Nyitókép: SITA

 

„Quidquid id est, Timeo Danaos et dona ferentes”

„Bármi is ez, félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.”

Vergilius Aeneis

 

2023. december 13-án Andrzej Duda államfő előtt letette a hivatali esküt Donald Tusk miniszterelnök és kormányának 26 tagja. Egy hétre rá, december 20-án elnémult a lengyel közszolgálati tévé. Ez a tény pontosan jelzi, hogy a baloldali kormány mennyire hatásosnak – azaz számukra károsnak – ítélte működését!

 

A műsorszolgáltató „lekapcsolása”, mint emlékezetes, erőszakkal történt, tekintet nélkül a hatályos törvények és a legelemibb emberi jogi normák betartására. A dolgozókkal szemben fizikai kényszert alkalmaztak. Mint mondták, erre a törvényes rend mielőbbi helyreállítása miatt volt szükség. Az intézkedés elrendelője Bartłomiej Sienkiewicz volt. 1990-2002 között alezredes, az Állami Védelmi Hivatal tisztje, később belügyminiszter és titkosszolgálati koordinátor. Nem utolsó sorban pedig a nagy író, Henryk Sienkiewicz dédunokája.

 

Tragikus és groteszk, hogy míg a dédapa a lengyel függetlenség krónikása volt, a dédunoka épp országa nyugati uralom alá hajlításának élharcosa lett.

 

2024. január 9-én letartóztatták Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de még 2015-ben elnöki kegyelemben részesített képviselőit, mégpedig a lengyel elnöki palotában. Az intézkedés foganatosítói a főügyész, Adam Bodnar és a Tusk-kormány igazságügyi minisztere – Adam Bodnar. Ha egy ilyen egyszemélyi hatalomkoncentrációt az Orbán-kormány valósítana meg, az a Bizottság többségénél azonnali szédülést, többeknél rosszullétet váltana ki.

 

 

A letartóztatás előjátékaként (micsoda véletlen!) 2023 decemberében a bíróság újra letöltendő szabadságvesztésre ítélte a két képviselőt, akiket a Andrzej Duda ugyanebben az ügyben már 9 évvel korábban elnöki kegyelemben részesített!

 

A velük szemben megfogalmazott vádak a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) élén elkövetett hatáskörtúllépésről (!) szóltak. Tehát nem a jobboldallal szemben szokásos, korrupciós cselekmény elkövetésével gyanúsították meg őket, hanem épphogy az ilyenek felkutatása közepette 2007-ben (!) elkövetett túlkapásokkal. Kérdezem: ha a PiS miniszterei kutattak, vajon ki ellen folyt nyomozás? – Igen! Nyilván progresszív érdekeltségek és személyek ellen! Ezért kell most lakolniuk!

 

A decemberi ítélet nyomán a szejm új elnöke mégis megfosztotta Kaminskit és Wasikot képviselői mandátumától és ezzel mentelmi joguktól. A két képviselő jogfosztásuk törvényességi felülvizsgálatát kérték a legfelsőbb bíróság rendkívül ellenőrzések ügyeivel megbízott kamarájától. A január 5-én, a letartóztatás előtt 4 nappal – a kamara érvénytelennek is ítélte a képviselők mentelmi jogának megvonását. Az ennek tudatában foganatosított letartóztatás tehát többszörösen szimbolikus:

 

  • mert a szimbolikusan védett térnek minősülő elnöki palotában történt meg (ami jelenleg is a PiS által kinevezett Andrzej Duda elnök hivatala);

 

  • mert foganatosításának pillanatában jogilag legalább is vitatott volt annak törvényszerűsége;

 

  • de mindenekelőtt, mert a Tusk-kormány ezzel jelezte a társadalom felé, hogy az új kormány a politikai (és gazdasági) ellenfeleivel szemben nem érzi kötelességének a törvényesség betartását.

 

Vicces, hogy bár Donald Tusk baloldali kormányfő bűnözőnek nevezte politikai ellenfeleit, két héttel később, 24-én az elnöki kegyelemre hivatkozva mégis szabadon engedték a két jobboldali ellenzéki politikust. Ennek egyik oka bizonyára a Jog és Igazságosság Párt több tízezer szimpatizánsának három nappal a letartóztatást követő tiltakozása volt Varsó központjában, pontosan a Donald Tusk vezette új lengyel kormány e két ügyben foganatosított intézkedései miatt.

 

Andrzej Duda elnök mindkét ügyben Vera Jourovához, az Unió átláthatóságért és értékekért felelős biztosához fordult, hangoztatva, hogy az Európai Bizottság nem tesz semmit a jelenlegi lengyel kormány kirívó jogsértései ellen. Vera Jourová mindkétszer egyedi esetnek nevezte a képviselők bebörtönzését, ami ennél fogva további intézkedést nem igényel. Persze, ha Morawiecki csinált volna ilyeneket, az más megítélés alá esne. – Ja, ezt nem mondta!

 

Kép forrása: Körkép.sk

 

Brüsszel mégsem maradt egészen közömbös a lengyel intézkedésekkel kapcsolatban! Bár Tusk még csak egy „akcióterv” kidolgozásánál tartott, és egyetlen vitatott törvényt sem írt még újra a Lengyel Köztársaság Gyűlése (Sejm Rzeczypospolitej Polskiej), 2024.03.12-én az Európai Unió mégis 137 milliárd eurót szabadított fel Lengyelország számára! Tusk három hónap alatt, két poháralátéttel elérte, amit a PiS nyolc év alatt nem tudott: helyreállította a lengyel jogállamiságot!

