármely pontján tapasztalt időjárás. A hőmérséklet Reykjavíkban ugyanis nagyon ritkán esik a tél folyamán -5 esetleg -7 °C alá, nyáron viszont jó, ha egy két nap erejéig felszökik a hőmérő a rekordnak számító 22-23°C-ra. Ezt azért találtuk furcsának, mert míg nálunk egyre gyakoribbak az extrém hőingadozások télen (akár -20-as fagyok) és nyáron is (akár 35-36 fokos melegek), Izlandon a hőmérséklet épp olyan kiegyensúlyozott, mint maguk az emberek (mint ahogy azt később megtapasztaltam).

Mivel egy nemzetközi diákokkal teli hostelben laktam, és a nemzetközi diákok száma is nagyon magas volt, már csak ezeknek is köszönhetően ki lehet jelenteni, hogy a főváros Reykjavík hihetetlenül kozmopolita város. A hostelben főként spanyolok, olaszok, németek laktak, de akadtak csehek, hollandok, svédek, kanadaiak, franciák, finnek és még sorolhatnám. Nagyon elősegítette a gyors akklimatizációt az a tény, hogy mindenki nagyon nyitott volt, és gyorsan lehetett ismerkedni, így történhetett meg, hogy érkezésem másnapján, napkeltekor (azaz délelőtt 11 órakor!) máris egy újdonsült cseh barátommal egyetemben indultunk el felfedezni Reykjavíkot.

egy_szelet_reykjavik_a_hallgrimskirkja_tornyabol_megorokitve_-_bal_oldalon_a_tjornin_to.jpg

(egy szelet Reykjavík, a Hallgrímskirkja tornyából megörökítve – bal oldalon a Tjörnin-tó)

Ahhoz, hogy jellemezzem magát Reykjavíkot, először tudni kell pár általános információt Izlandról: területe nem sokkal nagyobb, mint Magyarországé, ezzel szemben lakossága kb. 350 ezer fő, vagyis nem haladja meg Pozsony lakosságát sem. A lakosság majdnem fele él az ország délnyugati részén fekvő fővárosban, Reykjavíkban (elővárosokkal együtt megközelítőleg 160 ezer fő), míg a maradék lakosság kisvárosokban (a második legnagyobb város az északon levő Akureyri, lakossága mintegy 17 ezer fő), illetve vidéki farmokon él, többségében bárányt és lovat tenyésztve, esetleg halászatból megélve.

Ezekhez a nyers és meglepő tényekhez képest azonban Reykjavík egyáltalán nem egy senkiföldje, épp ellenkezőleg, egy hihetetlenül élhető hely, amolyan kis-nagy város, temérdek mennyiségű parkkal, tömött sétálóutcákkal, megszámlálhatatlanul sok szórakozóhellyel (erre még muszáj lesz visszatérnem, Reykjavík ugyanis a köztudatban mint “észak Ibizája“ szerepel – autentikus magyarázat később), rengeteg műemlékkel, valamint gazdag történelemmel és kultúrával.

És gyönyörű tájjal.

az_esja_egy_reykjavik-i_utcabol_szemlelve.jpg

(az Esja egy reykjavíki utcából szemlélve)

az_esja_tengerparti_latkepe.jpg

(az Esja tengerparti látképe)

Izland látképére nem jellemzőek az erdők, fa nem sok található ezen az ebből szempontból zord szigeten, de hegyből annál több van. Mint például Reykjavík hegye, az Esja. Ez a hegy az öböl (amelybe Reykjavík épült) túloldalán található, és napos időben a kikötőből (vagy akár a város egyes utcáiból!) csodálatos kilátást nyújt az óceánnal egyetemben.

a_hallgrimskirkja.jpg

(a Hallgrímskirkja)

Utunk fő célja újdonsült cseh barátommal épp az említett öböl partja volt, ahonnan aztán bejártuk a város legfontosabb részeit már az első napon, hogy aztán ott fejezzük be, ahol elkezdtük: a Hallgrímskirkjánál. A Hallgrímskirkja kétségkívül Reykjavík (és talán Izland) egyik leghíresebb és legmagasabb épülete, a város legnagyobb temploma. Az említett épület tipikus izlandi építészeti alkotás – mivel fából nem sok jutott a szigetnek, kőből (illetve kavicsból) viszont annál inkább, a Hallgrímskirkja is, mint a legtöbb mai izlandi épület, betonból készült. Ez a templom a városközponttól nem messze egy dombra épített kis téren áll, föléemelkedve a városnak, gyakorlatilag meghatározva annak gyönyörű látképét. A templomi kilátóból jól belátni az egész várost, és a körülötte levő hegyeket is. Az épület előtti térnek van egy domináns szobra is, amit az izlandiak 1930-ban kaptak ajándékba az USA-tól, a valaha létezett első parlament létrehozásának ezredik (!) évfordulójára. A szobor Leif Eriksont (óizlandiul Leifur Erikson) ábrázolja, az első európai embert, aki a történészek szerint partot ért a mai Észak-Amerikában (valamikor 1000 körül a mai Új-Fundland környékén).

leif_erikson_szobra_a_templom_elott.jpg

(Leif Erikson szobra a templom előtt)

leif_erikson_es_a_januari_naplemente_-_delutan_fel_5kor.jpg

(Leif Erikson és a januári naplemente – délután fél 5kor)

Az első nap városnézése még több jellemző reykjavíki helyet foglalt magába, mint például a város központjában található Tjörnin-tó (igen, egy tó, tövében a városházával), a Laugavegur nevezetű fő sétáló utca (az utcanév jelentése Munka út), a világ egyik legkisebb létszámú parlamentje (63 fő), az Alþingi (ejtsd Althing) épülete, vagy épp a Perlan kilátó.

az_althingi.jpg

(az Alþingi)

a_kikoto_mellet_talalhato_viking_emlekmu_0.jpg

(a kikötő mellet található viking emlékmű)

Az első benyomás tehát több volt mint lenyűgöző, és alig vártam, hogy még jobban megismerjem az országot, a kultúrát, az embereket, és ezáltal egy kicsit önmagamat is. Már az első nap után tudtam, hogy eddigi életem legmeghatározóbb periódusába csöppentem bele – az ezt követő négy és fél hónap minden egyes napja csak erősítette bennem ezt a felismerésemet.

a_befagyott_tjornin_to_januarban.jpg

(a befagyott Tjörnin-tó januárban)

a_tjornin_to_majusban.jpg

(a Tjörnin-tó májusban)

Sokszor szembesültem már azzal a kérdéssel és a hozzá kapcsolódó vitával, hogy hová tartozik valójában Izland? Európához? És ha igen, vajon ott kezdődik, vagy épp ott végződik Európa? Vagy ez a különös sziget inkább húz Amerika felé? Nos, a választ erre a dilemmára már az első két nap megtaláltam. A válasz pedig: Izland sem Európához, sem Amerikához nem tartozik. Izland egy külön világ, és egyszerűen túl egyedi ahhoz, hogy bármely földrész részeként skatulyázzuk be.

Mészáros Lajos

(folyt. köv.)

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!