Az ob-n a női váltó kivívhatná az olimpiai indulás jogát Rióra. Tizenkét váltó már Kazanyban, a tavalyi világbajnokságon kvalifikálta magát az idei ötkarikás játékokra, a fennmaradó négy helyet pedig a világranglista alapján osztják ki.

 

 

„Szakmai egyeztetés zajlott le a Magyar Olimpiai Bizottság, Hosszú Katinka, valamint edzője, Shane Tusup között, amelyről a MOB főtitkára tájékoztatta Kiss László szövetségi kapitányt – mondta Siklós Erik, a MOB kommunikációs igazgatója. – Az érintett témák egyike volt, hogy a versenyző nem áll rajthoz az országos bajnokságon, mert nem szeretné megszakítani amerikai edzőtáborozását. De a májusi Európa-bajnokságon a válogatott rendelkezésére áll váltóban is.”

 

 

 hirdetes_810x300  

„A program az Eb-n is sűrű lesz, mindenkinek kedvezőbb lenne, ha Győrben sikerülne megnyugtató időeredménnyel kivívni az olimpiai részvételt – mondta Kiss László szövetségi kapitány. – Nem igényel indoklást, hogy minden egyes ötkarikás jogosultság milyen jelentős a magyar sportnak, ráadásul a 4×200-as gyorsváltó Londonban is döntős volt, 2014-ben pedig Európa-bajnoki harmadik. Katinka és edzője eddig mindig azt hangoztatta, neki a versenyek jelentik a legjobb edzést.”

 

 

„Erről azonban még csak szakmai vitát sem tudunk folytatni, hiszen Hosszú Katinka elkülönült a magyar úszósporttól, csak az olimpiai bizottság vezetőinek hajlandó felvenni a telefont, bár közülük sem mindenkinek… Ha valaki, én tisztában vagyok azzal, mit jelent az olimpiai aranyérem, de azt is tudom, egy-egy versenyző tettei milyen nagy hatással vannak a sporttársaira, és ez különösen igaz azokra, akik példaképek is lehetnének.”

 

 

Fontos tény, hogy a Nemzeti Sport információi szerint, eddig aki nem indult az országos bajnokságon, az nem vehetett részt az Európa-bajnokságon. Kíváncsian várjuk, Hosszú Katinka esetében miként folytatódik a történet.

 

 

nemzetisport.hu

Nyitókép: 24.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!