Király Zsolt: Magyar Szövetség – Mi értelme ilyen helyzetben a „tisztújításnak“?

Nyitókép: Facebook, Magyar Szövetség

Elvileg alig egy hónap múlva tisztújító kongresszust tart a Magyar Szövetség. A sorozatban hat parlamenti, illetve európai parlamenti megmérettetésen elbukott párt újra nekifut, hogy egy új csapatot állítson össze. Aki aztán, ha majd mindent ugyanúgy tesz mint eddig, hetedszer is elhasal a pozsonyi, vagy a brüsszeli küszöbön. Vagy esetleg a képviselet maradékával beáll valamelyik szlovák párt sorai közé. Jó esetben. Rossz esetben még idén felbomlik az egész, és országos szinten megy mindenki, amerre lát. Ki a progresszívok, ki a Smer, ki a Hlas, ki a maradék közé.

Erről szól jelen pillanatban a kulisszák mögötti helyezkedés. Mindenki bőszen lobbizik, méri fel a terepet, ígérget. Hogy majd, ha az adott személyt ilyen meg olyan elnöknek megválasztják, akkor ő ilyen meg olyan alelnök, elnökségi tag, „befutó helyen“ induló „csúcspolitikus“ lehet.

Ebből többet nem kérnek

A választópolgár pedig csak nézi (olvassa) mi történik, és egyre inkább egyetlen dologban biztos csak. Hogy köszöni szépen, de ő ebből többet nem kér. Mert eleve vicc az egész. Vajon emlékeznek még politikusaink a választásokkor megfogalmazott választói aggályokra? Hogy hahó, ébresztő, kevés amit kínáltok. Már ha egyáltalán tudjuk, mit is szeretnétek.

Hiszen a Magyar Szövetség a gyűjtőpárti illúziónak megfelelve annyi mindent nem mondhatott ki, amit mások kimondtak, hogy lényegében a szlovák pártoknak kampányolt. Akik kimondták helyettük. Ki globalista, ki szuverenista nyelvezettel, de kimondta. Értő fülekre találva a magyarok között is.

A Magyar Szövetség mára letornázta magát arra a szintre, hogy immár nemcsak a felvidéki magyarság egészét, de annak többségét sem képviseli. Ezért bukja el sorra az országos választásokat, vagy az EP-t. Ezért alacsonyabb a magyarlakta területeken a választási részvétel, mint északon, ezért nyerhet Fico pártja immár Dunaszerdahelyen is.

Mi értelme egyáltalán a kongresszusnak?

Mert hiába van 8,5 százaléknyi magyar az országban, ebből legfeljebb alig 30-40 százalék szavaz a magyar képviseletre. Ez a szám pedig egyre csökken. Hitelességi problémák miatt. Mára oda jutottak, hogy Gyimesi György érkezése nélkül a 3 százalék fölötti (és az életben maradáshoz szükséges állami eurómilliók) eredmény sem lett volna meg.

Adja magát a kérdés: Mi értelme ilyen helyzetben egyáltalán tisztújító kongresszust tartani?

Király Zsolt: Amikor a nulla számonkéri a nullát – Simon nekiment Ravasznak

Mert ami miatt érdemes volna, arról még csak szó sem esik. Magyarán, hogy hogyan állítsuk talpra a felvidéki magyar közösséget. Azt, amit Bugár vezetésével és a felvidéki magyar oligarchia hathatós részvétele mellett szétvertek. Ez a munka lassú, gyötrelmes építkezést jelent. Ami teljesen más, mint ami a színfalak mögött most zajlik: a pozíciók újraosztása. Jelenleg arról szól a matek, hogy épp ki lesz az országos elnök, és kinek milyen pozíciót ígérnek azért, hogy őt válasszák. Ami a felvidéki átlagpolgár számára teljesen mindegy. Ők 60-70 százalékban már eddig is szlovák pártokra szavaztak, vagy inkább otthon maradtak.

