Öt fordulóval a vége előtt hét pont a DAC előnye a negyedik helyen álló Zsolna előtt. A Fortuna liga első három helyezettje indulhat a nemzetközi kupában.

 

 

A DAC ma fontos lépést tett a nemzetközi fociporond felé, amikor jó és magabiztos játékkal hazai pályán legyőzte a bajnok Zsolnát.

 

 hirdetes_810x300  

A MOL Arénában közel 8 ezer néző, egészen pontosan 7925-en űzték, hajtották Kalmárékat 90 percen keresztül.

 

Mindkét csapat támadó felfogásban lépett pályára, a félidő első felében a Zsolna előtt is több helyzet adódott, melyre a 25. percben Kalmár válaszolt, de nagy helyzetét nem tudta értékesíteni. A utóbbi hetekben bombaformában játszó Bayo mellett Pambou és Davis is jól muzsikált, és Vida Kristopherre sem lehetett panasz. A DAC ügyesen adogatva, a szélek bejátszásával jól szövögette támadásait.

 

 

 

A 27. és a 31.perc között 4 perc alatt kétszer is betaláltak a sárga képek. Először az immár harmadik meccsén harmadik gólját szerző Bayo csapott le egy labdára és talált a hálóba, majd nem sokkal később Davis beadása után Ljubičič volt eredményes fejjel.

 

A második félidőben sem forgott veszélyben a DAC győzelme. A zsolnaiak a 61. percben Diaz révén ugyan szépítettek, de a hazaiak továbbra is merészen játszottak. Hét perccel később ismét Davis adott be egy labdát, melyet a vendégek játékosa, Králik védhetetlenül a saját hálójába fejelt. Ezzel az öngóllal alakult ki a 3:1-es végeredmény.

 

 

A hátralévő percekben a DAC a lelátó buzdítása közepette sem állt le, így igazi fieszta hangulatban fejeződött be a mérkőzés, ahogy azt a Körkép.sk kamerája a lelátóról meg is örökítette.

 

Gólöröm az első találat után:

 

 

Így ünnepelt 7925 DAC-szurkoló a 3. találat után:

 

Az éjjel, soha nem érhet véget…Az alábbi képsorok önmagukért beszélnek:

 

 

A Körkép.sk további képei:

 

 

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!