Az Országos Mentőszolgálat tavaly 518 ezer alkalommal indult el bevetésre. Ezenkívül csaknem 90 ezer segélyhívást sikerült telefonos konzultációval megoldani, ami a vészhívások közel 15 százalékát tette ki. 

 

A mentőszolgálat operációs központjának szóvivője, Boris Chmel elmondása szerint minden hatodik telefonáló nem szorult segítségre. 2,5 ezer vészhívás esetében a bejelentett eset helyszínén senki sem tartózkodott.

 

Sokszor megelőzhetjük a problémát 

 

 hirdetes_810x300  

Chmel szerint érthető, hogy az emberek nem tudják megállapítani egészségi állapotukat, ezért gyakran a mentősök segítségét kérik. Az egészségügyi problémák azonban nem mindig oldódnak meg estére, ha rosszabbul érzik magukat, akkor  segélyhívószám segítségével kérnek sürgősségi ellátást.  A szóvivő szerint azonban sokszor megelőzhetnénk az ilyen eseteket azzal, ha egy kicsit jobban törődnénk az egészségünkkel és  felkeresnénk orvosunkat, esetleg az orvosi ügyeletet.

 

Sokan taxinak használják a mentőket 

 

Sokan azonban taxinak használják a mentőket, például akkor, amikor kórházba kell eljutniuk. A 155-ös telefonszámot felhívva pontosan  tudják, hogy mit kell mondani, hogy a diszpécser segítséget küldjön. Chmel szerint viszont ezeknek az embereknek fontos lenne megérteniük, hogy az az egység, amelyik ilyen bevetésre indult, egy tényleg bajban lévő ember életét menthetné meg.

 

A szóvivő kiemelte, hogy a mentősök olyan eseményeknél avatkoznak be, ahol emberi életek lehetnek veszélyben és ahol valaki sürgős, halaszthatatlan egészségügyi ellátásra szorul. Nem indulnak el hőemelkedés és hasonlók miatt, valamint nem tudnak fuvarszolgálatot sem teljesíteni akkor, ha az emberek nem tudnak hogy eljutni a kórházba.

 

Webnoviny.sk
kép: kezachranka.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!