Keleten legjobban az emberek mentalitását szeretem. Mindig van utolsó utáni időpont, mindig ráérnek mindenre, és a szabályok mindössze valamiféle iránymutatóak, hogy „talán így kellene”, de ha nem tartjuk be őket, akkor se áll meg a Föld a forgásban. Így van ez mondjuk a közlekedésben az egyirányú utcák betartásával, és az olyan, nálunk elképzelhetetlen dolgokkal, mint a vonatban való dohányzással. Mikor a vagon végében dohányzó ittas oroszokat a kalauz néni éppen próbálta ráncba szedni, hirtelen felbukkant a főkalauz, közölte, hogy teljességgel megérti a dohányosok problémáját, majd a legnagyobb lelki nyugalommal gyújtott rá a „Dohányozni tilos! – Büntetés: 5648 hrivnya” (564,8 euró) felirat alatt.

Illetve, az alkohol túlzásba vitt fogyasztása is tilos a vonatban. De mindenre van megoldás, amit néha pont az kínál fel, akinek büntetnie kéne. A kalauz nénik nagyon helyesek, mikor csitítják az italozó fiatalokat, hogy „Tilos! Ezért büntetés jár!" Majd halkabban hozzáteszi: „jobb, ha a kupéban folytatják!” (hát lehet ilyennel vitatkozni? Ha ott jobb, hát ott jobb…).

Az egyórás hotel

Szóval a moldovai kiruccanás után újra visszatértünk Odesszába, hogy 4 kellemes napot töltsünk el ebben a gyönyörű városban. A szegény diák, mikor szállást vesz ki, nem engedheti meg az ötcsillagos Hotel Odessa-t, így marad az economy-osztályos megjelölésű, gyanúsan hangzó Tokyostar Hotel. A saját kárán tanulja meg legjobban az ember, az ilyen helyek lehet olcsóak, de nem mindig kifizetődőek.

imag0307.jpg
íme a lyuk a szoba képe az ajtóból

Mint kiderült, sikeresen kifogtunk egy olyan hotelt, ahol a szobában nem hogy ablak, de meg a vécé és az ágy közti elválasztó ajtó is hiányzott. Később sikerült rájönni arra is, hogy a hotelt nem igazán hosszútávú lakókra tervezték. Vagyis az átlag szobakibérlők használják kb. egy óráig, teszik, amit tenniük kell, majd dolguk végeztével távoznak. Így kiülve a folyosóra – vacsora közben vagy éppen addig míg a lakótárs használta a zuhanyt/vécét sok érdekes jelenetnek voltunk tanúi. Vicces volt látni, ahogy a 20-30-as cicababák jönnek a 40-50 körüli „párjaikkal”, meglátják a rettenetes szobát, majd lehervadnak (az arcukon, és valószínűleg máshol is). Majd vagy elmennek, vagy maradnak és elmennek. Az egyik ilyen hölgyike miután meglátta a szobát, hisztériás hangon közölte a 60+ -os hódolójával, „itt nem tudok dolgozni“. Nem, nem akarunk belegondolni, vajon miért.

 hirdetes_810x300  

dsc_0137.jpg

Odessza

   img_8081.jpg   

img_8098.jpg

Érthető okok miatt így a maximális időt próbáltuk meg házon kívül tölteni. Odessza, azt hiszem a legfantasztikusabb város, ahol eddig jártam. Egy pezsgő, milliós nagyváros. Gyönyörű klasszicista épületek, rengeteg zölddel, fákkal, keleti egzotikummal. Aki kevesli az ukrán kultúrát, az megkaphatja a maga részét az oroszból, a tatárból, de itt már befigyel a grúz, üzbég és más, hasonlóan egzotikusan csengő világ is. És még egy előnye van, ami miatt nem egyszerű szmogos nagyváros a keleti blokkban. Mégpedig a tenger.

dsc_0149.jpg

A kikötő

dsc_0144.jpg

img_8119.jpg

A matrózfeleség, aki (hűen) várja haza a férjét

A levegő más, friss, kellemes, és az ember, ha már végképp nem tud mit csinálni, kifekszik a tengerpartra, hallgatja a morajlást és elárasztja a harmónia. Elfelejti azt, hogy otthon milyen gondok-bajok várják…csak a jó levegő van, a tenger, a homok, a béke, a nyugalom. Odesszában pedig még egy óriási pluszpont jár, főleg női szemmel. A kikötővárosban csak úgy hemzsegnek a flotta tengerészei, illetve az odesszai tengerészeti főiskola fess növendékei, kék-fehér csíkos egyenruhában. Minden sarkon szerelembe esik az ember lánya :). Persze szigorúan plátói értelemben, az ország HIV-fertőzötteinek szomorú statisztikái, és a nappal félóránként leadott, óvszer használatot-propagáló reklám szintén józanságra intik az embert.

img_8096.jpg

img_8086.jpg

img_8099.jpg

Puskin

img_8105.jpg

Ovidius

Odesszainak lenni büszkeség

Kelet és nyugat Ukrajna közt a nyelvi ellentétek mélyek – míg nyugaton, pl. Lemberben gyilkolnak az orosz szavakért, keleten viccesnek hatnak az ukránul beszélők. Az odesszaiak a nyelvi harcoktól diplomatikusan távol maradnak, s mikor az ember megkérdi tőlük, a bemutatkozás után, hogy ti akkor most ukránok vagy oroszok vagytok, kihúzzák a mellüket, és így válaszolnak – „mi odesszaiak vagyunk!” Világpolgárok. Van is mire büszkének lenni, csodás egy város lakói. Odesszához rengeteg költő-író köthető, így Ovidius, aki itt töltötte száműzetését (pajzán verseit nem nézték jó szemmel Rómában), Puskin, akit szintén ide küldött a cár atyuska „nyaralni” itt írta az Anyegin jó részét, a város szülöttei többek közt Iszaak Babel író, és a húszas évek szatiristái, az Ilj-Petrov írópáros. A város talán legjellegzetesebb műemléke, amely szinte mindenkinek beugrik Odesszáról,  a Patyomkin-lépcső.

