Nyitókép: MTI

 

A Frontex igazgatója a CPAC Hungary-n

 

Az ember, ha itt született – és elég régen –, pontosan emlékszik, mikor kellett utoljára megválogatnia szavait. Pontosan tudja, hogy Gustáv Husákot H1G-zni nem lett volna veszélytelen mutatvány!

 

 hirdetes_810x300  

Fabrice Leggeri nem kelet-európai. Francia. Mégis azzal nyitotta beszédét Budapesten, hogy micsoda jó, hogy végre szabadon beszélhet. Úgy fogalmazott, „örül, hogy élvezheti a szólásszabadságot”. Leggeri, aki a Frontex parancsnoka volt, a CPAC Hungary-n határkérdésekről beszélt. Az EU határainak védelméről. Szabadon.

 

A határok, mondta, azért fontosak, mert azok saját identitásunk határai is.

 

És ki ne értené ezt Közép-Európában, ahol az elmúlt száz évben jóakaróink új meg új határokkal leptek meg bennünket? Azzal, hogy a mi „igazi” identitásunk csakis új határok között képzelhető el?”

 

Ugyanazok a jóakarók, tehetjük hozzá, most arról győzködik ugyanezeket a népeket, hogy a határkérdés egy avítt butaság – kivéve persze Ukrajnában. Ott igenis progresszív. De itt! Itt az a progresszív, ha vállon veregetjük a migránsokat, tárt karokkal, nyitott szívvel és pénztárcával fogadjuk őket – ha ugyan az ukránok hagytak benne valamit. Miközben, mondja Leggeri, jó, ha 10 százalékuk menekült. Fabrice Leggeri a francia Nemzeti Tömörülés tagja. Igen, ez Le Pen pártja. És képzeljék, 2015-től 2022-ig a Frontex vezetője lehetett. Ez egy Fideszes esetében elképzelhetetlen volna!

 

Leggeri azt mondta: „Brüsszelben nem tartják fontosnak az EU határainak védelmét. Miközben a szervezet feladata az unió egységének védelme és segítése volna, egyáltalán nem igyekszik e közösség intaktságának megőrzésére”.

 

 

Budapest, 2024. április 25.
Fabrice Leggeri, az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex korábbi igazgatója beszédet mond a kétnapos Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Hungary) elsõ napján a Millenárison 2024. április 25-én.
MTI/Bruzák Noémi

 

Meséli, hogy egy” migrációs biztos azt kérdezte tőle: „Csak nem egyenruhákkal és fegyverekkel készülsz a határvédelemre? Nem ez a feladatod. Ha tetszik, ha nem, üdvözöld a migránsokat, köszöntsd őket szeretettel, ne fegyverekkel! Mert Európa egy nyitott kontinens. És habár határőr vagy, feladatod a migránsok beengedése!”

 

Ylva Johansson matematika-fizika tanár, kommunista. Az EU Belügyi- és Migrációs Biztosa

 

A tanári diploma megszerzése után 1988-ban belép a svéd kommunista pártba (VPK). A VPK-ban önkormányzati képviselőségig jut, de négy év után otthagyja őket. Átlép a kormányzó Szocdemekhez. Iskolaügyi, majd foglalkoztatási miniszter. Munkaügyi miniszterként (2014-) azt a célt tűzték ki, hogy Svédországban legyen a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta az EU-ban. Kitartó munkájának köszönhetően a munkanélküliség Svédországon 2019-re Svédország a munkanélküliségi rangsorban 6,2%-os munkanélküliségi rátával a 18 helyre csúszott vissza.

 

Belbiztonsági feladatokkal nem foglalkozik, migrációval igen: A 2019 októberében tartott biztosi meghallgatáson Johanssont arról kérdezték, hogy a csoportos bűnözéssel és a migrációval kapcsolatos svéd politikát exportálja-e az EU szintjére. Johansson azt válaszolta, hogy „büszke, hogy Svédország ennyi menekültet fogadott be”.

 

Kinevezése során felmerül, hogy partnere, Erik Åsbrink korábbi pénzügyminiszter, aki később üzleti tanácsadó cégét, az Åsbrink & Far AB-t vezette , amely „Svédországban és nemzetközi szinten pénzügyekre, tanácsadásra, előadásokra, könyv- és cikkírásra összpontosítva. Társasága emellett értékpapír-kezelést és kapcsolódó műveleteket is végzett.” A 2011-től a Goldman Sachs tanácsadója „Svédország és az északi régió üzleti fejlesztési lehetőséginek tárgyában”. „Az alapos értékelésnek meg kell határoznia, hogy [Åsbrink] cége tanácsot ad-e a vállalatoknak az EU-politikával kapcsolatban, és van-e átfedése Johansson jövőbeli munkájával. Sajnos a Jogi Bizottság képviselői úgy döntöttek, hogy nem teszik fel ezeket a kérdéseket, és Johanssont felmentették.”

 

„A brüsszeli buborék hamis narratívája szerint – mondta Leggeri – erkölcstelen gaztett számonkérni vagy kiutasítani a migránsokat. Az ezzel szembeszálló egyes nemzetállamok pedig embertelenek. Ezek az unió értékei, amiket meg kell védeni, s aki mást gondol, az szemben áll az unió értékeivel.” – ismerős, ugye?

 

„ De, – folytatja, – ez az álszent narratíva ennél is tovább megy! A Frontex új menedzsmentje azt mondja, operatív szempontból lehetetlen a határok védelme és ellenőrzése. Az egyetlen lehetséges dolog, hogy megszámláljuk és lehetőség szerint [!] nyilvántartásba vegyük a beérkezőket.

