A hónapok óta tartók szlovák kormányválságnak súlyos következményei vannak. Az ellenzék (SaS, OĽaNO, Sme rodina, Kotleba) stabilizálta magát, a parlamenten kívüli és az újonnan alakult politikai pártok erősödnek (KDH, Progresívne Slovensko, Spolu), a kormányoldal pedig folyamatosan gyengül. A Smer – SNS – Most-Híd ma már nem tudna kormány alakítani, hiányzik az ehhez szükséges 76 fős parlamenti többség.

 

A talán legrelevánsabbnak tekinthető Focus ügynökség mutatói alapján a kormányoldalban csalódott választópolgárokon leginkább a fenti pártok osztoznak.

 

A gond ott van, hogy magyar részről ilyen folyamatokat nem látni.

 

 hirdetes_810x300  

A Most-Híd gyengül, az MKP mégsem erősödik

 

A Most-Híd ugyanis bár gyengül, és létét egyre inkább az öt százalékos parlamenti küszöb veszélyezteti, magyar konkurensét látva mégis relatív nyugodt lehet. Az MKP ugyanis az egyedüli releváns politikai szereplő, mely nem tudott mit kezdeni a jelenlegi belpolitikai helyzettel. Mi több, passzivitását egyre inkább az ellenzéki pártok is észlelik, és elkezdtek a magyar vizeken halászni (lásd, SaS sorra „nyúlja le“ a magyar témákat és egyre rendszeresebben magyarul is kommunikál).

 

Ha megnézzük a Focus ügynökség politikusok népszerűségi listáit, magyar szempontból szintén árulkodó képet kapunk.

 

Bugár népszerűségének rohamos süllyedéséből magyar politikai konkurense, Menyhárt József nem volt képes profitálni.

 

Focus-felmérés: Gyengült a jobboldal, feltörekvőben az új pártok

 

Míg a Most-Híd elnökével szembeni bizalom jelenleg a mélyponton van, és közel háromszor annyian nem bíznak benne, mint ellenkezőleg, az MKP elnökét ezek a felmérések még csak nem is mérik.

 

Az MKP elnökét nem is mérik

 

A Focus ugyanis azokat a közjogi méltóságokat illetve pártelnököket figyeli, akik hosszú idő óta átlépik az öt százalékos parlamenti küszöböt. Az MKP pedig e téren gyengén muzsikál. A párt április végén 3,3 százalékon állt, ami az elmúlt hónapok leggyengébb eredménye. Az alig pár hónapja alakult Progresívne Slovensko például már meg is előzte, a Spolu pedig szintén közelít, miközben sokkal keményebb konkurens környezetben érik el mindezt.

 

Focus-felmérés: Bugárt kétszer annyian tartják megbízhatatlannak, mint ahányan megbízhatónak

 

Az MKP sorra hagyja ki a gólhelyzeteit és egyre másra engedi át a politikai témákat konkurenseinek.

 

Elég, ha csak a csallóközi víz védelméről beszélünk, melyre előbb az SaS csapott le, de lex Csallóköz javaslatával Solymos László (Most-Híd) környezetvédelmi miniszter is igyekszik elhallgattatni a kritikusokat.

 

Ne feledjük: az egyik legerősebb, magyarok által lakott régióról beszélünk, tele magyar polgármesterekkel, melyek többsége MKP-s.

 

Elúszott témák egész sora

 

További elúszott témaként tekinthetünk a Kisebbségi Kulturális Alap körüli pénzügyi visszaélésekre, melyeknél Menyhárt Józsefék szintén csendben maradtak. Helyettük ismét az SaS szólalt meg, Molnár Norbert, az Alap igazgatójának fejét követelve.

 

A sort hosszan tovább folytathatnánk más, magyar szempontból erős témákkal, melyeknél az MKP passzivitása hamarosan szintén megmutatkozik.

 

Összegezve

 

Szlovákia soha nem látott belpolitikai válsággal küzd, melyből az ellenzéki pártok igyekeznek profitálni. Kivéve az MKP-t.

 

A Körképen ezért júniustól új cikksorozatot indítunk olvasóink számára, melyben a Most-Híd és az MKP elszalasztott lehetőségeire, hibáira, eredményeire fogunk rámutatni, elemezve a politikai lehetőségeket, konkrét javaslatokat fogalmazva meg.

 

Király Zsolt

Nyitókép: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!