img_8107.jpg
a látkép fentről

imag0313.jpg

lentről

imag0316.jpg

távolról

A legérdekesebb benne, hogy szinte teljesen jellegtelen-felülről. Mi először nem is vettük észre. Majd miután háromszor leellenőriztük a képeslapokon levő környező épületeket, csalódottan elindultunk lefele, hogy ez ennyi??? Viszont mikor megy, és megy az ember, majd alulról felnéz, picit olyan érzése van mint amilyen a hobbitoknak lehetett Mória bányáiban. Sok-sok lépcső. És igazán impozáns (csak a megfelelő szögből kell nézni).

És még a focilázról

Ami nincs. Mármint, ha összehasonlítjuk Pozsonyban mi volt tavaly a hokivébé alatt, mikor is minden második autón kis (vagy éppen nagy) szlovák zászló lengedezett, itt az embereket nem éreztük igazán felvillanyozódva. Ok, EB, de ettől még nem lesz olcsóbb a kenyér. Az élő közvetítések is inkább a turisták által látogatott helyekre koncentrálódtak, vidéken pedig aztán  végképp nem festik a tehenet nemzeti sárga-kékre. Szeretik ők a focit, de hogy éppen Kijevben vagy Osloban van a bajnokság, az egyszerű, 460 eurós átlagfizetésű ország szegényei számára éppolyan elérhetetlen. Persze a fővárosban biztos más a helyzet. Apropó, vidék.

 

 

 

Bilhorod-Dnyisztrovszkij és a Duna-delta

Tudtátok, hogy a Duna-delta egy csepp része Ukrajna területére is átnyúlik? Nem? Mi viszont tudtuk, így egy napot rászántunk, hogy leutazzunk oda. Mikor két óra zötykölődés után, a marsrutkából kiszállva az első nénitől megkérdeztük, „merre van a Duna-delta?”, ő furcsa, zavarodott mosollyal közölte, hogy olyan itt nincs. A józan ész ekkor kezdett el kattogni, hogy a DUNA deltáját talán mégsem Bilhorod-Dnyisztrovszkijban, vagyis magyarul: DNYESZTERfehérvárott kellene keresni. Otthon derült ki, hogy laza 140 km-re délebbre kellett volna mennünk. Viszont deltát így is láttunk, mivel a város környékén a Dnyeszter ömlik a Fekete-tengerbe, nagyon érdekes látni, ahogy a sárgás-iszapos folyó vize foltokban keveredik az acélkék tengerrel.

dsc_0181.jpg
középkori erődítmény Dnyeszterfehérvár egyik szigetén

img_8145.jpg

a várfalakat megmászni természetesen szigorúan tilos

 

imag0242.jpg

img_8083.jpg

Iránytaxi, fék nélkül

A kultúra egy újabb nagyon fontos eleme az iránytaxi, vagy marsrutka. Pont mint a vodka – nélküle megáll az élet. Ugyanis 10 percenkét közlekedik oda is, ahova a hivatalos buszok nem. Mivel a vonatunkat fél órával az indulás előtt törölték, így kénytelen voltunk eme nagyszerű szolgáltatást igénybe venni. Az iránytaxi egy minibusz, mely egységes áron szállít mindenkit a saját útvonalán. Akkor indul, ha megtelt kellőképpen, és nincs hivatalos megállója, mindenki ott ugrik fel rá, illetve ugrik ki belőle, ahol neki kényelmes. A sofőr szedi be útközben a pénzt, ez akkor válik viccessé, mikor vezetés közben csinálja, és nem az útra figyel, hanem két hrivnyán veszekszik a felszállókkal. Ha az utat még megspékeli egy olyan állapotban levő busszal, melyen a fékek katasztrofális állapotban vannak, garantáltan a leggörcsösebb ateistából is hívőt csinál másfél óra eme csodálatos járműben. A fék sikítása a „fém a fémen” hanghoz volt leginkább hasonlatos, a féktáv szemlltetéséhez pedig íme a következő életből ellesett történet: az integető embert a sofőr kb. 100 méterről észleli. Beletapos a fékbe, iszonyú csikorgás, majd pár perc múlva megáll. Ezután megvárja míg az integető, akit még így is jócskán túlhaladt, utoléri a buszt, és indul tovább a pokoli zötykölődés. Városban, a hirtelen átváltó pirosnál azért párszor eszembe jutott, hogy túl fiatal vagyok még a halálhoz.

imag0310.jpg
nasi a reggelihez

Mivel nincs Ukrajna vodka nélkül, és többen jelezték is már, hogy hiányoznak az erről szóló mélyebb elemzések, rajongóinknak nem szeretnénk csalódást okozni. Bár ebből a részből kimaradt, a Kelet-Európa expressz harmadik, befejező része arról fog szólni, ami szem-szájnak ingere lehet, folyékony és szilárd állapotban.

Aki pedig lemaradt a történet elejéről, itt olvashatja a moldovai előzményeket.

Foly. köv.!

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

 

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!