Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök tusnádfürdői beszédére általában egész Európa odafigyel. Innen szokta elmondani ugyanis, mit gondol a világ, a Kárpát-medence és Magyarország dolgairól. Hogy mire készül Budapest, milyen viszonyrendszerre törekszik, mik a fő kihívások, veszélyek, lehetőségek, kitűzött célok.

 

Ezúttal is így történt. Az 50 perces beszéd felvidéki magyar szempontból azért is volt érdekes, mert egyetlen szóval sem említette a szlovákiai helyzetet. Nem szólt a felvidéki magyarságról, annak politikai képviseletéről, oligarchájáról. Említette, mi több, dicsérte ellenben az erdélyieket, a székelyeket. Ami érthető, hiszen Tusnádfürdő Székelyföld szívében fekszik. Csakhogy nem említette a Felvidéket azokban az összefüggésekben sem, ahol az Erdélyben élőket méltatta. Például a Minority Safe Pack kapcsán. Elismerően szólt a székely önrendelkezés érdekében összegyűjtött 1 millió aláírásról, amihez, mint mondta, erőre, szervezettségre van szükség.

 

Orbán Viktor éles kritikát fogalmazott meg a felvidéki magyarok irányába

 

Miért hagyta figyelmen kívül a Felvidéket?

 

Az egyik magyarázat lehetne, hogy nem akart semmilyen módon beavatkozni a szlovákiai választásokba. A papírforma ezt mondatná, azonban ennél kényesebb dolgok sem szokták visszatartani az ilyenfajta formalitásoktól. Lásd, a román kéréssel – hogy miről illik, és miről nem illik beszélni Tusványoson – kapcsolatos kurucos reakció. Nos, ezért ez nem biztos. Ennél még az is valószínűbb, hogy elfogyott az idő.

 

Ellenben a megnyilvánulásából kitűnt, hogy minden esetben az elvégzett munkára reagál. Orbán Viktor egészen egyszerűen a teljesítményt díjazza. Hozzászokhatott ahhoz az egészen kiszámítható következményhez, miszerint a munka után jön az eredmény. Itt, a Felvidéken pedig ilyen tekintetben nincs mit díjazni. Rögtön fel is tehető a kérdés, hogy azért-e, mert munka sem volt. Pedig a világon mindenhol teljesül a munka-eredmény elvárás, csak Felvidéken nem.

 

Tusnádfürdõ, 2023. július 22.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfõ elõadást tart a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdõn 2023. július 22-én. Mellette Tõkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j).
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

 

Hogy a mértéket se tévesszük szem elől: a 2022 októberében ünnepelt önkormányzati és a megyei választások eredménye sem érte el azt a szintet, hogy Kárpát-medencei viszonylatban is kiemelje. Orbán ugyanis globális játékos, a Felcsúttal is meg sem állt a magyar első osztályig. Felvidék vonatkozásában pedig nincs első osztály, nincs parlamenti képviselet. A sas pedig nem kapkod legyek után. Ettől még Orbán bizonyára díjazta a tavalyi helyhatósági választások eredményeit Forró Krisztiánnak a beszéd előtti napon, a külhoni magyar pártok elnökeivel elköltött közös vacsora során. De a parlament az parlament.

 

Aztán véget ért az 50 perces beszéd és jöttek a nézői kérdések. Köztük a felvidéki magyarságra vonatkozó is, a közelgő parlamenti választások kapcsán. Válaszában pedig Orbán örömteli módon igencsak nyíltan, világosan fogalmazott.

 

Nézzük meg először, hogy mit mondott pontosan, utána pedig elemezzük ki azt is, hogy kire gondolhatott. A magyar miniszterelnök a kérdésre, mely így hangzott:

 

„Hogyan látja a közelgő felvidéki választásokat, lesz-e végre képviselete a felvidéki magyaroknak?”