 

Fabrice Leggeri. Kép forrása: euractiv.com

 

Az Uniónak van egy határozata, mely kimondja, hogy a tagországoknak meg kell akadályoznia az unió határain át történő illegális belépést.

Schengeni határellenőrzési kódex

6. cikk

Beutazási feltételek harmadik országok állampolgárai számára

(1) A tagállamok területén történő, bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó tervezett tartózkodás esetén, figyelembe véve a megelőző 180 napos időszak minden egyes tartózkodási napját, a harmadik országok állampolgáraira a következő beutazási feltételek vonatkoznak:

a) aki olyan, érvényes határátlépésre feljogosító úti okmánnyal rendelkezik, amely megfelel a következő kritériumoknak:

i. érvényessége legalább három hónappal meghaladja a tagállamok területéről történő tervezett távozás időpontját. Sürgős és indokolt esetben azonban e kötelezettségtől el lehet tekinteni;

ii. a megelőző tíz éven belül bocsátották ki;

b) érvényes vízummal rendelkeznek, amennyiben az szükséges az 539/2001/EK tanácsi rendelet (5) értelmében, kivéve, ha érvényes tartózkodási engedéllyel vagy érvényes hosszú távú tartózkodásra jogosító vízummal rendelkeznek;

c) igazolják a tervezett tartózkodás célját és körülményeit, és megfelelő anyagi fedezettel rendelkeznek mind a tervezett tartózkodás időtartamára, mind pedig a származási országba való visszatéréshez vagy egy olyan harmadik országba történő átutazáshoz, ahová őket biztosan beengedik, illetve képesek ezt a fedezetet jogszerűen biztosítani;

d) nem állnak beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt a SIS-ben;

e) NEM JELENTENEK VESZÉLYT A TAGÁLLAMOK KÖZRENDJÉRE, BELSŐ BIZTONSÁGÁRA, közegészségügyére vagy nemzetközi kapcsolataira, különösen nem állnak a tagállamok nemzeti adatbázisaiban szereplő ugyanezen okok miatt beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt.

 

De az NGO-k azzal érvelnek, hogy ha van egy százas nagyságrendű csoport, nem tudható, nincs-e köztük egy [!] vagy több valódi menekült – ezért mindet be kell engedni. Nyilván mindenki tudja, hogy a menedékkérelemnek szintén megvan a legális útja – ami azonban nem az ellenőrizetlen bebocsátás!

 

FILE – This undated handout image provided by Greece’s coast guard on Wednesday, June 14, 2023, shows scores of people on a battered fishing boat that later capsized and sank off southern Greece. The European Union’s administrative watchdog called Wednesday Feb. 28, 2024 for a change to Europe’s search and rescue rules following an inquiry into last year’s sinking of a rusty fishing boat, the Adriana, carrying hundreds of migrants while traveling from Libya to Italy. (Hellenic Coast Guard via AP, File)

 

Igazgatóságom alatt megtudtam, hogy szervezetem tagjainak egy csoportja kézikönyvet dolgozott ki határőreink részére. Az első fejezet arról szólt, hogy ők, mint az Unió új alkalmazottai, amikor vállalták ezt a határőrizeti feladatot, azt hihettétek, hogy rendfenntartók lesztek. De kutatások támasztják alá, hogy ebben a munkakörben könnyen erőszakossá és rasszistává válhatnak! Mi azonban meg fogunk védeni benneteket saját magatoktól! A bekezdést azonnal töröltem a brosúrából.

 

Fabrice Leggeri – Közszolgálati egyetemet végzett történész.

 

Hazájában, a migránsokkal erősen terhelt Franciaországban 1996-2014-ig belügyi és hadügyninisztériumi pozíciókat töltött be. 2015-től a Frontex Igazgatója. 2019 decemberében, az új bizottság egyik első lépéseként, új szabályozást léptettek hatályba a Frontexre vonatkozóan, mely ugyan megduplázta a szervezet létszámát, de megnyirbálta hatásköreit, jóformán a migránsok fogadására és elosztására korlátozva azt.

 

A Leggeri elleni hadjárat azonnal megkezdődőt. Már 2020-ban újságírói nyomozások mutattak rá a Frontexnek menedékkérők Törökország felé történő visszaszorításában játszott szerepéről. Micsoda véletlen ,Ylva Johansson európai biztos vizsgálatot kért a jelentések ügyében. Megállapították, hogy Leggeri nem vette fel azt a 40 munkatársat, akinek dolga az ügynökség tevékenységének emberjogi felügyelete lett volna! Ezzel szemben 2017 és 2019 között a Frontex 108 vállalattal, 10 kutatóközponttal vagy agytröszttel, 15 egyetemmel és egy nem kormányzati szervezettel, melyek „a fegyver-, megfigyelési és biometrikus iparágat képviselik”.

 

A vizsgálat szerint a probléma az volt, hogy a cégek kb. fele nem szerepelt az EU lobbisták listájána. A valóságban azonban az, hogy felsoroltak közt emberi jogi szervezetek nem voltak találhatóak. Leggeri túl patriótának bizonyult. Mennie kellett.

 

A határoknak ez a látható lebontását támogatja az EU-ban a woke-ideológia. Ami azt mondja, ezek a határvédők valójában identitásvédők! – És ez így is van. De… mi a probléma a mi identitásunkkal? Talán nekünk nem lehet?

 

Hölgyim és Uraim – zárja beszédét Fabrice Leggeri – júniusban választások lesznek. És sok olyan tagot kell a parlamentbe választani, aki harcol ez ellen az ideológia ellen. Hogy újra büszkék lehessünk az identitásunkra, a nemzetünkre és a civilizációnkra!

 

Micskó András

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.