Eltitkolni a vállalat valódi tulajdonosának kilétét, adóelkerülés és pénzmosás. Ezek az elsődleges céljai egy offshore vállalat megalapításának. Erre mutatott rá a Panama Papers is, ami a történelem legnagyobb kiszivárogtatási botrányává duzzadt az első információk közzététele óta.

 

A Panama Papers dokumentumaiban előkerült Robert Fico közeli barátja és a fegyverlobbi egyik képviselője, Miroslav Výboh neve is. Az iratok szerint 2010-ben két offshore-vállalat kezelését vette át tőle a Mossack Fonseca ügyvédi iroda (ahonnan a panamai iratok származnak). A DennikN információi szerint ez a Pandur-ügy kirobbanásának idején történhetett.

 

A Pandur-ügy volt az elmúlt évek egyik legnagyobb korrupciós botránya, ami érintette Csehországot és Ausztriát is – és amivel kapcsolatban szintén előkerült Výboh neve. Ugyanebben az időben Výboh akkori vállalata, a Willing, jelentős összegű állami megrendelésekre tett szert.

 hirdetes_400x285  

 

A Panama Papers dokumentumaiból egyértelműen látható, hogy a Caledonian International Management és a Caledonian International Investment nevű vállaltok átvételével kapcsolatban 2010. április 20-án indultak meg az egyeztetések, amit a Mossack Fonseca két hónap alatt le is zavart. A cégek nem húzták sokáig – 2011-ben eltűntek a süllyesztőben.

 

Výboh a cégek adatlapján mint „beneficial owner”, vagyis mint haszonélvező van feltüntetve, ez az offshore nyelvén a tulajdonost jelöli. Arról hogy mekkora forgalmat és tranzakciókat bonyolítottak és mekkora nyereség tartozott hozzájuk, a panamai iratok nem adtak információt.

 

Výboh ma monacói tiszteletbeli konzul. A kis európai ország szintén adóparadicsomként van nyilvántartva. A Wikileaks szerint a vállalkozó nem csak Szlovákiában, hanem másik 50 államban folytatott üzleti tevékenységet.

 

DennikN.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!