Zenés tüntetést szervezett Somorján szombat reggelre Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik zenekar frontembere a Deichmann üzlet elé, hogy így tiltakozzanak a magyarul beszélő alkalmazott elbocsátása ellen.

 

Kovács Koppány és Menyhárt Dodi a tiltakozáson (kép: felvidek.ma)
Kovács Koppány és Menyhárt Dodi a tiltakozáson (kép: felvidek.ma)

Az énekes, aki egyúttal a helyi Csemadok alelnöke és MKP-s önkormányzati képviselő, az interneten tett közzé felhívást zenésztársai felé, hogy egy szál hangszerrel, illetve énekhanggal menjenek ki az érintett Deichmann üzlet elé, és hangos magyar zenével tiltakozzanak a magyar nyelv kirekesztése ellen.

 

A tiltakozáson rajta kívül közreműködött Menyhárt Dodi, a Duna Folk Band és Németh Imre, valamint jelen volt mintegy kétszáz támogató, akik együtt énekeltek a zenészekkel. Menyhárt Dodi, a Kicsi Hang énekese megzenésített Babits és Radnóti verset adott elő, majd Kovács Koppánnyal énekeltek duóban. Hecht Éva hegedűn kísérte a Kovács Koppány által előadott Tavaszi szél vizet áraszt c. népdalt. A Duna Folk Band népdalokat játszott, Németh Imre virágdalokat énekelt, végül Kovács Koppány énekelte el a Honfoglalás film Kell még egy szó c. főcímdalát.

 

 hirdetes_810x300  

A Deichmann az ajtó mellett függesztette ki a cég álláspontját, mely szerint értékként kezelik, ha egy alkalmazottjuk több nyelvet is beszél. „Ha csak ennyit tűztek volna ki célul a tiltakozást szervezők, már megérte a figyelemfelkeltés. Mert ebből világos, hogy azt a középvezetőt kellene elbocsátani, aki nem bírta idegekkel, hogy a magyar elárusítónő magyarul beszél az üzletbe érkező magyar vásárlókkal, és elküldte” – nyilatkozta a Felvidék.mának Méry János, aki közzétette, mi történt a magyar elárusítónővel, Judittal.

A "színpad" (kép: Somorja Hangja - facebook)
A „színpad” (kép: Somorja Hangja – facebook)

A jelen lévő zenészek, Kovács Koppány és Menyhárt Dodi leszögezték, hogy nem valami ellen, hanem a magyar nyelvért állnak ki. Elhangzott, hogy a Deichmann cipőüzlet a tiltakozó felhívást megjelenítő Somorja.sk portál email-címére továbbítja a vásárlóitól kapott tiltakozó leveleket. Kovács Koppány erre válaszul elénekelte a „Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm…” kezdetű dalt.

Sokan kimentek énekelni a parkolóba (kép: Somorja Hangja - facebook)
Sokan kimentek énekelni a parkolóba (kép: Somorja Hangja – facebook)

Az egy órán át tartó közös éneklésen magyar népdalok, rockdalok és megzenésített versek hangzottak el, a zenészeket sok fiatal támogatta a közös tiltakozásban.

A Duna Folk Band is zenélt (kép: Somorja hangja - facebook)
A Duna Folk Band is zenélt (kép: Somorja hangja – facebook)

A Somorja Hangja facebook-oldalon további képeket nézegethet a tiltakozásról.

Koppány és Dodi – értünk

Szerző: Lacza Gergely, 2015. november 28.

 

Pogány Erzsébet, Felvidék.ma

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!