Nyitókép: MTI/EPA/PETER KLAUNZER

 

Komoly próbatétel előtt áll az Unió, amikor a csütörtöki uniós csúcson tagjelölti státuszba kívánja segíteni Ukrajnát. Akár meglepő is lehetne, de a töréspont ismét Magyarország.

 

Hogy miért van kényes helyzetben Orbán? Mert egy csütörtöki, egyet nem értési álláspont bejelentése az uniós csúcson garantáltan az országával szemben gyakorolt önkényes pénzelvonás fenntartását eredményezi, mégpedig évekre (ma, 12-én 12 órakor meg is jött a hír, elhalasztják a döntést: „Kedden még nem dönt a Bizottság a magyar kohéziós pénzekről”). Miért ilyen kiszámítható ez? – Miközben Magyarország nem tartozik az unió gazdag és egyben ukránpárti országai közé, Orbán makacsul fenntartja álláspontját a tagjelölti státusz elhamarkodottságáról. Annak ellenére, hogy ezzel blokkolja szegény kárpátaljai magyarok tagjelölti státuszát. Ez a mi keresztünk…

 

 

Krampusz és angyalok

 

Az uniós magyarázat egyszerű: Orbán Putyin falova. Mint a britek Amerikáé. De mivel Amerika frankó, Putyin meg egy pokolfajzat: Orbán krampusz – míg a britek angyalok. Már azok számára, akiket az ilyen egyszerű magyarázatok kielégítenek. Mert adódik itt néhány, nehezen megválaszolható és minden valódi demokráciában megosztó kérdés. Hogy itt nem azok, az maga a minőség, ami vezetőink szerint a mi büszkeségünk. Sajnos ez a „minőség” pontosan ugyanaz, amiért a fél világ megvet, jobb esetben kinevet bennünket. És ez tragikus.

 

Az ukrán háború eddig mintegy 90 milliárd eurójába került az EU-nak, amit további 50-nel akarnak megtoldani (miközben az USA is, ugyanebben a pillanatban további 61-et kíván „beszámlázni” a képviselőház felé). Hogy az összeg nagyságát érzékeltessük, az Eu első közös hitele (750 Mrd), amiből mind a 27 tagország újraindítását tervezték megoldani hét év alatt, alig ötszöröse a (kétéves) ukrajnai támogatásoknak. Hogy előbbi nagyobb részét a mai napig nem látták a jótállók, tehát mi, uniós polgárok, azért van, mert nekünk meg kell felelni bizonyos feltételeknek, amikre – mint a kifizetésekből látni (szeptember végéig mindössze 153 milliárdot hagytak jóvá) –, képtelenek vagyunk (Magyarország például semminek nem felel meg, mint tudjuk).

 

Ennek fényében igen meglepő, hogy Ukrajna egy háború kellős közepén is teljesíti a tagjelöltség feltételeit, miközben más államok, jellemzően a Balkánon, erre 10-20-30 év alatt sem voltak képesek. Fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon mindenki teljesen meghülyült-e a nyugati fővárosokban, vagy – számolva a választói közönnyel és a keresztény lelkiismerettel, ez esetben is elegendőnek tartják az orbánkrampusz-technika faékével kiszúrni a szemünket. De a régi bölcsesség szerint mindenki megérdemli a vezetőket, akiket választ magának.

 

Megtörték az EU piacát

 

Ha kimozdulva mainstream-párti komfortzónánkból, mindezek ellenére mégis megpróbálunk a saját fejünkkel gondolkodni, csak két következtetésre juthatunk.

 

Az első, hogy megpróbálunk okosan, magunkért cselekedni. Erre az EU, mint 27 ország rettentő nagy piaca, adna némi lehetőséget, de ezek hasznosításához szembe kell néznünk a tényekkel, mindenekelőtt azzal, hogy a háború nem áll jól.

