Úgy tűnik, megtörni látszik a vihar előtti csend. A csallóközi szlovák iskolabotrány újra feléled. A nagyszarvai szlovák iskola ügyét a tanévkezdésre ismét leporolják. Hétfőn maga a miniszterelnök, Peter Pellegrini „indul harcba” a szlovák tanítási nyelvű iskoláért.

 

A közösségi oldalon terjedő Facebook-esemény szerint a kormányfő szeptember 3-án, azaz a tanévnyitó napján 13.30 órakor sajtótájékoztatót tart a nagyszarvai községi hivatal épülete előtt.

 

Forrás: Facebook

 

A Körképen a kezdetektől nyomon követtük a nagyszarvai szlovák iskola ügyét, ami mára odáig fajult, hogy nemrég Marek Maďarič korábbi kulturális miniszter tette fel azt a kérdést, hogy a Dunaszerdahelyi járásban “valójában ki van kisebbségben”? Gondolván a szegény, szerencsétlen elnyomott szlovák gyerekekre, akiknek még szlovák iskola sem jut, és busszal kénytelenek utazni a szomszédos településre.

 hirdetes_400x285  

 

Maďarič a nagyszarvai szlovák iskola esetéről: a szlovákoknak délen nincsenek iskoláik. Valójában ki itt a kisebbség?

 

Ezután nem kellett sokat várni és az extrémista Kotlebáék is beleártották magukat a témába, a nemzeti „kisebbségben” élő helyi szlovákok érdekeit képviselve. Szerintük az lenne a helyes, ha 5 szlovák jelentkező esetén is nyitnának szlovák iskolát a magyar településeken. Úgy látszik, hogy a miniszterelnökre sem kellett sokat várni, hiszen hétfőn véletlenül épp Nagyszarván szólal fel, s minden bizonnyal korteskedni fog a szlovák iskola ügyében.

 

ĽSNS: Az államnak ott is szlovák iskolákat kellene létesítenie, ahol a szlovák gyerekek kisebbségben vannak

 

A nagyszarvai magyarok a magyar politika segítségét kérték, de az MKP egyelőre mélyen hallgat. A Most-Híd és az MKP háza táján is egyelöre síri csend honol.

 

Miért mindig csak a magyaroknak kell alkalmazkodni?

 

Adj szállást a „tótnak”… – Avagy a nagyszarvai szlovák iskola története

 

Körkép.sk

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!