Programbemutató után – Óvatos dicséret a Magyar Közösségi Összefogás számára

Nyitókép: Körkép.sk

Megnéztük, meghallgattuk, elolvastuk és azt kell mondanunk, hogy a Magyar Közösségi Összefogás választási programja dicséretet érdemel.

Egy jól összerakott, a magyarlakta régió megszólítására alkalmas anyagot tettek le az asztalra közel 110 oldalon, amelyért más politikai pártoknak sem kellene szégyenkezniük.

Vállalható teljesítmény

Mindezt nem azért mondjuk, mert szakmai felelőse az a Világi Oszkár holdudvarából érkező Kovács György, aki e sorok szerzőjével együtt koptatta anno az egyetemi padsorokat a pozsonyi közgázon. Az MKP jól döntött, amikor e fontos feladatra nem saját maga vállalkozott, hanem kiadta inkább az Összefogásnak, aki továbbadta a melót olyannak, aki azt megfelelően el is tudja végezni.

A Magyar Közösségi Összefogás képviselői Komáromban mutatták be választási programjukat

Ennek köszönhető, hogy a listavezető és a pártelnökök üres, frázisokkal terhelt beszédei (meglepetésre még Simon Zsolt volt a legmeggyőzőbb közülk) után felüdülést jelentett a program kompetens, jól összerakott, többé-kevésbé elfogadható módon elő is adott fejezeteinek a bemutatása.

Az egyedüli kritikát talán abban láttuk, hogy a program az MKÖ választási bázisához képest túl jobboldali, túlságosan menedzser gondolkodású és érdem szerintiségre épül, kevésbé veszi figyelembe a szociálisan elesettebb, szerényebb körülmények között élő, idősebb választói réteg igényeit.

Megjelent a „hozzáadott érték”

Ennek ellenére ez a másfél óra mutatta meg először az elmúlt két-három hónap nehéz politikai időszaka után, hogy a három párt együtt többet jelent, mint külön-külön. Mint ahogy többet jelentenek a Most-Híd nélkül is. Megjelent ugyanis végre a „hozzáadott értéke“ a magyar közösségi összefogásnak, még ha egyelőre csak a szavak, szólamok szintjén, egyetlen estére.

Ez az MKÖ ugyanis már messze nem az egykor miniszterelnök-helyettessel, három miniszterrel, megannyi államtitkárral, húsz parlamenti képviselővel, több ezer államigazgatási lehetőséggel rendelkező nagy, erős, önbizalommal teli MKP. Hiába jött (ideig-óráig) vissza több, korábbi opportunista távozó, vagy vállalták fel immár hivatalosan is a pártot egyesek, (pozícióért cserébe) akik civilként közvetve vagy közvetlenül eddig is az „MKP-nak” dolgoztak.

Szerda este Komáromban önmagukhoz képest mindhárom párt többet nyújtott. Nem csak a színpadon, hanem a szervezők, vagy a közönség soraiban is. És itt lehet a parlamenti bejutás kulcsa.

Másfél óra tele tanulságokkal

A Tiszti Pavilon gyönyörű termében tanulságos volt látni az ugyan igyekvő, de a sorozatos bukások, csalódások következtében elbizonytalanodott, kishitű, a pozsonyi nagypolitikától eltávolodott, ma már a siker lehetőségében is kevésbé bízó MKP-sokat.

Az összkép, az összhatás, a benyomás – gondoljunk egyesekről bármit is, – mégsem volt teljesen reménytelen.

Csakhogy most jön a neheze. A sorozatos hibák (ilyen-olyan ügyeskedés, Gyurovszky a kampánystábban, intellektuálisan kiürült, az MKP székházában sorozatosan elkövetett amatőr hibák miatt rendre nyitva felejtett konyhaajtó, mely ráirányítja a figyelmet a kulisszatitkokra,) ellenére merni túllépni önmagukon, és további létfontosságú, pótolhatatlan segítséget kérni azoktól, akik képesek hozzátenni annyit, hogy meglehessen a ma még hiányzó, több tízezer szavazat.

Pislákoló remény

A szerdai zászlóbontás arra volt jó, hogy reményt adjon. Reményt arra, hogy ez ama még csak fél összefogás nem teljesen esély nélküli. Kérdés, hogy rádöbbennek-e erre ők maguk is, és tesznek-e a valódi összefogás érdekében sajátjaikkal (nem, nem a vegyespártra gondolunk). Vagy egy-két, a nagypolitikához kicsire nőtt, személyes sértettségén túllépni képtelen akarnok túlharsogja a felelősen gondolkodókat.

A parlamenti bejutás említett kulcsa itt van elrejtve.

Király Zsolt