 

A következőket válaszolta:

 

„A felvidéki magyaroknak sok sikert kívánok. Nekem nem dolgom, hogy bárkit is megdorgáljak. De azért kedves felvidéki magyarok, azért az mégiscsak egy képtelen helyzet, ami ott van, nem? És nem mondhatjuk, hogy valaki más tehet róla. Hát ott van félmillió magyar, nem? Szlovákia egy öt, öt és félmilliós ország. Ez egy jelentős súly. És nem mondhatjuk, hogy a szlovákok miatt nem tudjuk magunkat megszervezni. Persze, ők biztos mesterkednek, de hát ez része az életnek. De nem ők akadályoznak meg bennünket. Az, hogy a felvidéki magyarság nem tudja elérni a parlamenti képviseletét Pozsonyban, az minden visszafogottság mellett is azt kell, mondjam, hogy ez egy gyenge teljesítmény.

 

„Szóval, ennél azért többre van szükség, ha valaki a hazáért dolgozni akar az elszakított országrészekben. És nekünk van jogunk részt venni a szlovák parlament munkájában, senki sem foszthat meg ettől a jogunktól, vagyunk is elegen, hogy az alkotmányos elvárásoknak eleget tegyünk, akkor méltóztassanak az urak és hölgyek ezt a problémát megoldani. Elnézést, hogy egy kicsit karcosabban fogalmaztam a szokásosnál „

 

– ez Orbán Viktor válaszának szó szerinti leirata. És most nézzük meg azt is, kire gondolt, kiket dorgált meg valójában a magyar miniszterelnök és mit jelent mindez.

 

Mert gondolhatott ugye a politikai képviseletet betölteni igyekvőkre, illetve a választókra is.

 

Először is, ugye úgy fogalmaz, hogy „ennél azért többre van szükség, ha valaki a hazáért dolgozni akar az elszakított országrészekben.” Na most dolgozni a hazáért általában a politikusok, a választott képviselők, ilyen-olyan civil vezetők dolgoznak, nem pedig Mari néni vagy Pista bácsi szokott.

 

Majd gyenge teljesítményről is beszél annak kapcsán, hogy a felvidéki magyarság nem tudja elérni a parlamenti képviseletét Pozsonyban. A teljesítményt is általában a pártok, választási koalíciók, platformok, helyi, megyei, országos képviselet tudja nyújtani. A választó az legfeljebb bizalmat szavaz. A választó számára ez egy egyszeri aktus, amit négyévente egyszer megejt. Amikor tehát gyenge teljesítményről beszél Orbán, akkor a politikai mellett feltételezhetően a civil munkára is gondolhat.

 

De ha ez mégsem így van, próbálkozzunk meg mégis egy olyan felvetéssel, hogy ezzel talán ellensúlyozni lehet azt a dorgálást, amelyet a napokban már Potápi államtitkár úr megfogalmazott a választók irányába. Ott kaptak a választók, itt meg talán a politikusok egy taslit?!

 

Potápi Tusnádfürdőn: Ha a felvidéki magyarság nem tud kiállítani egy parlamenti pártot, akkor leszerepel

 

A felvidéki kétharmad

 

Tetszik vagy sem, nekünk is van kétharmadunk! Csakhogy ez egy olyan kétharmad, amelynek az egyik fele egyáltalán nem ment el szavazni, a másik fele pedig szlovák pártokat választott. Ezzel nem lehet dicsekednie a magyar egységre törekvőnek, de mindenképp objektív látlelet, és ezt figyelmen kívül hagyni olyan szlovmagyar lenne! Ahogy a miniszterelnök úr fogalmaz, erről nem a szlovákok tehetnek!

 

De a felvidéki magyar semmivel sem közönyösebb alapjáraton, mint a szlovák barátaink, tehát a választásoktól való távolmaradás egy üzenet. Az az üzenet, ami a kocsmákban és a piacon hallatszott egészen kivehetően: ezekre én nem szavazok!