 

Az egyik legnagyobb támasz, a lengyelek, elbukták a választást, és egyre inkább úgy néz ki, hogy épp a háború korlátlan támogatása miatt kezd elegük lenni. Annyival jobban a hőbörgő brüsszeli liberálisoknál, amennyivel közelebb laknak az ukrán határhoz. Közben azok, akik békekötés helyett fenntartották a háborút: az USA és Nagy-Britannia – kimaradnak annak következményeiből. Amikor Boris Johnson miniszterelnök rávette a zöld(fülű) Zelenszkijt, hogy álljon bele a harcba, épp két éve múlt annak, hogy a TPIP-megállapodások kisiklása rést ütött az amerikai bigtech cégek profittervein. Biztos, hogy véletlenül történt így (a háború), ugye? Nem tudjuk. De ha akkor és úgy nem, itt és így sikerült megtörniük az EU piacát, és gyakorlatilag akármennyiért eladni egyébként eladhatatlan termékeiket (lásd palagáz), sőt, lenullázni korábbi szövetségesüket.

 

Az USA Ukrajna támogatásával saját magát pénzeli

 

Az USA (eddigi) százmilliárdos támogatásának 90%-a az amerikai hadiiparba folyik vissza. Mert ott van, itt meg nincs. Mert, mint tudjuk, az USA szállítja a fegyvert, mi pedig finanszírozzuk a működést. És az hova folyik? A lefolyóba. Hihetetlen, hogy ezeket a feltételeket anélkül veszi tudomásul az Unió, hogy akár csak rámutatna az ebből eredő különbségekre, feltárná előttünk vagy a szövetségeseink előtt a következményeket. Felesleges is, hisz ők tudják. Csak mi nem, akik elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy adót fizessünk, és a valóság helyett azt hallgassuk, hogy a magyarok milyen összeférhetetlenek. Mert akár ha azok is, itt nagyságrendi különbségekről van szó! Elszámolás? Nincs. Nem elérhető. Úgy tűnik, a Hamasz-támogatások mintájára, itt sem cél, sem nem feladat kontrollálni a 140 milliárdot. De a magyar 10-et, azt igen is, kötelező!

 

Kép forrása: SITA

 

Apropó, milliárdok! Nem brüsszeli számítások szerint, ha Ukrajna tagjává válik az EU-nak, ciklusonként 183 milliárd euro felzárkóztatási pénz illeti meg. Ne tessék csodálkozni, nyilvánvalóan a 28 tagú EU legszegényebb országa lesz. S mivel igen nagy, ezzel párhuzamosan, a jelen feltételek mellett gyakorlatilag mindenki más nettó befizetővé válik! Azám! A magyar fuvarozók futásteljesítménye az EU fuvarozói támogatása amiatt 4%-kal csökkent, miközben az ukrán tranzit, amit eredetileg humanitárius okokból engedélyezett az EU, 30%-kal nőtt! Emlékeznek még a Nagy Francia Irgumburgumra, amikor arra kényszerítették a kelet-európai fuvarozókat, hogy Nyugat-Európa útjain haladva nyugati napidíjakat fizessenek a sofőröknek? Nos, ilyen kérem a nyugati egyenlőség! És akkor az EU komplett mezőgazdasági ellehetetlenüléséről, ami százezrek megélhetését biztosítja, még szó sem esett.

 

Ilyen az európai értékek szövevényes hálózata is. Amint emlékszünk, a lengyel bírósági átalakítások oly mértékben „mentek szembe” ezzel az „igen objektív” esélyegyenlőségi lózunggal, hogy esélyük nem volt hozzáférni a pénzükhöz. De elég volt leszavazni Morawieckit, máris feleslegessé vált az összes törvényátalakítási cécó, amihez a kifizetéseket korábban kötötték: novemberben Lengyelország, évek hiábavaló alkudozása után, hirtelen kapott 5 milliárd előleget! „Eddig azért blokkolták a pénzeket, mert mindannyian azt állították a Bizottságban, hogy módosítani kell a bírósági törvényeket. A választások után kiderült, hogy semmilyen törvényt nem változtattak, mégis feloldották a zárolást” – mondta Patryk Jaki lengyel képviselő az európai parlamentben. De szép is ez a jogállamiság! Úgy hívják: helyreállítás és rezilienciaépítés.

