Orbán Viktor magyar kormányfő politikája megerősítéséért jött Pozsonyba. A két miniszterelnök pozsonyi kormánypalotában tartott találkozóján a kvótareferendum eredményén kívül az illegális bevándorlás kezeléséről, egyéb európai uniós témákról, illetve Szlovákia és Magyarország kétoldalú kapcsolatairól is szó esett.

 

A két miniszterelnök sajtótájékozatójáról készült videó teljes terjedelemben itt érhető el.

 

„A kötelező betelepítési kvótákat egyszer s mindenkorra le kell venni az Európai Unió napirendjéről”

 

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Pozsonyban, miután szlovák kollégájával, Robert Ficóval egyeztetett.

 hirdetes_810x300  

 

Orbán Viktor az EU soros elnökségét betöltő Szlovákia kormányfőjével közösen tett sajtónyilatkozatában kiemelte:

 

„Ki kell egészíteni a magyar alaptörvényt, bele kell írni, hogy a magyarokra senki sem kényszeríthet semmilyen kötelező betelepítési kvótát.”

 

Mint mondta, most azt jött elmondani szlovák partnerének, hogy az alkotmánymódosítás az európai jogrendszer keretén belül marad.

 

ficor
kÉP: Jakub Gavlak / MTI/EPA

 

Orbán Viktor úgy vélte:

 

Szlovákia sikertörténet, látni a fejlődést. “Mi is igyekszünk” Magyarországon, és ezek a sikerek nem ajándékok, a magyar sikerek sem maguktól lettek, a szlovák és magyar emberek is megdolgoztak a sikereikért.

 

Orbán Viktor kijelentette: biztonságban szeretünk élni, de ami Párizsban történt, Pozsonyban és Budapesten is megtörténhet, „nem babra megy a játék”. Ezért azt kérte Robert Ficótól, hogy az ügyet annak teljes súlyával kezeljék, mert – mint mondta – a népeik biztonságáért a miniszterelnökök a felelősek. Azt kérte a szlovák kormányfőtől, hogy támogassa a kötelező betelepítési kvóták levételét az EU napirendjéről.

 

 

mti

Nyitókép: MTI/EPA/Jakub Gavlak

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!