A szlovákiai gazdák attól tartanak, hogy problémáikra a politikai nem talál megoldást, ezért konkrét követeléseket fogalmaztak meg a mezőgazdasági miniszter felé.

 

Az Élő Vidék kezdeményezés alatt szerveződő magyar gazdák a pótföldek kérdését és a kezdő gazdák termőföldhöz való jutását tartják a legsúlyosabb problémának.

 

Csötörtökön Kassán mintegy 100 gazda tárgyalt a mezőgazdasági tárca, annak intézményei, valamint a kerületi ügyészség, rendőrség és bíróság vezetésével. Kép: Körkép.sk

 

Csötörtökön Kassán mintegy 100 gazda tárgyalt a mezőgazdasági tárca, annak intézményei, valamint a kerületi ügyészség, rendőrség és bíróság vezetésével. Az egyeztetés konkrét eredmény nélkül zárult.

 hirdetes_810x300  

 

A csalódott gazdák szerint a közeljövőben újabb nyomásgyakorló akciók, tüntetések lehetnek, hogy rámutassanak a szlovákiai agrárium tarthatatlan állapotára.

 

A csallóközi gazdákat az Élő Vidék kezdeményezés nevében  Molnár Zsolt és Pikáli Róbert képviselte a kassai találkozón.

 

az Élő Vidék kezdeményezés nevében  Molnár Zsolt és Pikáli Róbert képviselte a kassai találkozón. Kép: Körkép.sk

 

Molnár elmondta, hogy Kassán annyi derült csak ki számukra, hogy a szaktárca nem hajlandó a problémáik megoldásával foglalkozni. Gabriela Matečná mezőgazdasági miniszter tegnap azt javasolta a gazdáknak, hogy problémáikkal forduljanak a bíróságokhoz, a minisztérium, az Agrárkifizető Ügynökség, a Szlovák Földalap vagy a rendőrség ugyanis nem oldja meg azokat.

 

A kassai összejövetelen volt olyan károsult, aki érvényes bírósági végzés ellenére sem tud érvényt szerezni jogainak, és földje után továbbra is más veszi fel az állami támogatást, és más műveli meg azt.

 

Jaroslav Jánoš, az elégedetlen gazdák nevében megfogalmazott Kassai Kiáltvány egyik kezdeményezője szerint Szlovákiában a bírósági perek évekig elhúzódhatnak, és ezalatt a károsult gazdák csődbe mehetnek. Nem beszélve a rossz jogrendszerről, mely sokszor a spekulánsoknak, a törvényt megkerülőknek kedveznek.

 

 

A Kassai Kiáltványban  a gazdák aprólékos összefoglalót készítettek az őket sújtó legsúlyosabb problémákról, beleértve a földterületekhez való nehézkes hozzáférést, az agrártámogatások körüli visszaéléseket, vagy az egyéni gazdák helyett a nagy pénzügyi csoportoknak és a dánoknak kedvező feltételeket.

 

Mivel a gazdák csalódással távoztak a Matečná miniszter asszonnyal való csütörtöki találkozóról, a  Körkép.sk információi szerint május elején újabb országos tüntetésre lehet számítani, melyet a későbbiekben további nagy tiltakozó akciók követhetnek.

 

A 18 pontos Kassai Kiáltványt több tucat gazdákat tömörítő szervezet írta eddig alá az egész országból. Ebből a gazdák öt konkrét problémakör megoldását sürgetik, melyet az Élő Vidék alatt szerveződő csallóközi gazdák további két ponttal kibővítettek:

 

  1. Független vizsgálóbizottság felállítása EU-s szakértőkkel, melynek az agrártámogatások körüli visszaélések és a gazdák által tett büntetőfeljelentések kivizsgálása lesz a feladata

  2. Olyan földtörvény elfogadása, ahol a földterület megszerzésével kapcsolatos felső korlátok vannak, és csak a Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkező természetes személyek vásárolhatnak földet

  3. A Szlovák Földalap eddigi bérleti szerződéseinek felülvizsgálata illetve esetleges felmondása. Olyan átlátható és korrekt földkimérési szabályrendszert létrehozni, mely a kezdő, fiatal és kis- gazdákat helyezi előnybe.

  4. Tanácsadó szervként gazdabizottságot létrehozni, mellyel a mezőgazdasági tárca köteles konzultálni az agrárpolitika tervezhetőségének és javításának érdekében. Mindez javítaná a gazdák informáltságát az állam mezőgazdasági politikájának tervezett lépéseiről.

  5. Bebiztosítani, hogy a Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség csak olyan szubjektumoknak fizessen támogatást, akik jogi viszonyt tudnak felmutatni az adott földterülethez. Azaz csak annak, akinek a föld a tulajdonában van, vagy bérleti szerződéssel rendelkezik, vagy a föld a póthasználatában van.

  6. Az eredeti földtulajdon helyett kimért pótföldek használatával kapcsolatos jelenlegi állapot megtartása annak érdekében, hogy az ilyen pótföldeken tisztességesen gazdálkodó mezőgazdászok jogbiztonsága javuljon. Az 1992 – 2007 között érvényes földevidencióhoz való visszatérés, a pótföldekre való állam garanciával

  7. Olyan jogi háttér létrehozása, hogy a kezdő gazda egy bizonyos időszakra (pl. 5-10 évre) állami földhöz juthasson, ahol elkezdheti a gazdálkodást.

 

 

Körkép.sk

Képek: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!