Gyermekzsivaj, vizes idomdarabok és speciális gépek kiállítása, kígyózó sorok. Mindez Somorján, a víz világnapján.

 

Csütörtökön „vízbe borult” a Somorjai Városi Hivatal előtti tér, a Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság Rt. (ZsVS, a.s. Nitra) ugyanis itt ünnepelte a víz világnapját. Míg a járókelők a vízről folytathattak hasznos eszmecserét és bátran kérdezhettek a szervezőktől, feltérképezve a kiállított berendezéseket, addig az oktatási intézmények növendékei különböző vízzel kapcsolatos játékokban vehettek részt.

 

A szépkorúak a vízkészlet megóvásának fontosságáról folytattak eszmecserét

 

„Gyerünk! Hajrá! Ez az, megcsináltad!” – kiáltozták kacagva a szervezők nagy örömére a gyermekek az épület előtt március 22-én. Az ünnepség célja az volt, hogy elmélyítse az emberekben a víz iránti felelősségtudatot, a vízkészlet megóvása és a víz védelmének érdekében – tudtuk meg Sebő László mérnöktől, a Vízügyi Társaság dunaszerdahelyi üzemegységének igazgatójától.

 hirdetes_810x300  

 

„A víz a négy arisztotelészi elem – víz, föld, tűz, levegő – közül az egyik legfontosabb, ami körülöttünk mindenhol megtalálható. A csodálatos kék bolygónk több mint 70 százalékát víz borítja, de emberi szervezetünk több mint kétharmadát is víz alkotja.” – vélekedett Sebő László.

 

A vízművek munkatársai is a polgárok rendelkezésére álltak

 

A víz világnapját az ENSZ közgyűlésének döntése értelmében világszerte március 22-én ünneplik. Ehhez csatlakozva ez a nap a Nyugat-szlovákiai Vízügyi Társaság számára is kézenfekvő alkalom arra, hogy felhívja az emberek figyelmét a víz fontosságára. „Társaságunk évekkel ezelőtt nyílt napot hirdetett, amely azóta hagyománnyá vált. Mi így ünneplünk a régiónkban, az üzemegységemhez tartozó Dunaszerdahelyi járás területén.” – mondta. A helyszíneket évről évre váltogatják – Dunaszerdahely és Nagymegyer, után idén Somorja került sorra.

 

Ünnepség a víz világnapja alkalmából Somorján

 

A városháza épületében, illetve az előtte levő téren 9.00 és 13.00 óra között különböző programok várták az érdeklődőket. A rendezvényen többek között ingyenes vízkivizsgálást is biztosítottak a lakosság számára, akik a háztartásokból hozott vízminták alapvető mutatóit, nitrátokat és a vízkeménységet vizsgáltathatták ki. A téren lévő faházikók előtt kígyózó sorok mutatták, hogy van igény a polgárok részéről a hozott vízminták kivizsgálására.

 

A vízmintát vizsgáltatók sora

 

Sebő László a Körkép.sk-nak elmondta, hogy a nap folyamán az alapiskolák számára meghirdetett képzőművészeti pályázatok kiértékelése is zajlott, amit a vízügyi társaság Somorja városával karöltve március 23-án három kategóriában értékel. „Nagyon szép rajzok érkeztek, tükrözik a gyermekek lelkesedését.” – értékelte az igazgató.

 

Sebő László mérnők örömmel figyelte a gyermekek vizes megmérettetésekben való szereplését

 

Az ifjúság bevonását a víz világnapjának megünneplésébe különböző vizes megmérettetésekkel érik el, karöltve Somorja négy alapiskolájával. Minden órában 50-60 gyereket láttak vendégül, invitálva őket a játékos megmérettetésekre.

 

A megmérettetésre készülődő alapiskolások

 

Az atrazin ügyről

Amint arról korábban már a Körképen beszámoltunk, a felső-csallóközi Nagypaka és Béke községben az ivóvízben lévő növényvédő szer szintje ingadozó, így a lakosok egészsége érdekében állandó jelleggel figyelik az ivóvíz állapotát.

 

„Nagypakán a kút az üzemeltetőé, azaz a falu tulajdona, Békén viszont a vízügyi társaságnak 149 fogyasztója van. Ők Nagypakáról kapnak vizet, ahol mi üzemeltetjük a hálózatot.” – összegezte az igazgató. Hozzátette, hogy Nagypaka polgármesterével karöltve két hete lakossági fórumot tartottak. A községben szűrőberendezés felszerelését tervezik, melynek jelenleg az anyagi háttér bebiztosításán dolgoznak.

 

A felelősségteljes édesanyuka áttanulmányozza a kifüggesztett információkat, melyek kétnyelvűek voltak

 

„A vízügyi társaságunkhoz tartozó Csallóköznádasd kútját, amihez Baka és Dercsika tartozik, illetve Gelle kútját, amihez Lúcs tartozik, valamint Sárosfaét már február elejéig rendeztük, ott problémamentesen működnek a szűrőberendezések. Ezen kívül Felbár és Illésháza volt még az a két település, ahol a kutakban az atrazin szintje határérték körüli volt. Azóta ezekben a községekben is felszereltük a berendezéseket. Jelenleg öt szűrőberendezésünk van a járás területén”

 

– tette hozzá Sebő László, aki elmondta azt is, hogy a szűrőberendezések jól működnek, az atrazin értéke nullára csökkentet. Jelenleg ezeken a településeken az ivóvízellátás folyamatos.

 

Laky Erzsébet

A cikkben szereplő képek a szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!