Megakadtak a tárgyalások az SaS, az OĽaNO-Nova és a KDH között a megyei választások idéjére kötendő koalícióról – írja mai számában a Hospodárske Noviny gazdasági napilap. A hírt mindhárom érintett párt elismeri. A probléma, hogy a két legnagyobb ellenzéki párt (az SaS, az OĽaNO-Nova) nem tudnak megegyezni a KDH-val a közös listán szereplő helyek elosztásáról.

 

A liberálisok és Matovičék ugyanis koalíciós szerződésben fektetnék le az arányokat, mégpedig úgy, hogy a két nagy pártnak a helyek 41-41 százaléka jutna a listán, a maradék 18 százalék pedig a KDH-é lenne – országos szinten, vagyis minden megyére vonatkozóan.

 

Korábban még a kereszténydemokratáknak sem volt kifogása a fent említett elosztás ellen, most mégis elutasítja, legalábbis, hogy az összes megyére a 41:41:18 arány érvényesüljön. A visszakozás hátterében az is meghúzódhat, hogy a legutóbbi AKO-felmérés 6,2 százalékkal ismét a parlamentbe mérte a kereszténydemokratákat.

 

 hirdetes_810x300  

„Azt javasoljuk, hogy megyénként külön egyezségben rögzítsük [az arányokat], hogy ne kössük ki azokat szerződésben, mert nem mindig felelnének meg a valóságnak”

 

Idézte a Hospodárske Noviny Alojz Hlinát, a KDH elnökét. Az MKP „Szlovákiához való hűségével” kapcsolatosan bizalmatlan Hlina ötletével azonban az SaS és az OĽaNO-Nova egyelőre nem tud egyetérteni.

 

„Számunkra ez különösen fontos a fair megállapodáshoz, és e nélkül félek, nem jutunk egyezségre”

 

mondta Remišová (OĽaNO-Nova), aki pártját képviseli a koalíciós tárgyalásokon. Szerinte ugyanis a szóban lefektetett arányok önmagukban is kompromisszumot jelentenek – a KDH eredetileg kevesebb helyet kapott volna.

 

A KDH erősebb a megyékben

 

Hlina elismeri, hogy az arányok jól tükrözik a parlamenti választásokon elért eredményeket, most azonban azzal érvel, hogy a négy évvel ezelőtti megyei választásokon a két ellenzéki parlamenti párt teljesítménye szerint a KDH több helyre lenne jogosult. Aszerint ugyanis a KDH-nak 60 megyei képviselője van, az SaS-nek 10, az OĽaNO-Nova-nak pedig egy sem.

 

Az egész vita azonban rossz fényt vet a jövőbeli együttműködésre, hiszen a megyei választások a következő parlamenti választásokon való közös fellépés tesztje lehet.

 

„Az elsődleges célnak annak kellene lennie, hogy megmutassák, ha a következő parlamenti választások után úgy alakul a parlament összetétele, képesek nem csak koalíciót alkotni, de kormányozni is, miközben igazi alternatívaként jelennek meg a jelenlegi kormánnyal szemben”

 

magyarázta a mostani tárgyalások jövőbeli jelentőségét Radoslav Štefančík politológus.

 

Az SaS és az OĽaNO-Nova korábban jelezte, hogy számolna az MKP-val is, amely nemrég, bár nem  utasította el az együttműködést a megyei választásokon a Most-Híddal, de a döntés jogát tovább delegálta járási és megyei szintekre, ahol várhatóan az MKP – Most-Híd koalíció lehetősége kivérzik a tárgyalásokon. A kérdés az, hogy ez a döntés kizárja-e az ellenzéki szlovák pártokkal való együttműködést, és ha nem, vajon mennyi helyet (vagy mekkora arányt) ajánlanának fel a magyar pártnak a közös listán.

 

 

Körkép.sk, Hospodárske Noviny

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!