 

Az Európai Bizottság pedig május 6-ára már véglegesítette az uniós szerződések 7-es cikke szerinti, Lengyelországgal szembeni (jogállamisági) eljárással összefüggő elemzését is, és úgy ítélte meg, hogy már nem áll fenn „egyértelműen” a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért az eljárást – le kívánja zárni.

 

Amikor már a kereszt is zavaró II. János Pál pápa hazájában

 

Hogy nem tévedtek, annak egyértelmű bizonyítéka, hogy két napra rá, 2024. május 8-án Rafał Trzaskowski varsói polgármester, a „Szabad Városok Szövetsége” megalakítója – ugyan, ki tudja, hogy mi ez? – kihirdette napok alatt hírhedté vált, „Az egyenlő bánásmód normáinak a Fővárosi Hivatalban történő bevezetéséről” szóló rendeletét. A rendelet 4. pontja, a híres, keresztről szóló rész kimondja:

 

A nyilvánosság számára hozzáférhető irodaházakban, illetve az irodaház által szervezett rendezvényeken nem helyeznek el szimbólumokat (pl. falakon, asztalokon stb.). A nyilvánosság számára hozzáférhető épületekben és az iroda által szervezett rendezvényeken a helyiségekben nem helyeznek el valamilyen vallásra vagy meggyőződésre utaló szimbólumokat (pl. falakon, íróasztalokon).

 

Ez nem vonatkozik a falakon vagy az asztalokon viselt vallási szimbólumokra, nem vonatkozik azokra a vallási szimbólumokra, amelyeket az irodában dolgozó személyek személyes használatában állnak, pl. medál, tetoválás, karszalag formájában.

 

Az iroda által szervezett rendezvények világi jellegűek, azaz nem tartalmaznak vallási elemeket, pl. ima, istentisztelet, felszentelés.

 

 

Mint látható, a szövegben sehol nem írják le a „kereszt” szót. De a polgármester érvelése szerint „Lengyelország világi állam és Varsó a fővárosa”. – Nem tudom, hány személyt zavart eddig egy-egy, itt-ott fellelhető kereszt a város irodáiban, egy magát 90 %-ban kereszténynek valló, 40 %-ban templomjáró országban, de azt igen, hogy ezek a hívek egyetlen szót sem szóltak az irodák többségéből eddig is hiányzó kereszt miatt, sem pedig a nyilván mindnyájukat zavaró pride-felvonulások ellen. A semlegesség jegyében.

 

 

A transznemű személyek megjelenése eltérhet a hivatalos dokumentumokban rögzített, a nemhez kapcsolódó sztereotip elképzelésektől. Őket (?) az általuk megjelölt névvel vagy nemi névmással kell megszólítani. A nem bináris személyt meg kell kérdezni az általa preferált névmásról.”

 

Nem tudom azt sem, hitte-e bárki eddig, hogy a lengyel állam nem világi, és mennyivel lett ettől a rendelettől még világibb, sőt nagyvilági, vagy egyenesen európai, de az biztos, hogy ez a döntés az előző ügyekkel szemben már nemcsak a politikai ellenfelek, hanem a tradíciók felszámolásáról is szól. A PiS közhatalmi státuszának lebontása után, a hagyományos lengyel önkép teljes felszámolására indított hadjárat megindítását jelzi.

 

Íme, kérem! Szavazzon a baloldalra, rögtön semleges polgárrá változtatják! Hisz Trzaskowski már 2018 novembere óta polgármester, mégis csak most hozakodott elő ezzel a rendelettel! Mert most alkalmas az idő, főképp pedig elég az erő, hogy érett és felelős, tehát steril és uniform polgárrá tegyék a lengyeleket. Olyasvalakikké, akiket nem kötnek többé identitásuk szuverenitásra hajlamosító gyökerei!

 

S bár ugyanaz a Szejm-elnök, Szymon Hołownia, aki megfosztotta mandátumától Kaminskit és Wasikot, ez esetben bevallotta, hogy nem ismeri a polgármester döntésének jogalapját, a rendelet megszületett. Megnyugodhat minden brüsszeli unionista. Láthatják, hogy a Tuskkal megerősített Trzaskowski tudja a dolgát, és erős szövetségesek a lengyel identitás felszámolásában.

 

Kép forrása: Körkép.sk

 

Mások, mint Łukasz Bernaciński, a Łódźi Egyetem munkatársa szerint azonban, a főváros polgármesterének rendelete sérti az alkotmányosan garantált lelkiismereti és vallásszabadságot. A közmédia és a letartóztatások kapcsán azonban láthattuk, az ilyen vélemények: falra hányt borsó. Bár vethetnek fel alkotmányos és lelkiismereti kérdéseket, de épp attól „egyediek”, hogy a közösség felszámolásáról szólnak, és mint ilyenek, Brüsszel részéről „nem igényelnek további intézkedéseket”.

 

Érdekes, hogy a Tusk-kormány máris elérkezettnek látja az időt a status quo konszolidálására. A PiS-mentesítés „végrehajtóit” már júniusban a biztonságos brüsszeli inkubátorba készülnek menekíteni. E hó 21-én, kedden, lemondott Bartlomiej Sienkiewicz lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter, azzal indokolva döntését, hogy a lengyel kormánykoalíciót vezető Polgári Platform (PO) szerdán jóváhagyta képviselői jelöltségét a júniusi európai parlamenti választásokra. A PO bejelentette: a választáson három hivatalban lévő miniszter is indul. Sienkiewicz-en kívül Marcin Kierwinski belügy- és közigazgatási miniszter és Borys Budka állami vagyonügyi miniszter is jelölt lesz. Úgy látszik, Lengyelországnak vége.

 

Micskó András

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 11 olvasónak tetszik ez a cikk.