 

Az előző kínálat tehát elérte azt a szintet, hogy inkább demonstratív távolmaradt. Mert aki azt sem tudja, hogy választások vannak, és nem megy el, az a közönyös viselkedés, ami szociológiai rátával is felmenti a politikust, de amikor szándékosan nem választ, ott az üzenet mögött egy erkölcsi kioktatás is leledzik.

 

Ez ugyan sokkal többet hoz a szlovák képviseletnek, de annyit tudhatunk, hogy van egyharmadnyi büszke magyar ember, aki nem tudott volna még szlovák pártra szavazni, de válaszát kifejezte. Aztán a mi kétharmadunk másik része elment Matovičra és Ficora szavazni. Az egyharmadunkkal meg nem megyünk semmire, vagyis csupán annyira, mint a magyar ellenzék a magyar parlamentben: kapálózunk, mint egy felfordult katicabogár, pedig kártevőnk van. Itt egy katica bőségesen jóllakhatna, ha eszébe jutna az az evolúciós küldetése, miszerint dolga, hogy felzabálja a kártevőt. Tetűből ugye van elég!

 

Miért fontos mindez?

 

A magyar kormány olyan erőforrásokat juttatott Felvidékre, amelyek nélkül egy-egy iskola, óvoda nem ott tartana, ahol tart. Egy-egy kulturális szervezet már régen feloszlathatta volna az aktivistáit, és elmentek volna politikusnak vagy szakácsnőnek. Egy-egy vállalkozás pedig nem tudott volna olyan beruházást létrehozni, amely sejteti, hogy akár a népjólétet is emeli, hacsak nem szúrják el azt is, ahogy szokták.

 

Tehát az erőforrások adottak voltak, nem lehet keseregni, hogy mi vagyunk azok a villanyszerelők, akik egy kopott cipőben focizunk, és joggal ver el a Fradi. Ja, még ezt sem! Itt azok a villanyszerelők fociznak, akik megkapták a csilli-villi cipőiket, és minden mást is, hogy jól tudjanak focizni, de ettől annyira jól is élnek, hogy már nem kényszerülnek a túlélésük miatt jól teljesíteni. 

 

És ezt a teljesítményt kereshette Orbán Viktor…

 

A jövő szempontjából, a felelősség szempontjából érdemes világosan látni

 

Mégpedig, hogy ki kérhető számon a gyenge eredményért. Ha a politikus dolgozik, a választó ezt látja. Ha az ígérete meggyőző, a választó hinni fog neki. A felvidéki magyar ember másra sem vágyik, minthogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy van valaki, aki mutat egy igaz utat, és rá meri bízni magát, majd egy jobb világba vezeti.

 

A politikus, Forró, Berényi, Rigó, Solymos, Orosz, Mózes, Simon, stb. stb. annál inkább. De mikor sajátjaink szavazzák meg a parlamentben, hogy betiltsák a magyar himnusz éneklését, akkor mitől gondolkodná a választó úgy, hogy rájuk bízzuk a jobb világot? Nem beszélve arról, hogy mire szegény választó elhitte a magyar egység fenomént, amely összeborulást két évig építettek, ugyanezek csoportja felkelt, és távozott. A magyar egység náluk eddig tartott, de előmenetelükkel talán sohasem tettek a magyarokért annyit, mint ezzel. Forró Krisztián, a Szövetség elnöke mindenesetre Orbán szavaira pozitívan, a parlamenti bejutás ígéretével válaszolt közösségi oldalán, „megerősítve a sikert, amit a tavalyi megyei választásokon értünk el.”

 

 

Míg Tusványoson azt vették észre, ami van, ami megtörtént, ami valós teljesítmény és eredmény, nálunk egy egészen más fenomén dívik. Itt a törekvés inkább az, hogy ha észre is vettük a gyalázatos teljesítményt, legalább ne beszéljünk róla. Forró minap Martoson az EU kapcsán ki merte mondani, hogy ha valami nem jó, akkor azt ne kendőzzük el. Nagyon jó irány, ha ezt a felvidéki magyar nyíltan szokásává teszi.