 

Az utolsó munkavállalók a mi gyerekeink lesznek

 

A 750 milliárdos hitelt – erről nem szívesen beszélnek – 2030 és 2050 között kell visszafizetni. A végére előreláthatóan felére csökken az EU „őshonos” munkavállalóinak száma, amit majd migránskezek szorgalmas munkája egyenlít ki. Ha mégsem, akkor azok az európaiak, akik munkavállalói korban lesznek, fejenként 12.000-16.000 euro visszafizetési kötelezettséget készíthetnek a karácsonyfa alá. Nyugdíjuk nem lesz, mert addigra a jóléti állam is összeomlik a dologtalanok eltartásának súlya alatt. Ne tévedjünk: azok az utolsó munkavállalók a mi gyermekeink lesznek! Akiknek a mi butaságunk ágyazza meg a jövőjét. – Persze nem olyan nagy baj ez, majd nem vesznek autót. Gyalog járni úgyis egészséges – meg a gyerekeiket se kell iskolába vinni, mert nekünk már nem lesznek unokáink. A jövő olyan luxus, amivel az Unió nem tervez. Az Ukrajnának szánt hitelek dobnak még majd úgy 4000-et ezen a tizenkettőn. Egyelőre.

 

Ugyanakkor az orosz gazdaság kilábalása a szankciós árokból egyre nyilvánvalóbb. Tavaly februárban az europódák még hittek a szankcióanakonda folytatásában – de ma már csak ötlet híján képtelenek lemondani az eszközről, ami láthatóan nem vált be. Ez a leghangosabb vészcsengő, azonban a nagyothalló Öreg Kontinens már nem hall meg. Az orosz túlélés ugyanis a Nyugat kihagyhatóságának cáfolhatatlan bizonyítéka. Ami korábban elképzelhetetlen volt, a Globális Dél simán kivédte a (zsugorodó) nyugati befolyás (katonai és ipari teljesítmény) oktrojációs hullámait, és saját lábára állt. Harminc éve még a nyugat kezében összpontosultak a kereskedelemi bruttóregisztertonnák., ma: Kínáéban. És a kínai hajók nem nyikorognak az orosz olaj súlya alatt. Elkésett ez a felemás harciasság: már nem tudta kifogni a szelet a Dél vitorláiból, nem tudta megelőzni további erősödésüket. Hogy a folyamat az USÁ-ra is hatással van, mi sem mutatja jobban, mint az izraeli háború kitörése. Egyre nyitottabb a kérdés: vajon elég lesz-e a Földközi-tengeren látott erődemonstráció egy progresszív tajvani választási győzelem esetén is?

 

A felsorolt tények persze még a kényelmében elsatnyult nyugaton is kérdéseket szülnek. De ha lehet, csak annál ijesztőbb, hogy az elégedetlenség csatornáit milyen totálisan blokkolja a progresszív mainstream. Elég a spanyol kormányalakítást nézni, ahol érvényesül a megszokott, francia (RN), német (AfD) minta. Félreértések elkerülése végett: nem az a baj, hogy nem Le Pen az elnök, hanem az, hogy egyetlen javaslatuk sem kerülhet asztalra, egyetlen várakozásuk sem teljesülhet. A spanyol VOX is hiába győztes a választásokon, 116 (?) nap után ugyanaz a Sánchez alakított kormányt, aki eddig vezette az országot. Még a Kanári-szigetekről is be kellett vonnia egy pártot, hogy 179/171-re felülmúlhassa ellenfelét (ERC, Junts (Katalónia); PNV és EH Bilu (Baszkföld); BNG (Galícia); és a Coalicion Canaria (Kanári-szigetek).