Akiknek létkérdés

Természetesen, a tisztújítás létkérdés és hogy elhalasztják-e vagy megtartják szeptemberben, egyáltalán nem mindegy annak a néhány személynek, aki országos tisztségviselőként saját egyéni érdekei, polgári társulásának projektjeiért lobbizhat. Ilyen-olyan fesztiválszervezőként, “elemzőként“, saját gazdagodása jegyében. Mert leginkább ez a tisztújítás tétje a számukra.

Csakhogy a választóik számára ettől nem lesz olcsóbb a kenyér. Ettől csak a kiválasztottak tollasodnak tovább.

Király Zsolt: A felvidéki liberálisok már egymást marják. A közelgő kongresszus hasonló veszélyt rejt az egykori MKP tagjai számára is

Van értelme tehát ilyen helyzetben egyáltalán tisztújító kongresszust tartani? Az olvasót nem inkább az érdekelné, hogy mit kínálnak a tisztújításon induló jelöltek a választóiknak? Hogy mivel akarják megszólítani a közösséget, szlovák partnereiket, a közvéleményt? Mivel tudnak bekerülni majd a sajtóba? Milyen témáik, elképzeléseik vannak a jövőt illetően? Jobb helyeken erről nyilvános diskurzus zajlik, hiszen egy tisztújítás eleve választási kampány is. Amikor elő lehet állni a farbával, meg lehet szólítani a közösséget. Nem csak azt a néhány küldöttet a kongresszuson két szendvics majszolása között egy 10-15 perces, papírról felolvasott beszédben.

Ismeretlen Jolika, külföldön élő Petike és társaik

Képzeljük el, hogy a Fidesz egyszer csak előhúz a süllyesztőből egy ismeretlen Jolikát, akit eddig legfeljebb valamelyik helyi szervezet ismerhetett, mert nagyon finom fánkot süt. Vagy az ugyan ismertebb Petikét, aki kölyökként ugyan jól focizott a helyi csapatban, de jó ideje már külföldön él. Mire elég az ilyen előkészület, amikor a választási kampányban meg arról beszélünk nagy fellengősen, hogy összefogás, meg közösség, meg érdekképviselet.

Ha feltesszük ezeket a kérdéseket, általában hosszú csend a válasz. Mert ahol nincs következménye a történéseknek, ahol a választási eredmények (legyenek sikerek vagy sikertelenek) okait még csak ki sem értékelik, ott eleve nincs felelősségvállalás sem. Csak az ezerszer elkövetett hibák állandó körforgása.

Amíg nem vázolják a jövőképet, amíg nem fogalmaznak meg kézzelfogható stratégiát saját közösségük felé, addig teljesen öncélú bármiféle tisztújító kongresszust tartani néhány héten belül. Az ilyen felvetésre általában az a válaszuk, hogy majd pozícióból bemutatják a receptet. Csakhogy a recept nagyban az összetevőktől függ. Mert más lesz az eredmény, ha Világi Oszkár politikai rabszolgája (vagy valaki más, aki kiegyezik vele, nevezzük akár Lászlónak) kerül pozícióba. És megint más, ha  rajta kívüli szereplő.

Bábutologatás

Erről kellene, hogy szóljon a diskurzus egy hónappal a pozíciók újraosztása előtt. Ehelyett azonban csak a bábukat tologatják a sakktáblán.

A szlovákiai magyar érdekképviselet mára oda silányult, hogy országos szinten leginkább már csak önmagát képviseli. Ilyen körülmények között nem biztos, hogy van értelme szeptemberben tisztújító közgyűlést tartani. Mert egyszerűen nincs elvégezve a politikai munka!! Ehelyett inkább egy átmeneti vezetés – akár pártonkívüliekkel feltöltve, ha indokolt – kaphatna kötött mandátumot arra, hogy megtalálja a kiutat a zsákutcából. Ellenkező esetben csak újra és újra nekimennek a falnak a zsákutca végén.

A végső szó úgyis a választópolgáré. Aki minél később kap teret, minél később látja majd, hogy végre vele, az ő problémáival is foglalkoznak, annál hangosabban mond majd véleményt.

Az óra ketyeg. A szlovák pártok addigi is köszönik az újabb és újabb magyar választópolgárok tízezreit.

Király Zsolt