A Bugár Béla és Andrej Danko közötti nagy egyetértés, melyről a Körképen mi is beszámoltunk itt és itt, a szlovák sajtóban is nagy visszhangot kapott. Jól mutatja ezt a Hospodárske Noviny gazdasági napilap internetes kiadásának tv-rovatában megjelent összeállítása is, amelyben néhány parlamenti képviselővel készítettek villáminterjút. A politikusoknak arra kellett válaszolniuk, hogy: Szlovák-magyar megbékélésnek lehetünk tanúi?

 

A kormánypárti képviselők természetesen üdvözlik Bugár és Danko látványos „barátkozását”. Ettől eltérő vélemény van ellenzéki körökben. Juraj Droba (SaS)  hangsúlyozta, hogy a szlovákiai kisebbségek és a nemzeti érzelmű szlovák pártok közötti ellentétek sokkal mélyebbről fakadnak, mintsem hogy Bugár és Danko pacsizása azt fel tudná oldani.

 

BB_AD
Danko és Bugár turbékolása. Kép: SME

 

Veronika Remišová (OĽaNO) ironikusan fogalmazva azt mondta, az  alapján, amit a parlamentben jelenleg Bugár és Danko „turbékolásából” láthatunk, soha nem volt még ilyen jó a viszony a magyarok és a szlovákok között.

 hirdetes_400x285  

 

Érdekes volt azonban Gál Gábor (Most-Híd) képviselő válasza, aki mint ismert, kezdetben Malina Hedvig jogi képviseletét is ellátta. Akkoriban épp a Most-Híd jelenlegi koalíciós partnerei voltak kormányon.

 

Gál szerint: „A szlovákok és a magyarok közötti megbékélés mindig is létezett, csak néhányan túlságosan felfújták az ellentéteket. Dél-Szlovákiában nem létezik semmilyen (szlovák-magyar) szembenállás az egyszerű emberek között. Ha politikai tőke céljából valaki előhúzza a kisebbségi, vagy magyar kártyát, akkor hamis kép jelenik meg arról, hogy komoly ellentétek lennének. Itt nincs szó ellentétekről, sem szembenállásról, ezeket csak a politikusok szítják. Ezek nem a Most-Híd politikusai, és remélem, hogy már az SNS politikusai sem.“ – mondta Gál Gábor, a Most-Híd frakcióvezetője (az alábbi videó végén).

 

Elmondása szerint nem lepődött meg Andrej Danko hozzáállásán, akit már 1993, még a kollégiumi idők óta ismer elég közelről.

 

 

A villáminterjú nem adott lehetőséget arra, hogy kiderüljön, a Most-Híd képviselőjének véleménye hogyan egyeztethető össze Malina Hedvig meghurcolásával a mai koalíciós partnerek részéről, a 2008-as DAC stadionbeli szurkolóveréssel, a kollektív bűnösség elvével, a nemzetállam-építéssel, Dél-Szlovákia tudatos kiéheztetésével és azzal a ténnyel, hogy a szlovák szavazatok megtartása érdekében eddig egyetlen szlovák párt sem próbálta megoldani a felvidéki magyarok gondjait, problémáit, sérelmeit.

 

Körkép.sk, Hnonline.sk

Nyitókép: Hospodárske Noviny (reprofoto)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!