 

Mert eddig ahhoz szokhattunk, hogy egyes pontatlan elemzők, bértollnokok a konkrét felelősök megnevezését nélkülözik, és közben előszeretettel maszatolják el a felelősséget. És ha ez így maradna, akkor az Orbán által felfedett gyenge teljesítmény ismétlődni fog.

 

Király Zsolt: Kire volt mérges Orbán Viktor Tusványoson?

 

Nemzetpolitikai stratégia lett a felvidéki gazdaság megerősítése. Ez egy nagyvonalú gesztus, hiszen a megtermelt nyereségből ugye mégiscsak a szlovák kasszába adóznak innen. Azért is nemes vállalás, mert egészen kézenfekvő, hogy ha az emberek itt jól élnek, akkor a szülőföldjükön akarnak majd boldogulni, érvényesülni, és erősödni. Aztán most itt tegyük a szívünkre a kezünket: azok az erőforrások, amelyek Felvidéken csapódnak le, teljesítik-e ezeket az elvárható célokat?

 

Ha egy fociklub minden pénzt megkap, amitől akár nemzetközi focit is játszhatna, utánpótlás nevelése van, miért nem játszik nemzetközi focit? Ha a vállalkozás, amely ugyanettől a forrástól gyarapodhat, nem jelenti a helyiek alkalmazásának növekedését, bevételeik növekedését, de sokszor még a termék vagy a szolgáltatás is elérhetetlen a közönséges halandónak, mert a négytagú család önhibáján kívül nem akart kastélyban nyaralni. Aztán, ha nem a modernkori földesurak érdekeltségei szerepelnek a támogatások nyertes listáin, miért derül ki véletlenül, hogy a többiek csaknem ugyanebből a holdudvarból valók? Ők feleltek meg ezeknek a feltételeknek? És csakis ők?

 

Nem valószínű, de az, hogy sikerült átörökítenünk azt a régi szokást, hogy a helyi földesúr, helytartó rábólint a kegyeltjei sikeres érvényesülésére, egyre valószínűbb. Van az az őszibarack, kerámia, amely önmagától megállja a helyét: finom, szép. Nem attól, mert a helytartó tartja annak, hanem a nép, aki adott esetben tömegesen elmegy szavazni. Ezek a finom őszibarackok egy abonyi gazdánál támogatás nélkül maradnak, és azok a szép kerámia kaspók is, amelyek gyártóját még nem vásárolta fel a helytartó.

 

Az erőforrások teljesítmény nélkül maradt gazdái felelősek, meg azok is, akik elnyomják, kiszorítják azokat, akik húzni tudnák a szekeret, mint egy feröeri villanyszerelő, de nem engedik őket. Politikai értelemben pedig van ebben még egy pikantéria: mindezt a laposztást választott tisztség nélkül tehetik meg. A pályára került fradisták, de reménytelenül a cserepadra valók.

 

És most jön a meglepetés!

 

Ha ebbe a kórképbe csak egy picit belegondol az ember – akár a science ficton erejéig –, ezt a választó látja. Mint ahogy a B közép is látta, hogy a Fradi rosszul teljesít. Úgy fordított hátat a pályának, mint négy éve a felvidéki választó az urnáknak. Szóval, látja! Látja, hogy a kiválasztottnak jobban megy, látja, hogy akkor is érvényesül, ha fabatkát sem ér, és közben a feröeri népmesei hősökre vágyik.

 

Azon a vidéken, ahol a miniszterelnök úr ténykedik, az a szokás, hogy ha a fiúk rosszul játszanak, megkeresik a felelőst, és kiveszik a játékból, mint Csercseszovot. Tehát a recept adott, és még elég is idő is van arra, hogy az alkalmasok elhitessék magukról, hogy van egy másik út, egy másik, igazabb megoldással.

 

A témát folytatjuk.

 

Király Zsolt: Kire volt mérges Orbán Viktor Tusványoson?

 

Király Zsolt

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 24 olvasónak tetszik ez a cikk.