 

Relatív európai értékel

 

Ami a nagyobb baj, hogy a katalánok feltétele a legalább is alkotmányellenesnek tűnő amnesztia volt, amit Sánchez teljesített. Szüksége lett Carles Puigdemont-ra és társaira, akik korábban „a spanyol nemzet felbonthatatlan egysége és a spanyolok közös hazájának oszthatatlansága” ellen szervezett sikeres függetlenségi népszavazás miatt a spanyol bíróság európai elfogatóparancsot adott ki. Mivel most kellenek, a „hiba” megbocsátva. Annak ellenére, hogy Puigdemont már a koalíciókötés napján nyíltan beszélt Sánchez leváltásáról. 2017-ben még az alkotmány betűje volt a fontos – de ma, hogy a kormányzásról kellett volna lemondani, már nem az. Manfred Weber, az EPP sziklajellemű elnöke és az Értékek Megvesztegethetetlen Őre a megállapodás kapcsán fel is szólította az Európai Bizottságot, hogy „vizsgálja meg, hogy a Pedro Sánchez spanyol szocialista miniszterelnök és a Carles Puigdemont európai parlamenti képviselő által vezetett katalán szeparatista Junts (NA) párt közötti megállapodás feltételei egyértelműen sértik-e a jogállamiság és a hatalommegosztás elvét”. Az EB ezt meg is fogja tenni! És így kiderül majd, hogy nem.

 

Nem egyértelműen. És ezzel vége is lesz. Így kell kezelni az európai értékeket, ha nem magyar kereszténydemokrata, hanem európai szocialista az ember. És így kell elhallgattatni és láthatatlanná tenni a szuverenistákat, akik képviselet és érdekérvényesítés híján egyre többen lesznek. Ezért fognak kitörni az EU-s országok polgárháborúi, vagy megalakulni weimari köztársaságai. Mert amíg ez a lelketlen monszantós elit blokkolja a győztes szuverenista pártokat, amíg az elégedetlenség bennszorul a „demokratikus” rendszerekben, csak nőhet a feszültség.

 

A másik választás, hogy körömszakadtáig támogatnunk kell Ukrajnát. Ennek egyetlen oka lehet: az Oroszországtól való félelem. És erre egyre több okunk is van! Főképp az, hogy fogy a pénzünk és fogynak az ukránok is. A háborús héják meg, mintha a veszély láttán szárnyrakelnének, miközben mi magunkra maradunk itt, a kerítés mellett. 

 

Mi leszünk a XXI. század vesztesei

 

És mivel harcolni nem akarunk, mondjuk ki: sokkal jobb, ha az ukrán férfiak halnak meg, mintha nekünk kell, vagy a mi gyerekeinknek! Vagy Ön menne a frontra? Esetleg a fiát küldené? Hol is volt, hogy a minap meghalt Gal Eizenkot, a vezérkari főnök fia? Jaaaa, az nem Ukrajnában történt… hanem Izraelben! Ahol egy nap alatt 400.000 vonultak be. Harcolni! Mi meg – sajnáljuk az ukránokat, csak a béke szóba ne kerüljön. Inkább ők, mint mi! Inkább vállaljuk gyerekeink eladósítását, mint a békekötést!

 

Mondjuk ki, hogy el vagyunk készülve életszínvonalunk csökkenésére. Mondjuk azt, hogy teszünk arra, hogy az egész világ elhúz mellettünk, és ellenségeink éppúgy minket fosztogatnak, mint a barátaink. Vegyük tudomásul, hogy az afrikai népesedési boom kezelésére nem jutnak forrásaink. Mondjuk ki, hogy lemondunk a zöld átállásról és tudatában vagyunk annak, hogy ha elöljáróink háborúra költik az adónkat, akkor biztosan nem tudjuk kezelni a ránk zúduló migránsokat. Mondjuk azt, hogy tudjuk: mi leszünk a XXI. század vesztesei.

 

És térjünk észre, még mielőtt a lengyel-ukrán hadsereg helyett az orosz marad „munka nélkül” keleti határainkon!

 

És ne képzeljük, hogy nem ez történhet meg!

 

Micskó András

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.